Ugrás a tartalomra
Az átélt napok, akár zsúfoltak vagy üresek, akár mozgalmasak vagy csendesek, mind egyformán eltûnt napok, és a múlt hamujának minden tenyérben egyazon súlya van.
Kapcsolódó idézetek
-
Az elmúlt napok sosem térnek vissza, és nem lehet meg nem történtté tenni őket. A pillanatok, amiket most élünk át, holnapra emlékekké válnak, vagyis a múlt bizonyíték arra, hogy éltünk.
-
A múltat felidézni olyan érzés, mint elutazni egy régen látott helyre, és fölfedezni: minden elmúlt vagy megváltozott.
-
Az idő múlik. Még ha lehetetlennek tûnik is. Még akkor is, ha a másodpercmutató minden egyes kattanása olyan fájdalmas, mint a vér lüktetése a felsebzett bőr alatt. Nem egyenletesen múlik, hanem furcsa megiramodások és hosszan tartó, üres ácsorgások követik egymást, de mégiscsak múlik.
Stephenie Meyer
-
Minden napunk egy befejezett lap, minden évünk egy befejezett kötet. A múlt sokszor annyira lezárul, hogy még kapcsolódása, vonatkozása sincs a jelenhez.
Ninon de Lenclos
-
Minden bennünk van. Ha eltemetve is, ha mindig szem előtt - mindegy az. Ott rétegződnek az emlékek, a vágyak, a ki nem mondott gondolatok. Ott vannak bennünk az ölelések, és ott fáj bennünk a kihûlt párnák hidege. Valahol a mélyben, ott várakoznak csöndben a forró éjszakák, a lázas hajnalok, a homlokra tett hûvös kezek. (...) Nem, semmi nem veszett el. Az egyszer gondolt gondolatok sem lettek semmivé. A félrenézések se, a véletlen találkozások se, az elharapott szavak, félbehagyott mondatok, mind, mind ott vannak, legbelül. Egymást tartja, óvja, szorítja. Nevet bennünk és fáj bennünk, kiált és rendre elcsendesül ez az egyszervolt, megismételhetetlen, gyönyörû szövevény, az életünk.
Schäffer Erzsébet
-
Soha semmi sem múlik el egészen. Nem igaz ám, hogy az idő, ahogyan mondani szokták, eljár felettünk, és egy bekötött szájú zsákban magával viszi a tegnap és tegnapelőtt történeteit, illatait, színeit és formáit. Én inkább úgy érzem, hogy az, ami egyszer megtörtént velünk, az soha többé nem válhat meg nem történtté, amíg élünk, megőrizzük magunkban a benyomásait.
Kassák Lajos
-
A múlt fáj-e vagy hiánya? Ahogy
kékes lánggal a kettő összeolvad.
A jóvátehetetlen múlt s a semmivé
porló visszateremtő látomás?
A képlékenyen ránk fagyott idő.
Beney Zsuzsa
-
Egy élet nagyon is lehet egyszerre üres és rövid. Szánalmasan csordogálnak a napok, nem hagyván maguk után nyomokat, emlékeket; és aztán egyszer csak végük szakad.
Michel Houellebecq
-
A múlt történéseit, a kisebbeket és a nagyobbakat, a szépeket és a rusnyákat, a nevetéseket, az érintéseket előbb vagy utóbb mind elfújja a szél, feledésre, halálra, kiszáradásra ítéltetnek, ám csak és egyedül azért, mert senki sem emlékszik már, senki sem gondol rájuk, senki sem őrzi meg őket, s ezáltal bármi, amit átéltünk, lassanként semmivé válik, még levegővé sem; ez nagyon fájdalmas dolog, iszonyú pazarlás, amitől céltalannak érzi magát az ember.
Jón Kalman Stefánsson
-
A legtöbb embernek egyetlen árnyéka van, nekem azonban kettő. A múltam folyvást ott van a sarkamban, a nap minden órájában és percében; képtelen vagyok lerázni magamról.
Alexandra Bracken