Az emberek úgy beszélnek a bánatról, mintha az valami puha, nedves, könnyes valami lenne. Pedig a mélységes, valóságos bánatban nincsen semmi puhaság, a valóságos bánat, az igazi gyász és fájdalom kemény, mint a kő, és éget, mint a tûz. Kiégeti a szívet, sziklák súlyával összezúzza a lelket. Mindent elpusztít, és hiába, hogy a szíved dobog tovább, hogy a tüdőd nem áll meg pumpálni, meghalsz. (...) Minden, ami addig biztos volt, amit valóságnak hittél, véget ér.

Kapcsolódó idézetek

1. A bánat, mint egy nagy óceán. Mély, sötét és nagyobb mindannyiunknál. A fájdalom pedig, mint egy tolvaj az éjszakában... csendes, kitartó, igazságtalan... egyre fogy a hittől, az időtől és a szeretettől.
2. A gyásznak sok arca van, és sok fázisa. (...) A mély gyászt elviselni éppoly nehéz, mint vékony jégen járni. Az egyik pillanatban olyan, mintha minden rendben lenne, aztán a következőben eltörik valami, és az ember aláhull a sötétségbe.
3. Én már láttam az örökkét, és hidd el nekem, nincs benne se szépség, se ragyogás. Az örökké az, amiből az igazi bánat áll. Ahogy néztem anyámat a kórházban, láttam közeledni az örökkét. Olyan közel volt már, hogy meg tudtam volna érinteni. Amikor valaki meghal, eltûnik. A halál az örökké, visszafordíthatatlan és végleges. Ha egyszer megtörténik, semmi sem változtathat rajta. Az örökké minden lehetőség vége, ahol semmi rosszat nem lehet jóvátenni, semmiféle bûnbánatra nincs bocsánat.
4. A bánat egészen kis törés. A gyász pedig olyan formája a bánatnak, amely tulajdonképpen szerető kötés. Eltarthat a túlélő haláláig.
5. Soha nem hittem, hogy a bánat tud olyan erős lenni, mint a fizikai fájdalom. Mikor elkap hirtelen, olyan, mint egy görcs, mint egy fogfájás, összegörnyedek, mert nem bírok egyenesen maradni. Összeszorítom az öklömet, hullanak a könnyeim, és azt hiszem, megrepedek és kihullanak a belső részeim. Talán ha ordítanék, széttépnék valamit, vagy a földhöz verdesném magam, az segítene.
6. A fájdalmat nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni. Fájdalom, gyász, düh, szenvedés... ezek nem szívódnak fel csak úgy... Egyre nagyobbak lesznek, amíg végül összeadódnak, és elemésztik az embert.
7. A szomorúság, a valódi bánat, az egy bátor, sokrétû érzés. Azt jelenti, hogy hordozója már átélte az örömöt, és felvállalja annak elvesztését, veszteségét is: a bánatot. (...) A szomorúság nem depresszió. A szomorúság élethelyzet. Az élethelyzet megoldásával ki lehet jönni belőle, bár törvényszerûen lesz utójátéka a bánatnak, lenyomata a bőrön. A depresszió azonban nem az örömből fakad, mint a bánat, hanem a depresszió az élet elvesztése, a közöny. Tisza Kata
8. A fájdalom senkit nem kímél. (...) Alázatossá tesz. Beárnyékol. Megfeketít. Kivilágosít. A bánat új embert farag belőled, ha közben nem pusztulsz bele.
9. Annyira mély, nehéz folyamat a gyász, hogy olyan fogaskerekeket kattint be, amelyek már egészen be vannak rozsdásodva. Alapjaiban tisztítja és erősíti meg az embert - de teret kell engedni neki, hogy átmenjen rajtad, mint egy gyorsvonat. A gyötrődés, a fájdalom aztán sok minden rosszat is kimos, segít szembenézni dolgokkal. Pásztor Anna
10. A gyász olyan, mint egy bőrönd az ágy közepén. Nem számít, mi van, fel kell emelned és magaddal vinned mindennap. Bizonyos napokon sziklákkal lesz tele és azt fogod gondolni, nem bírod tovább. Később azonban könnyû lesz... mint a pehely.