Az ég arcán egy nehéz gondolat száll, az a felhő, az a vad és komor; mint lelkibeteg, kire éji harc vár, hánykolódik szélben a bokor.

Kapcsolódó idézetek

1. Vihar szárnyán repül a gyors idő, terhe súlyos, akár egy malomkő. Röpít magával fájó, nagy gondokat, szabad mégis, mint a gondolat. Lord
2. Fejemben éj van, éjek éjjele, S ez éj kísértetekkel van tele; Agyamban egymást szülik a gondolatok, S egymást tépik szét, mint vadállatok. Petőfi Sándor
3. Az égen szálló felhőket nézem, s te jársz eszembe, Visszaszáll minden megtépett emlék bús képzetembe, Megrezdûl a lomb... s a bánat árja felzajdúl bennem, S ez únt világon egymagán búsong rombadőlt lelkem...
4. Most mint elkapott levél, Kit süvöltve hord a szél, Nyugtalan vagyok magamban, Örömemben, bánatomban, S lelkem vágy szárnyára kél. Vörösmarty Mihály
5. Éjfél van, az éj rideg és szomorú, Gyászosra hanyatlik az égi ború: Jőj, kedves, örülni az éjbe velem, Ébren maga van csak az egy szerelem. Vörösmarty Mihály
6. Õszi szellő fejünk felett sír, zokog, Az égbolton sötét felhő gomolyog. A felhőből sûrûn esik az eső, Mintha sírna, hogy elmúlt a jó idő.
7. Ma fáj kinézni. Köd az ablakon. A szó nekem ma durva, színtelen. Karomra hajtom álmodó fejem, S a némaság meséit hallgatom. Sík Sándor
8. Az arcodat már álmomban se látom; a messzeség homálya elfedett, de érezlek, ha szél borong a fákon, s az éjtől visszakérem lelkedet.
9. Kint ólomszürke, felhős az ég, kevés a fény. Az évszakhoz képest enyhe az idő, olvad. És mindjobban kiütközik a világ piszka a hó alól. Oravecz Imre
10. Úgy hajlik termete, mint szélben fûzfa ága, Vágyódó sóhajok szállonganak nyomába. Mosolygó ajka közt, ha látod fogsorát, Azt hinnéd, földre szállt a fénylő napvilág. Hószínü homlokán a fürt olyan sötét, Hogy éjbe fordul át a fényes déli ég.