Az ember fejében nincs elég hely, hogy minden gyász, minden aggodalom, minden rémület mellé odaférjen egy darabka normalitás. Én már rég hozzászoktam, hogy az ilyesmiket sötét pincébe temetem, és megyek tovább.

Kapcsolódó idézetek

1. Vannak, akik egyszerûen tovább tudnak menni. Tudod, gyászolnak, sírnak, és kész. Vagy legalábbis úgy tûnik. De nekem... nem tudom. Nem akartam rendbe hozni a dolgokat csak azért, hogy felejtsek. Ez olyasvalami volt, ami tönkrement. Csak megtörtént. És nap mint nap kerülgetem, mint egy gödröt a feljáróban. Tiszteletben tartom, emlékszem rá, és ugyanakkor haladok előre. Sarah Dessen
2. A gyász olyan, mint egy kristálytiszta vízbe cseppentett tintapaca. Idő kell, amíg eloszlik, a sûrûsége ritkásabbá válik, és amíg képesek vagyunk elfogadni, hogy a víz sosem lesz már olyan, mint volt. Robert Lawson
3. A gyásznak sok arca van, és sok fázisa. (...) A mély gyászt elviselni éppoly nehéz, mint vékony jégen járni. Az egyik pillanatban olyan, mintha minden rendben lenne, aztán a következőben eltörik valami, és az ember aláhull a sötétségbe.
4. A gyász és a lezárás természetes dolog ilyen fiatal korban is. Nem bûn az, ha valaki tovább él, és mer boldog lenni. Attól a halottak emléke nem lesz kevesebb.
5. Mindig rossz dolgok felé húzódtam. Szerettem inni, lusta voltam, nem volt Istenem, politikám, ideám, ideálom. Letelepedtem a semmiben. Ez egy fajtája a nemlétezésnek, de elfogadtam. Nem lettem érdekes személy. Nem is akartam érdekes lenni, az túl nehéz. Amit igazán akartam, az egy puha, ködös kis hely, ahol élhetek, és hogy hagyjanak egyedül. Charles Bukowski
6. A gyásznak nincs rögzített sémája, hiába dumálnak összevissza a hülye pszihológiakönyvek, amiket olvastam. Nincs megszabott időbeosztás, ami előírná, mikor mit érezzünk. Egyszerûen meg kell birkóznunk a pokollal, ahogyan és amikor lesújt ránk.
7. Az elviselhetetlenül borzalmas képeket elzárom az agyamnak egy félreeső, sötét zugába, ami napról napra zsúfoltabb lesz.
8. A gyász olyan hely, ahová az ember egyedül megy. Olyan, mint egy ajtók nélküli szoba, és az, ami ott történik, meg mindaz a harag és fájdalom, amit az ember érez, arra való, hogy ott is maradjon, senki másnak semmi köze hozzá. Justin Cronin
9. Hát megint itt maradtam, olyan egymagamban, ismerős az érzés, de már régen hozzászoktam. Tudod, mindennek vége egyszer, aztán álmokat úgy temetsz el, hogy abból születnek új remények, amitől lehet, hogy mások majd félnek. Road
10. Ma az emberek azt várják el, ha valaki gyászol, azt mutassa a külvilág felé. Járjon feketében, zárkózzon be évekig, a szomszéd lássa őt kisírt szemekkel. De a gyász nem egy produkció, amit meg kell mutatni. A gyász egyedül az enyém. Az én döntésem, hogyan élem meg, és sikerül-e túljutnom rajta.