Az emberiség egy sosem látott gazdasági és technológiai hullámot lovagol meg. Táplálék, technikai felszereltség, fûtés, egészségügyi ellátás tekintetében még a legalacsonyabb jövedelmûek is jobban élnek egy középkori királynál. Olyan csodákat hordunk a zsebünkben, mint a mobiltelefon, amelynek nagyjából hétmilliószor nagyobb a memóriája és százezerszer nagyobb a processzorteljesítménye, mint az embert a Holdra szállító Apollo-11 számítógépéé volt. Akkor miért érzi magát valaki rosszul a bőrében?

Kapcsolódó idézetek

1. A mobiltelefonok mintegy húszéves színre lépésük óta uralkodnak az emberek felett. Nem kellett húsz év, hogy megtudjuk, nélkülük is megvoltunk ugyan, mégis úgy uralkodnak felettünk, mintha erre lenne szükségünk. Az ember feltalálta a mobiltelefont, de ezzel együtt feltalálta az aggodalmat is, amelynek nincs mobilja. Lehet, hogy ilyen lehetett, amikor a levelet feltalálták. Ugyanúgy, akár az internetet. Amikor az emberek létrehoznak valamit, valami mást el is veszítenek. Genki Kawamura
2. Az emberiség rettentő büszke arra, hogy ők találták fel a porszívót, a repülőgépet, sőt állítólag még a Holdon is jártak, de kérdem én, mi szükség volt mindezekre? Ki akar a Holdon járni éjjel mínusz 180, nappal pedig plusz 140 fokban, amikor ott vannak a frissen vasalt ruhák és az ellenállhatatlanul puha törülközők a gardróbban, melyeken olyan jókat lehet szundikálni. Az emberek logikája megfejthetetlen.
3. Azt mondják, a modern emberrel az a baj, hogy megpróbál elszakadni a természettől. Üldögél egy vastag mûanyagból, üvegből és acélból készült monstrum tetején, lóbálja a lábát, és távolról szemléli bolygónk nyüzsgő életét. Ez a forgatókönyv az embert elképesztően hatalmas, halálos erőként jeleníti meg, a Földet pedig kényes, finom valaminek ábrázolja, olyasminek, mint a felszínre szálló buborék egy kis tavon vagy a törékeny madarak röpte a levegőben. Csakhogy illúzió ám azt gondolni, hogy a földi élet törékeny valami: az élet minden bizonnyal az elképzelhető legszívósabb membrán az egész világegyetemben, átlátszatlan a valószínûség, átjárhatatlan a halál számára, és éppen mi vagyunk benne az a kényes, finom rész, amely olyan mulandó és sebezhető, akár a csillós sejtek csillója.
4. Nem csupán a megevett ételek miatt vagyunk ultrafeldolgozott emberek. Számos más terméket és szolgáltatást is vásárolunk, amiket úgy alakítottak ki, hogy túl sokat fogyasszunk belőlük. Ezek közé tartoznak a telefonjaink és az applikációink, a ruháink, a közösségi médiánk, a játékaink és a televíziónk. Néha úgy érezhetjük, hogy többet vesznek el tőlünk, mint amennyit adnak nekünk. A növekedés követelménye és annak testünkre, illetve bolygónkra gyakorolt ártalmas hatásai már annyira beépültek világunk alapvető struktúrájába, hogy majdnem láthatatlanok.
