Ugrás a tartalomra
Az embereket néhány apró adat alapján ismerjük meg, amit tudunk róluk, és mindezt áteresztjük egy személyes szûrőn. (...) Saját elménk tölti ki a személyiségükhöz kapcsolódó ûröket. De kik valójában azok, akiket ismerünk? Mi a lényegük? (...) Az igazság az, hogy soha nem tudhatjuk meg, hogy a másik kicsoda. Mást nem tehetünk, mint felfegyverezzük magunkat azzal, amit igaznak hiszünk: az érzéseinkkel. Szerelem, düh, vágy, boldogság, félelem, barátság, ezek mind az agy vezérlőrendszerei... és ha sikerül bíznunk bennük, akkor segítenek megtalálni azt, amit keresünk.
Kapcsolódó idézetek
-
Valójában sosem tudjuk, mit gondol vagy érez egy másik személy, csak feltételezhetjük, hogy ezt vagy azt. Ezek a feltételezések pedig a saját bensőnkből fakadnak. Az agy egyszerûen nem tud mit kezdeni a hézagokkal, így aztán kipótolja azokat. Legyen az egy másik ember története vagy cselekedete. Csak sokszor ezek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.
Bucsi Mariann
-
Az emberek többrétegû titkok. Azt hiszed, hogy ismered és érted őket, csakhogy az indítékaik mindig rejtve maradnak: a szívük mélyén őrzik őket. Megismerhetetlenek számunkra - egyszerûen csak néha úgy döntünk, hogy megbízunk bennük.
Veronica Roth
-
Nincs rá bizonyítékunk, hogy a többi ember a miénkhez hasonló öntudattal rendelkezik és él. Azt tudjuk, hogy mi rendelkezünk öntudattal, mert közvetlen tapasztalásunk van a gondolatainkról, az érzéseinkről, arról a megfoghatatlan valamiről, hogy milyen érzés élni, de mások öntudatáról nincs tapasztalatunk, és ezért... és ezért nem tudhatjuk biztosan, hogy mások is élnek, valóban élnek, és úgy tapasztalják meg az életüket, ahogy mi a sajátunkat. Lehet, hogy csak mi vagyunk olyan valódi személyek, akiket emberekként viselkedő, üres bábuk vesznek körül, ám nincs olyan belső életük, mint nekünk.
-
Nem tudjuk, nem tudhatjuk, mi jár mások fejében. Nem tudjuk, nem tudhatjuk, mi motiválja az embereket arra, amit tesznek. Soha, de soha nem tudhatjuk. Vagy legalábbis nem egészen. (...) Egyszerûen nem ismerhetünk meg igazán senkit.
-
Általában véve úgy véljük, hogy pontosan ismerjük a preferenciáinkat és a személyiségünket, igazából azonban egyáltalán nem ismerjük önmagunkat (és határozottan nem annyira jól, mint amennyire hisszük). Ugyanúgy megfigyeljük önmagunkat is, ahogyan megfigyeljük és megítéljük mások cselekedeteit - és ezekből a cselekedetekből következtetünk arra, hogy kik vagyunk és mit szeretünk.
Dan Ariely
-
Az ember voltaképpen nem ismeri saját magát, de úgy képzelem, van bennünk valami titkos szerkezet, a lelkünkbe vagy az idegeinkbe ágyazva, amelyik jelt ad, ha egyszer elénk bukkan az igazi.
Muráti Lili
-
A magukat nyílt és őszinte embereknek mondók gondolkodás nélkül, önző ürügyekkel elérik, amit akarnak, és közben észre sem veszik, mit mûvelnek. A "mások érzéseire fogékonyak" pedig a legátlátszóbb hízelgésnek is bedőlnek. Mindez elég ahhoz, hogy föltegyem magamnak a kérdést: valójában mennyire ismerjük önmagunkat?
Murakami Haruki
-
Megbirkózunk-e érzelmeink felszínességével, a hétköznapi hazugságokkal, amelyekkel telezsúfoljuk az életünket? Tudjuk-e, mekkora valójában a házasságunk ereje, hogy valódi, vagy csupán üzemképes a kapcsolatunk? Bevalljuk-e egymásnak, milyen más életekkel élünk együtt és számot vetünk-e azzal, hogy ezek jelenléte mivé formál minket? Amíg ezekre a kérdésekre nem válaszolunk, nem tudhatjuk, kik vagyunk valójában.
-
Mind félünk tőle, hogy kifürkészik az érzéseinket és a titkainkat. Pedig az igazság az, hogy nincs olyan rejtett dolog, ami a felszínre ne kerülne.
-
A gondolatainkat olyan egyszerû fegyverként használni ellenünk. A bensőnkben lakozó kétségek és saját bizonytalanságunk könnyû prédává tesznek minket. Vajon őszinték vagyunk magunkhoz, vagy csak mások elvárásainak akarunk megfelelni? És ha nyitottak és őszinték vagyunk, kiérdemeljük vajon az őszinte szerelmet? Elég bátrak leszünk valaha, hogy felfedjük legbensőbb titkainkat, vagy végül kiismerhetetlenek maradunk, még saját magunk számára is?