Ugrás a tartalomra
Nemrég visszatértem ahhoz a meghatározáshoz, amely így hangzik: Isten legbelső monológjaink partnere. Amikor teljesen egyedül vagyunk, amikor legvégső magányunkban és legvégső őszinteségünkben önmagunkkal folytatunk párbeszédet, jogos, hogy belső beszélgetésünk partnerét Istennek nevezzük tekintet nélkül arra, hogy ateistának, vagy hívőnek tartjuk magunkat. A különbség csak akkor válik észlelhetővé, ha az ateista azt mondja, hogy ez csupán egy benső monológ, a hívő pedig azt, hogy párbeszédet folytat valakivel, aki nem ő. De valóban fontos, hogy a végső magány látszatmagány-e, vagy sem? Nem inkább az a fontos csak, hogy az őszinteségünket előhozza? Ha van Isten, meg vagyok győződve róla, hogy nem fogja rossz néven venni, ha valaki összetéveszti Õt saját magával.
Kapcsolódó idézetek
-
Aki élt már egyedül, tudja, milyen természetes dolog a magánbeszéd. A lenyelt szavak marják az embert. Megkönnyebbülünk, ha kikiálthatjuk kínunkat. Aki egyedül hangosan beszél, mintegy a bennünk lakó Istennel társalog.
Victor Hugo
-
Az emberek a világegyetem legmagányosabb lényei. Csak a közelmúltban kezdtük megismerni a világegyetemet, de még nem tudunk vele igazán mit kezdeni, és nincs senki, akivel ezt megbeszélhetnénk. Így azután magunk között beszélünk róla, és töprengéseink természetszerûleg a mi emberi perspektíváinkra korlátozódnak. Ebben az értelemben dialógusaink monológok, amit gátol az, amit az egyediség gyötrelmének nevezhetünk. Kizárólag egyetlen értelemmel vagyunk jó viszonyban, nevezetesen a sajátunkkal, csak egyetlen élettel, minthogy minden földi élet rokon, és csak egyetlen megfigyelt világegyetemmel.
Timothy Ferris
-
Kétféle beszélgetés van. Az egyik, amikor mondom a magamét. Amikor önmagamat akarom érvényesíteni. Szavakkal hatalmat lehet szerezni, olyan világot, amely csakis rólam szól, amelyben én vagyok a fontos: amit én gondolok, én érzek, én élek, én fájok - színjátékot, melyben én vagyok a főszereplő. Aki a magáét mondja: egyedül van. Olyan világban él, ahol senkinek sincs köze hozzá. Ennél pontosabban nem lehet elmondani azt a helyzetet, amelyben élünk, s amit úgy is nevezhetünk: a szeretetlenség világa. Aki csak mondja a magáét, annak nincs szüksége barátra, testvérre, feleségre. Csak közönség kell neki. A másik fajta beszélgetés az, amikor valaki társat keres. Ez nagyon ritka.
Müller Péter
-
Az a hajlam, hogy higgyünk egy isten vagy több isten létezésében, összhangban van azzal, hogy akarva, nem akarva mindenütt ágenseket látunk, bár ebben az esetben az ágenst ideális ágenssé, a lehető legjobb elmévé nagyítjuk föl. Talán Isten a végső képzeletbeli barát.
-
Isten, ha létezik, kívül marad a mi fogalmaink körén. És az a kellemetlen, őrjítő félelem, amikor az ember egy szép napon rájön, hogy teljesen egyedül van - mindenki önmagának, mindenki a saját poklában, mindenki a saját bőrében. Ennél közelebb nem kerülhetünk istenhez, amennyire én meg tudom ítélni. Isten az üres világegyetem miatt érzett metafizikai rettenetünkben mutatkozik meg. A tudatban, hogy nem fogjuk elérni embertársunkat. Az ember abszurd magányában.
Agneta Pleijel
-
Tudod, én szentül hiszem, hogy ha van Isten, nem valamelyikünkben van. Nem benned, bennem, hanem valahol kettőnk között. Ha van valami varázslatos ezen a világon, akkor az az, hogy megpróbáljuk megérteni a másikat, osztozni vele. Tudom, ritkán van kilátás teljes sikerre, de kit érdekel? A fő, hogy megpróbáltuk.
-
Minden ember különleges, és minden pillanat egyedi. Pótolhatatlan és helyettesíthetetlen. Nincs olyan ember, aki különlegesebb lenne a másiknál. Számos ember abban a hitben él, hogy Isten különleges módon és csakis az általa kiválasztott emberrel beszélget. Ez a hit számos embert tart távol Istentől, és egyben leveszi saját válláról a felelősséget, elfogadva más ember igazságát, akikről úgy gondolja, hogy hallott valamit Istenről. Ez az alapvető ok, amiért az emberek személyes szinten elfordulnak Istentől.
Neale Donald Walsch
-
Valójában minden párbeszéd monológ, az ember önmagával társalog, s ha meghallja a másikat, az csak azért van, hogy tovább fújhassa a saját mondókáját.
Carmen Posadas
-
Ha őszintén szereted Istent, nem kéne, hogy az legyen a célod, hogy minél jobban megértsd őt? Amikor több különböző Istennel kapcsolatos véleménnyel találkozol, nem kellene kérdéseket feltenned, bizonyítékok után kutatnod, és kitalálnod, hogy melyik az az egy, amelyik a legvalószínûbben igaz? Nem tûnik úgy, hogy sértés Istennel szemben, ha úgy teszel, mintha nem számítana? Igen mély különbségek vannak a különböző vallások között, egyáltalán nem magától értetődőek, és nem lehet mindegyiknek igaza. (Jóllehet, ahogy az ateisták szeretnek rámutatni, az viszont lehetséges, hogy mindegyik téved.)
Greta Christina
-
Ha egymás becsmérlése helyett nyíltan és őszintén beszélgetnénk, talán nem az ellenséget, hanem a tökéletlen földi halandót látnánk a másikban. Elvégre mindannyian jót akarunk, csak mindenki a maga módján.
Jodi Lynn Picoult