Ugrás a tartalomra
Az ember vajon azért fél a létfenntartási ösztön megjelenésétől, mert felfedezi benne azokat az alávaló szükségleteket és bûnöket, amelyektől a társadalom minden erejével igyekszik visszatartani minket? Ez az ösztön elûzi az embert a fenyegetés forrásától, nem engedi észrevenni felebarátunk baját, lopni, ölni kényszerít... és az ember fut, nem veszi észre a bajt, lop és öl - mindezt a benne megbújó elvtelen lénynek a kedvéért, mely azt kiabálja neki: "Élj!" Csak miután megmentettük az irhánkat, jön a megbánás - s az embert mardosni kezdi a lelkiismeret.
Kapcsolódó idézetek
-
Az élet célja az, hogy kifejlesszük önmagunkat. Hiánytalanul meg-megvalósítani természetünket - ez itten mindannyiunknak rendeltetése. Az emberek manapság félnek önmaguktól. Elfelejtették az első és legnagyobb kötelességüket, azt a kötelességet, mellyel önmaguknak tartoznak. Természetesen irgalmasok. Táplálják az éhezőt, ruházzák a koldust. De tulajdon lelkük koplal és meztelen. A bátorságot többé nem ismeri az emberi nem. Talán sohase is voltunk igazán bátrak. A társadalomtól való rettegés, mely az erkölcs alapja, az Istentől való rettegés, mely a vallás titka - ez a két dolog kormányoz bennünket.
Oscar Wilde
-
Köztünk a legbátrabb ember is fél önmagától. A vadember öncsonkítása tragikusan él tovább abban az önmegtagadásban, amely korlátokat szab életünknek. Meg vagyunk büntetve azokért a dolgokért, melyeket visszautasítunk. Minden impulzus, melyet megfojtani igyekszünk, ott tenyészik a lelkünkben és megmérgez minket. A test vétkezik egyszer és végzett vétkével, mert az akció a tisztulás egyik módja. Semmi sem marad meg belőle, csak egy gyönyör emléke vagy egy megbánás gyönyöre. Az egyedüli módja, hogy megszabaduljunk egy kísértéstől, ha megadjuk magunkat neki. Állj ellent neki és a lelked belebetegszik a vágyódás után, amitől maga tiltotta el magát, az epekedéstől az után, amit szörnyeteg törvényei szörnyeteggé és törvénytelenné tettek.
Oscar Wilde
-
Van, hogy az ember onnan szeretné folytatni az életét, ahol megtört, de visszatartja egy kéz, és hiába tudja, miért, nem tehet ellene semmit, nem tudja eltüntetni azt a kezet vagy inkább a gazdáját. Ezért aztán, ahogy menekülne az ember, a kéz úgy húzza egyre jobban vissza, és képtelen ellenszegülni.
-
Az ember lassan elsorvad. Kezdetben törődik az emberekkel, és átadja magát nekik. Aztán az egyformaság, az állandó ostrom, nap mint nap, évről évre, érzelmi eltompulást okoz, és az ember érzéketlené válik. Eltékozolta minden együttérzését, semmi nem maradt belőle sem önmagának, sem a családjának. De az ember ezt eltitkolja. Mivel tudja, hogy együttérzést várnak tőle, együttérzést színlel. De kezdi megvetni magát a képmutatásért. Aztán megideologizálja a dolgot és azt mondja, azért csinálja, mert az embereknek szükségük van rá. De ez is hazugság. Az emberek megérzik a hidegségét. Megérzik a visszahúzódását. (...) És a bûntudattól, amiért él, elfonnyad a lélek.
-
Ellensége mindenkinek akad. Ez természeti törvény. Az ember akaratát az ellenállás, a küzdelem acélozza. Mindazonáltal valahányszor fuj valaki reánk, vessünk számot magunkkal, hogy valamely cselekedetünk-e az oka? Ha rosszat tettünk, engeszteljük meg. Ha nem lehet, tegyünk iránta annyi jót, amennyi tőlünk telik.
Gárdonyi Géza
-
Az embernek sok mindenre van szüksége, hogy azt érezze, él. Családra. Szeretetre. (...) De csak egy dolog kell, hogy tényleg élhessünk. Egy dobogó szív. Ha veszélyben van a szívünk, kétféleképpen reagálhatunk: vagy elfutunk, vagy támadunk. Röviden azt mondhatnám, harcolunk, vagy menekülünk. Ösztönös. Nem irányíthatjuk. Vagy mégis?
-
A bûn felsebzi a lelket, mint kelés a testet; és éppúgy véres lesz, ha meghorzsolják. Mert az értelem lefegyverzi ugyan a szomorúságot, a bánatot, de a megbánás máshonnan fakad, s minél mélyebbről tör fel, annál szétáradóbb; ahogy a lázas hidegrázástól is jobban vacogunk, mint a téli hidegtől.
Michel de Montaigne
-
Az ember alapvetően a túlélésre van berendezkedve. Ha erős a túlélési ösztön, akkor kibírhatóak a rossz éjszakák, átizzadt nappalok.
Zsótér Sándor
-
Az ember elfuthat valaki elől, akitől fél, és megpróbálhatja legyőzni azt, akit gyûlöl. (...) Ám ha végtelenül szereted azt, aki végezni készül veled, nem marad választásod. Hogyan menekülhetnél meg tőle, hogyan küzdhetnél ellene, amikor azzal ártasz a szeretett lénynek? Ha nincs más, amit Õneki adhatsz, mint az életed, hogyan foszthatnád meg tőle?
Stephenie Meyer
-
Minden embert két ösztön tart egyensúlyban, a halálé és az életé. Mindkettő ugyanarra a célra irányul, a nirvána elérésére. Az életösztön keresztülgázol mindenen, ami útjában áll. A halálösztön pusztításra tör, és így próbál eljutni a nirvánába. A személyiségben együtt hat mindkét ösztön, de ha túl nagy feszültség alá kerülnek, egyszerûen kiolvadnak, mint a túlterhelt biztosíték.