Ugrás a tartalomra
Az egy szobában való együttélést az is megnehezíti, hogy képtelenség bármit is elrejteni a másik elől. Persze nem a pár nélküli, koszos zoknikra gondolok, vagy arra a galacsinná összegyûrt, tizennégy papírlapra, rajtuk egy sikertelen vers próbálkozásival. Elrejteni a legbensőbb, magánjellegû dolgokat kell: a könnyeket, melyek az ember szeméből olykor kikívánkoznak, a gondolatokat, melyeket egy csöndes, magányos zugban szeretne végiggondolni, a szavakat, amelyeket hangosan szeretne kimondani, hogy hallja, hogyan hangzanak - de más ne legyen fültanúja.
Kapcsolódó idézetek
-
Olyan nincs, hogy nem találsz egy embert, akinek kiöntheted a gondolataidat, nem a legtitkosabbakat, de azokat, amik a legjobban fájnak, amik emésztenek évek óta, és fúrnak, mint a férgek. Ezeket ki kell dobni; a nagy titkok maradhatnak, arra van elég hely az ember lelkében, azok betöltenek mindent, de csupán nyomják belülről a szívet, csak tompa nyomást érzünk, azok nem tudnak tönkretenni, szétbomlasztani, elrothasztani. Nem úgy, mint a kis dolgok, amelyek megtalálhatók mindenütt... igaz, ezek ott lehetnek a nagy titokban is. Na, azokat ki kell mondani, csak kell valaki, aki meghallgat.
Sheenard Anthony
-
A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tûnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőkként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. S ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.
Stephen King
-
Fájdalmas tovább élni a szeretteink elvesztése után. Egyszerûen fáj. Fájdalmas végigmenni a folyosón, vagy kinyitni a hûtőt. Fáj felvenni egy pár zoknit, vagy fogat mosni. Az étel íztelen. A színek elszürkülnek. A zene bántja a fület, ahogy az emlékek is. Ránézünk valamire, amit máskor szépnek találnánk - a bíbor égre naplementekor, vagy a gyerekektől nyüzsgő játszótérre -, és mindez valamiképp csak mélyíti a veszteségérzetet. A gyászt így, magányosan hordozzuk.
Michelle Obama
-
Mind irtózatosan magányosak vagyunk... az élet azzal csúfolt meg minket, hogy nem tudunk egymáshoz hozzáférni, se a gondolatainkat kicserélni, vagy a gyengédségünket kimutatni, szemünkben a halál erősebb az életnél, magával sodor, mint egy sötét szél, melyben panaszló szavunk is örömtelen nevetésnek hangzik... Bensőnkben úgy felgyülemlik magányunk piszka-szemete, hogy zsigereink véresen felfakadnak tőle, sikoltozva futkosnak a világban, míg meg nem döglünk, kísértetszállodákban, bérelt szobákban, a múló szívek örökkévaló menhelyén.
Truman Capote
-
A gyerekekkel könnyû. Ha egyszer sír, az azt jelenti, hogy éhes. Ha tovább sír, akkor fáradt. Csak felnőttként válik bonyolulttá a dolog. Elrejtjük az érzelmeinket, fal mögé rejtőzünk. Eljutunk arra a pontra, amikor már azt se tudjuk, ki mit gondol vagy érez. Akaratlanul is, de mesterei leszünk az álcázásnak.
-
Nem mindig könnyû kényelmesen érezni magunkat a nyitott kérdések teremtette térben. Az emberen úrrá lehet a tériszony, és ilyenkor nagy a kísértés arra, hogy elrejtőzzünk a gyors válaszokból épült kis szobákban.
Merlin Sheldrake
-
A mások öröme és fájdalma mindig egy kicsit színház nekünk, páholyból nézzük, és nem gondolunk arra, hogy minket is néznek. Az érzések nemcsak belső erejükkel hatnak ránk, hanem még erősebben megnyilatkozásuk külsőségeivel is; ahhoz, hogy igazán együttérezhessünk valakivel, be kellene hunynunk a szemünket és bedugnunk a fülünket a csúnya hangok, vigyorgó arcok, ügyetlen mozdulatok, szerencsétlen pózok és ostoba megjegyzések elől.
Heltai Jenő
-
Dolgok, amiket a monitoron nagyon könnyû leírni, nagyon nehézzé válnak, amikor szemtől szemben kellene kimondani őket. A távolság kedvez az intimitásnak: senki nem beszél nyíltabban, mint amikor egyedül van egy szobában, és egy láthatatlan valakivel chatel, aki egy másik szobában van egyedül. De ha találkozunk ezzel az emberrel, leesünk a magas lóról.
Edward Snowden
-
Kerülöm a tekintetét. Ahogy keresztülvágok a helyiségen, végig magamon érzem, de kényszerítem magam, és nem viszonzom a pillantást. Nem szabad egymásra néznünk. A legkisebb villanás is túl egyértelmû lenne. Az egész világ leolvashatná arcunkról a titkot.
Gaál Viktor
-
Egy ideje már csak keresem a szavakat, hogy hova is tegyelek. Fiókból fiókba pakollak, polcokra kiteszlek. Nézlek. Eltakarlak. Hogyan lenne könnyebb? Ellenállok, majd azzal a lendülettel át is engedlek. De legtöbbször csak nézlek. Mivé növesztjük egymást? Többek vagyunk-e egymás belélegzésénél, megálmodásánál?
Albert Tímea