Ugrás a tartalomra
Az ember 1976-ban, amikor a mûanyag lett a legelterjedtebb alapanyag a világon, elveszítette a szépség iránti ösztönös vonzódását.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek agyafúrt aljassága, mérnökien kitervelt becstelensége idővel már nem dühít, inkább elszórakoztat, néha elkápráztat. Úgy látszik, ez az igazi emberi mûfaj, ebben igazán nagy, emberi az ember: az aljasságban és a becstelenségben.
Márai Sándor
-
Olyan korban élünk, mikor a mûvészetet az önéletrajzírás egy formájának tekintik. Elvesztettük a szépség iránt való elvont érzékünket.
Oscar Wilde
-
Az ember fejlődése olyan, mint a hőre keményedő mûanyag. Kezdetben még puha, lágy, formálható, később aztán már minden hatásra törik.
Ranschburg Jenő
-
Az emberek az idők során elveszítették a tiszta szemlélődés képességét, a dolgokon való elmélkedés örömét, és elvárják, hogy a titkok maguktól nyíljanak meg nekik. Mire megismerkedünk a környező világgal, lehet, hogy a varázs helyét a megszokás foglalja el. A mindennapok monotóniájában érzéketlenné válunk a rendkívüli jelenségek befogadására; a csodák éteri élvezetére. Azt mondják, a gyermekben még megvan ez a befogadási képesség.
-
Most olyan a világ, hogy az ember azt hiheti: az egyszerû, szép és tiszta dolgok kivesztek belőle egészen.
Wass Albert
-
Az idő mindenkivel kegyetlen, de a mûvészekkel a leginkább. Mert a szem elgyengül, a hang megkérgesedik, a tehetség pedig elhalványul.
V. E. Schwab
-
A mûanyagok az olajiparból születtek, amely takarékosságból szívósan törekedett arra, hogy egy deci olaj se menjen kárba, még az utolsó cseppből is terméket és profitot sajtolt ki. Ezzel új iparágak és anyagok keletkezését ösztönözte. Olyan olcsó mûanyagok árasztottak el bennünket, hogy szinte értéktelennek, eldobhatónak tartottuk őket. De végül az is hulladék lett, amiről a finomítók nem akarták, hogy az legyen: szemétként került a tengerpartra, az utcára, a tengerbe, a szemétlerakóba.
Ed Conway
-
Minél tovább él az ember, annál inkább rájön, hogy napjainkban jószerével teljesen kiveszett már a régi jó valamit valamiért szemlélet.
Pelham Grenville Wodehouse
-
Az ember akkor kezdi el a számára természetes dolgokat hiányolni és létszükségletnek tartani, amikor azok egy pillanat alatt eltûnnek az életéből.
-
A legtöbb ember önmaga megszállottja, függetlenül a nemétől. A legtöbb ember úgy tesz, mintha jobban törődne az egyszer használatos mûanyaggal, mint a saját törött hajvégével, de igazából nem is.
Dolly Alderton