Ugrás a tartalomra
Az emberi agy mûködése és a növények fiziológiája között talán sokkal kisebb a különbség, mint gondoltuk.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember azáltal különbözik a növénytől és az állattól, hogy képes felismerni a létezés csodáját. A növény és az állat nem különül el minden létezőtől, míg az ember szembehelyezkedik azzal.
Jannah Loontjens
-
Az egyik fotoszintézist végez, a másik élőlényeket fogyaszt. Nagy különbségek végső soron már csak az időtartamban vannak, amely alatt az információfeldolgozás megvalósul és cselekedetté válik. De vajon a lassú lények eleve csekélyebb értékûek a gyorsaknál? Olykor-olykor feltámad bennem a gyanú, hogy ha vitathatatlanul leszögeznénk, mennyi mindenben hasonlítanak a növények az állatokhoz, akkor nyomban nagyobb figyelem illetné meg a fákat és más növényeket is.
Peter Wohlleben
-
Az emberi agy nem sokkal több, mint egy feljavított majomagy.
Frans de Waal
-
A növényeknek van tapintóérzékük, de fájdalmat nem éreznek, és a reakcióik nem szubjektívek. A mi fájdalomérzékelésünk ezzel szemben nagyon is szubjektív, személyről személyre változó. Az egyik embernek egy könnyed érintés kellemes lehet, a másik azonban már csiklandozásként érzékeli. A különbözőség okai az ioncsatornák megnyitásához szükséges nyomás erősségét meghatározó genetikai jellegek eltéréseitől a félelemmel, pánikkal, szomorúsággal kapcsolatos, a konkrét tapasztalatokat esetleg eltúlzó személyes lelki beállítottság sokféleségéig terjednek. A növények mentesek az efféle szubjektivitástól, mert nincs agyuk. Érzik azonban a mechanikus hatásokat, és sajátos módon válaszolnak a különböző fajta ingerekre. Reakcióik nem segítik elő a fájdalom elkerülését, de úgy módosítják a növény fejlődését, hogy a lehető legjobban alkalmazkodjon a környezethez.
Daniel Chamovitz
-
Bizonyos, hogy mióta csak növényekkel táplálkozom, több, gazdagabb, finomabb ízeket érzek, ínyem fogékonyabb az ingerek felvételére, élvezőképességem növekedett, s én csak ezért is ragaszkodom eddigi étrendemhez. Aztán tapintatom is tiltakozik az ellen, hogy olyasmit megegyek, ami valaha élt-mozgott, mint én. Ember és állat között semmi lényegbevágó különbséget nem tudok. Az a tétel, hogy az ember nem testvére az állatoknak, éppannyira megdőlt, mint az, hogy a Nap forog a Föld körül. Aki tehát állatot eszik, az egész nyugodtan embert is ehetik.
Kosztolányi Dezső
-
Miért sokkal nehezebb számunkra a növények megértése, mint az állatoké? Az evolúciós történet az, ami nagyon hamar elválasztott bennünket a növényvilágtól. Összes érzékünk egészen másképpen mûködik, úgyhogy alaposan meg kell dolgoztatnunk képzelőerőnket, hogy legalább valami halvány fogalmunk legyen arról, mi zajlik a fákban.
Peter Wohlleben
-
A növények érzékelik környezetüket, az ember pedig része ennek a környezetnek; nem érzékelik azonban a sok millió kertészt és növénykutatót, akik mind úgy érzik, hogy személyes kapcsolatot alakítottak ki velük. Az odaadó gondoskodás vagy az aprólékos figyelem sokat jelenthet az ember számára, de ez a viszony nem sok mindenben különbözik a kisgyermek és képzelt barátja közötti kapcsolattól: az érdeklődés, a vonzalom és a szeretet teljességgel egyirányú.
Daniel Chamovitz
-
Az állatok elméje sokkal jobban hasonlít az emberi elmére, mint azt addig a viselkedéskutatók túlnyomó többsége hitte - illetve, ami még fontosabb: amit hajlandók lettek volna akár csak távoli lehetőségnek feltételezni.
-
Az agy olyan, mint egy gépezet, egy autó, a gondolatok és az érzelmek pedig kicsit olyanok, mint az autó sebessége.
James Fallon
-
A csimpánz és az ember közötti genetikai eltérés mindössze néhány százezer byte-nyi információ! Noha a csimpánzok is képesek bizonyos mértékû szellemi teljesítményre, azok a parányi eltérések a génjeinkben elegendőek voltak ahhoz, hogy a mi fajunk megteremtse a technológia mágiáját.
Ray Kurzweil