Ugrás a tartalomra
Az erőszak áldozatai felismerik egymást, még ha külsőleg sértetlennek látszanak is. Benne van a kisugárzásukban. Az átélt erőszakot kabátként viselik a vállukon, beborítja őket, rájuk telepszik.
Kapcsolódó idézetek
-
Azt hittem, az erőszak a kiabálásban, az ütésekben, a háborúban, a vérben van. Most már tudom, hogy az erőszak a csöndben is van, hogy szabad szemmel néha láthatatlan. Erőszak az idő, ami befedi a sebeket, erőszak a napok kérlelhetetlen láncolata, a visszafordulás lehetetlensége. Erőszak, ami kicsúszik a kezünkből, ami hallgat, nem mutatkozik, erőszak az, amire nincs magyarázat, ami örökre átlátszatlan marad.
Delphine de Vigan
-
A nők befogadók, ezért csodálatosak. A férfiak kiadnak magukból mindent. A sérelmeiket, a tévelygéseiket spriccelik szét a világban. Ezt örökítik át új generációkra. Ezt a borzalmat a nők fogják fel, és próbálják élhetővé szelídíteni.
Benyák Zoltán
-
A nemi erőszak áldozatai "túlélőknek" nevezik magukat. Mert ezt teszik mindennap, megpróbálják túlélni, ami történt velük.
Fredrik Backman
-
A lelki erőszak tehát rendkívül változatosan nyilvánulhat meg, de akad egy közös jellemzője valamennyi formájának: a másikat tárgyként kezeli. A tárgyba ugyanis bele lehet rúgni, át lehet rajta nézni, hiszen nem érez semmit. Aki a lelki terror eszközeivel él, elfelejti vagy meg sem tanulta, hogy akin alkalmazza, az is ember, érzésekkel és tudattal.
-
Sértett emberek sértegetnek sértett embereket.
Cecelia Ahern
-
Az ember járkál, olyanok között, akiket jól ismer, az arcukba néz - és az arcok egyszer csak megváltoznak - már nem ismerős néz rád - hanem idegen - kegyetlen idegen.
Agatha Christie
-
Ha nagyon sokáig él együtt valaki a másikkal, elkezdenek hasonlítani egymásra. Az átélt események, a környezet, a gondolatok. Az egyik lassan megismeri a másik gondolatát és arcát.
-
Némelyikünknek a testén van látható sebhely; ha ránézünk, emlékeztetnek az emberpróbáló útra, amin végigmentünk. Sokunk sebhelyei azonban láthatatlanok - olyan csaták metaforái, amiket megvívtunk és megnyertünk.
Demi Lovato
-
Létezik egy kötelék. Nem látható, nem hallható és nem is tapintható. Csak érezni lehet. Már abban a pillanatban érzed, mikor először megpillantod azt a bizonyos valakit, és bizony onnantól kezdve érezni is fogod.
Kollár Betti
-
Az elnyomás megteremti a saját hétköznapi normalitásait és kiegyenlítődési pontjait. Megtöri a létezés felszínét, majd a belső erőszak miatt megváltozott, mégis változatlan létezés ismét összezárul.
Patrick McGuinness