Ugrás a tartalomra
Az ég örök, a föld maradandó. Az ég és föld azáltal lehet örök s maradandó, hogy egyikük sem önmagának él. Ezért képesek örökké élni. Ugyanígy a bölcs ember önmagát a háttérbe helyezi s így kerül előre, önmagával nem törődik, s így őrzi meg énjét. Nem igaz-e, hogy egyéni érdekeit éppen azáltal tudja betölteni, hogy nincsenek egyéni érdekei?
Kapcsolódó idézetek
-
A földi életnek különös sajátsága, hogy az ember néhanapján úgy érzi magát, mintha örökké, örökké, de mindörökké élhetne. Az embert néha olyankor fogja el ez az érzés, ha nagyon korán kél és megy ki a szabadba, még hajnalhasadása előtt, abban a finom szürkületben és megáll egyedül a mezőn s föltekintve az égre, figyeli, hogy a halavány égbolt miként változik meg, miként pirosodik át, míg a kelet bámulatos átalakulásától csodálkozva kiált fel s a szíve dobogása is megáll az előtt a fönséges látvány előtt, amint nagy méltósággal fölbukkan a nap, amint fölbukkan minden istenadott reggelen már annyi ezeresztendő óta. S olyankor is így érezzük magunkat, amikor napnyugtakor megállunk egy csöndes erdőben, amelynek lombjai között átszûrődik a verőfény titokzatos aranycsillogása és lassan, nagyon lassan suttog valamit, amit megérteni nem lehet, bármiként is szeretnők. S néha akkor is örökkévalónak érezzük az életet, ha az éjszaka véghetetlen csöndjében föltekintünk a mélységes kék égbolt sok millió csillagai közé. S halhatatlannak érzi magát az ember akkor is, ha távoli zene hangjaira figyel, vagy ha nagyon mélyen belenéz valakinek a szemébe.
Frances Hodgson Burnett
-
A bölcs olyan dolgok között tölti életét, amelyek sosem veszhetnek el, s így örökké él.
Csuang Csou
-
A föld az, ami a legértékesebb a világon! A föld örök, más minden elvész, más minden elmúlik!
Margaret Mitchell
-
Az ember a földet követi,
a föld az eget követi,
az ég az útat követi,
az út önnön rendjét követi.
Lao-ce
-
A földi dolgok közt egyedül az igazságnak van meg az a privilégiuma: hogy nem változik, nem vénül, megtartja örök ifjúságát; hasonlít az éghez, mely minden időben egyszínû, ezer év múlva is oly kék lesz, mint ma.
Mentovich Ferenc
-
Olyan vagyok, mint az égbolt, és semmi nem érinthet meg. Az ég olyan nyitott és roppant hatalmas, és mindig változatlan marad - bármi történik vele, örökre az ég lesz. Vihar szaggathatja, repülő hasíthatja át, de akkor is ég marad.
-
Az ember gazdagságot, tekintélyt, mindent veszíthet, a lelki boldogsága azonban legfeljebb csak háttérbe szorulhat, de újra és újra éled, amíg csak él. Amíg bátran nézel az égre, addig érzed, hogy tiszta a lelked és újra boldog leszel.
Anne Frank
-
A győzelemhez hozzászokott ember azt hiszi, hogy örökké sikeres és gazdag lesz. És minden vesztes azt hiszi, hogy élete végéig nyomorogni fog. Pedig mindkettő téved. A szél iránya könnyen megváltozik ezen a mulandó világon. Semmi sem örök: sem a bánat, sem az öröm, sem a győzelem, sem a vereség.
Elif Safak
-
Az élet rövid, s az időnek szárnya van, mely elröpít örömöt és élvezetet. Az igazi bölcsesség abban rejlik, hogy miután nem tudhatjuk, meddig tart, sosem szabad feláldozni a mát a holnapnak, a jelent a jövőnek.
Ninon de Lenclos
-
Ó, miért nem halhatatlan az ember? Mire valók az agy tekervényei és központjai, mire való a látás, a beszéd, az öntudat, a lángész, ha mindez arra van ítélve, hogy a föld alá kerüljön, s végül a föld kérgével együtt kihûljön, és azután millió meg millió éven át értelem és cél nélkül keringjen a földgolyóval együtt a nap körül? Ahhoz, hogy kihûljön és céltalanul keringjen, egyáltalában nem kellett volna a nemlétből előhívni az embert magas, szinte isteni szellemével, és azután újra, mintegy megcsúfolásul, sárröggé változtatni őt.
Anton Pavlovics Csehov