Az álom hullongó sötétje meg-megérint, elszáll, majd visszatér a homlokodra, álmos szemed búcsúzva még felémint, hajad kibomlik, szétterül lobogva, s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.

Kapcsolódó idézetek

1. Jó éjszakát, jó éjszakát, csak hunyd le kis szemed! Szép álom jön, s nyugodni tér a jóbarát veled. Aranyosi Ervin
2. Az álom valahogy úgy mûködik, hogy hiába akarsz valamiről vagy valakiről álmodni, sose jön össze direkt. Egyszerûen nem mûködik az a módszer, hogy szemlehunyás előtt gondolsz egy dologra, és alváskor azzal folytatódik a gondolatmenet.
3. Álmodsz. Mély álomba zuhansz és valaki besétál, valaki, aki meghalt, valaki, akit szerettél, egy apa, egy anya, egy barát, és boldog vagy, hogy életben látod őt, boldog vagy, hogy beszélhetsz vele, hogy elmondhasd, amit sosem volt esélyed elmondani neki. De mikor felébredsz, és a személy, akit szerettél, még mindig halott, újra meg kell gyászolnod őt.
4. Ölelkezünk a fényben, Aztán a hullámok közé futunk, És eltûnünk a messzeségben, De a homlokom Addig hozzád nyomom, A te homlokodhoz az enyém, Aztán belenézek a szemedbe, Te meg visszanézel belém. Kispál és a borz
5. Aludj, szavam fel nem zavar, Hisz álmod oly tökéletes! Ébredj? Fény várjon, zivatar? Sírj és nevess? (...) Aludj! Még bûvkört jár vele Egy álom: Szellemed nyugodt; De szertefoszlik Édene Ébred s zokog. Edgar Allan Poe
6. Hunyd le most lassan a szemed, Holnap történt meg, mi lepereg, Hozzád ért az órám, s leszakadt, Sírásod mega-megakadt. Ghymes
7. Alszom, s szívem virraszt, mindig tehozzád vágyom. S melléd varázsol egy aranyló szárnyú álom. A szívem a szíveden. Kezemmel reszketeg érintem bőrödet, feszes lesz és remeg. André Chénier
8. Ámuló parázs csillan a mélyben, Szemeid tükre ma végtelent int. Pillantás illan időben, s térben... Lassuló szívemnek lobbanást hint. Remegőn simítom ajkadról szavaid, már őrjöng a vérem, s rohanna eléd... Félelem markában emlékek hamvai, de ölelő holnapom elindult Feléd... Pálnagy László
9. Az égre nézek fel, rád gondolok újra, Az arcodat is látom, bár kicsit megfakulva. Az arcomat elfordítom, a karjaimat bezárom, És ordítom a világnak: ez nem lehet csak álom! Most mégis felébredek, és könnyes szemmel nézem, Hogy összetörted azt, amit irántad érzek.
10. Az ezerjajjú gond elült, A nap pihenni szenderült, S az elfáradt világ felett Csapong az álom, s képzelet. Ágyacska mellett csendesen A lassú szendergést lesem, Hogy küszködik két szem-pile, Ragadni álom mézibe, S a tiszta két szem már úgy áll. Édes kis lányom, aludjál. P. Jánossy Béla