5. Ma olyan dolgok is elérhetővé váltak az átlagpolgár számára, amiket száz évvel ezelőtt még uralkodók sem engedhettek meg maguknak. Mi vagyunk a legkényelmesebb generáció, amely valaha élt ezen a bolygón. A bökkenő csak az, hogy egyértelmûen nem mi vagyunk a legörömtelibb, legszeretetteljesebb vagy legbékésebb nemzedék. Sadhguru
6. Komputer, mobiltelefon, internet, stb. Ez a bolygó már rég nem olyan, mint amilyennek az átlag ember képzeli. Ez egy energia, anyag és információáramoktól övezett valami, ami teljesen különbözik minden eddigi világtól, amiben eddig éltünk. Csányi Vilmos
7. Összehasonlítva a régi tárgyak és épületek bájával és életteliségével, a mienk egy roppant elszegényedett világ. Méltatlankodásom a felháborodás határát súrolja, nem értem, a technológia több ezer éves fejlődését követően hogyan élhetünk egy ennyire ronda világban. Annyira szegények lennénk, hogy nem engedhetjük meg az ennél szebbet? Mi értelme volt mindannak az áldozatnak, pusztításnak, ha az élet, a szépség és az egyediség finomságait tekintve szegényebben élünk egy középkori parasztnál is? Régmúlt idők mûalkotásait nézve mély benyomást tesz rám a bennük rejlő élénkség, intenzív életminőség. Ma majdnem minden, amit használunk, még ha drága is, ócska, hamisságot, közönyt áraszt, és azt az érzést, hogy ránk sózták. Charles Eisenstein
8. Hiába telt már el a huszonegyedik évszázadból is másfél évtized, hiába tervezzük, hogy a Holdra küldjük nyaralni az embereket, és hiába vagyunk a virtuális világnak köszönhetően még intenzívebb kapcsolatban egymással, mint valaha, még mindig hatalmas hiányosságaink vannak arról, hogyan bánunk másokkal, és ami még fontosabb, saját magunkkal. Nem szeretjük eléggé önmagunkat. Ide-oda rohanunk, hogy megpróbáljunk változtatni a testünkön, az egészségünkön, a szerelmi életünkön és a munkánkon - mindegy, csak egésznek és boldognak érezzük magunkat. De minél gyorsabban rohanunk, annál gyorsabban tévesztjük szem elől a lényeget. Mindannyian az egyensúlyt keressük, a legújabb egészségtrendben azonban garantáltan nem fogjuk megtalálni. Az egyensúly a lelassulásban rejlik, abban, hogy lassabban veszünk lélegzetet, és tudjuk, mire van szüksége a testünknek. Abban rejlik, hogy elfogadjuk, kik vagyunk, és életünk minden egyes percében szeretjük önmagunkat.
9. Ha a technológiára gondolunk, és hogy elemi veszélyt jelent: ez elég nagy kijelentés, és akkor könnyû azt gondolni, "Oké, itt a telefon a kezemben, görgetek, kattintok, használom. Hol az elemi veszély? Jó, van a szuperszámítógép a képernyő másik oldalán, az agyamra állítva rávett, hogy megnézzek még egy videót. Miért veszélyes ez az életre?" Nem arról van szó, hogy a technológia jelenti a veszélyt, hanem a technológia képességéről, hogy a legrosszabbat hozza ki belőlünk, és ez a rossz jelenti a fenyegetést. Ha a technológia tömeges káoszhoz, felháborodáshoz, modortalansághoz, bizalmatlansághoz, magányhoz, elszigetelődéshez, nagyobb polarizációhoz, több meghekkelt választáshoz, több populizmushoz vezet, eltereli a figyelmet, hogy nem törődünk a valós problémákkal, az a társadalom hibája. Tristan Harris
10. Olyan korban élünk, amikor a technológia szinte korlátlan lehetőséget kínál arra, hogy elfoglaljuk magunkat, mi azonban mégis zavartabbá és elszigeteltebbé válunk, mint valaha. Olyan ez, mint a repülés, amikor a világ ezer kilométer per órával száguld el alattunk, mi pedig azt sem tudjuk, hol vagyunk valójában. Ha szerencsénk van, néha megpillanthatjuk az óceán csillogó vizét vagy a távoli sötét felhőkön áttörő fénycsíkokat. Az út nagy részében viszont félig öntudatlan utasokként próbáljuk elütni az időt valamivel a megnyugtató földet érésig. Ha a cél az út maga, akkor azt kell megtanulnunk, hogyan legyünk jobb utazók.