A gyász olyan, mint egy kristálytiszta vízbe cseppentett tintapaca. Idő kell, amíg eloszlik, a sûrûsége ritkásabbá válik, és amíg képesek vagyunk elfogadni, hogy a víz sosem lesz már olyan, mint volt.

Kapcsolódó idézetek

1. A gyász olyan, mint egy bőrönd az ágy közepén. Nem számít, mi van, fel kell emelned és magaddal vinned mindennap. Bizonyos napokon sziklákkal lesz tele és azt fogod gondolni, nem bírod tovább. Később azonban könnyû lesz... mint a pehely.
2. A gyásznak sok arca van, és sok fázisa. (...) A mély gyászt elviselni éppoly nehéz, mint vékony jégen járni. Az egyik pillanatban olyan, mintha minden rendben lenne, aztán a következőben eltörik valami, és az ember aláhull a sötétségbe.
3. A gyász (...) mint egy féreg, mohón beeszi magát a felületes szemlélő számára masszívnak tûnő fába és fájdalmas furatokat hagyva maga után, belülről meggyengíti a szerkezetét. Minden más veszteségben ott rejlik a lehetőség csírája. Az elvesztett javakat vissza lehet szerezni. Ha valamely törekvésnek gátat vetnek, lehet más utat találni. De a holtak sosem térhetnek vissza az életbe. A gyász végérvényesen velünk marad. Eva Stachniak
4. A gyász az, amikor valakié leszel semmiért egészen, és a kontúrjai napról napra kihalványulnak belőled. Ez a gyász. Tisza Kata
5. A gyász mindannyiunkban közös, de mindenkiből mást hoz ki. Nemcsak a halált gyászoljuk, az életet is, a veszteséget, a változást. És ha eltûnődünk, miért szívunk annyiszor, hogy miért fáj annyira, nem szabad elfelednünk, hogy tudunk változtatni. Így maradunk életben. Mikor már annyira fáj, hogy fojtogat, az segít túlélni. Ha visszanézünk arra a napra, furcsamód, hihetetlen mód nem érzünk már úgy. Nem fog ennyire fájni. A gyász mindenkit utolér a maga idejében, a maga módján. A legtöbb, amit tehetünk, amit bárki tehet, hogy becsületesek vagyunk. A legrosszabb dolog, a gyász legrémesebb része, hogy nem tudjuk irányítani. A legtöbb, hogy átadjuk neki magunkat, ha eljön, és ha tudjuk, kieresztjük. De a legrosszabb, hogy mikor már azt hiszed, vége, kezdődik elölről, és mindig, minden alkalommal eláll a lélegzeted.
6. A gyász gyakran egy évig tart az emberéletben, ennyi volt hagyományosan a gyászidő is - állítólag ennyi idő alatt lehet egy vödör könnyet összesírni. Ma inkább a semmit sem jelentő elengedés szóval próbáljuk megúszni a fájdalom megélését -, de ezt a korszakot nem elengedni kell, mint egy romantikus papírhajót a vízen, hanem megsiratni. Tompa Andrea
7. Hosszú az út visszatalálni a való életbe, mikor a halál kihúzza alólunk a szőnyeget. A gyász olyan, mint egy vadállat, olyan messzire vonszol ki minket a sötétbe, hogy azt hisszük, többé nem találunk vissza. Soha többé nem nevetünk. Annyira fáj, hogy az ember nem is tudja, elmúlik-e valaha, vagy csak megszokjuk. Fredrik Backman
8. A gyász olyan szeretet, amely elveszítette az otthonát. Az embernek meg kell tanulnia együtt élni vele, és muszáj továbblépnie. Soren Sveistrup
9. Annyira mély, nehéz folyamat a gyász, hogy olyan fogaskerekeket kattint be, amelyek már egészen be vannak rozsdásodva. Alapjaiban tisztítja és erősíti meg az embert - de teret kell engedni neki, hogy átmenjen rajtad, mint egy gyorsvonat. A gyötrődés, a fájdalom aztán sok minden rosszat is kimos, segít szembenézni dolgokkal. Pásztor Anna
10. A halál az élet természetes része, a születés ellenpólusa. Ugyanúgy a gyász is. A gyászt nem lehet eltüntetni, el lehet nyomni ideiglenesen, de bennünk marad. Csak azt érezzük olyankor, hogy valami nyomaszt minket, ami nem oldódott fel. Azt érezzük, hogy valami nincs rendben.