Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az persze nem állítható, hogy a hétéves elmét komoly gondok foglalkoztatnák, de azért már tapogatózik, időnként erőt vesz rajta a levertség, próbálgatja megérteni az életet - meglehetősen behatárolt környezete életét. Hétévesen már előfordulnak miniatûr rajongások és utálatok, amelyek mérhetetlen nagynak és rendkívül zavarba ejtőnek látszhatnak.

Radclyffe Hall
🌱 Bölcsesség 💔 Szakítás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Igenis nyavalyog az ember, ha boldogtalan - hétévesen meg pláne - később úgy sincs semmi értelme. Radclyffe Hall
  2. Felnőttként már látom, hogy a gyerekek már nagyon fiatal korban megérzik, milyen az, amikor leértékelik őket, amikor a felnőtteket nem érdeklik annyira, hogy segítsenek nekik tanulni. Az efelett érzett haragjuk rendetlenkedésben nyilvánulhat meg. Aligha az ő hibájuk. Nem rosszak. Csak próbálják túlélni a méltatlan körülményeket. Michelle Obama
  3. Hétéves korig - amikor állítólag észhez térnek - a gyerekek többsége érzelmi szempontból afféle visszhangkamrának tekinthető. Ha olyan felnőttek között nőnek fel, akik békések, simulékonyak, és nem emelik fel a hangjukat, ők ugyanígy viselkednek. Stephen King
  4. Néhány kamasz úgy érzi, a tinédzserkor annyira csordultig van kíváncsisággal, akcióval, szerelemmel, humorral, izgalommai, barátokkal, bulikkal és nevetőgörcsökkel, hogy a fele is elég lenne. Mások egyáltalán nem tudnak betelni vele. Némelyeknek elegük lesz az egész kamaszkorból, még mielőtt elkezdődött volna, és úgy írják le ezt a korszakot, mint a magány, a szorongás, a sebezhetőség, a félelem, a bánat és az érthetetlenség korszakát. A kamaszkor gyakran mindezek intenzív keveréke. A felnőttek általában érdekes időszaknak tartják, de nekik könnyû, nem nekik kell átélniük. Linn Skaber
  5. Gyermekkorunkban megvan a saját nyelvünk, ami nem olyan, mint a francia vagy a spanyol vagy bármi, amit elkezdünk negyedikben. Úgy születünk, hogy ezt tudjuk, de aztán el is veszítjük. Hétéves kor alatt mindenki folyékonyan beszéli a "ha" nyelvet. Töltsél csak el egy kis időt egy 100 centisnél nem magasabb egyénnel, és meglátod! Mi lenne, ha egy hatalmas madárpók mászna elő abból a lyukból ott, a fejed fölött, és jól nyakon csípne? Mi lenne, ha az egyetlen ellenmérget egy hegy tetején őriznék bezárva? Mi lenne, ha túlélnéd a pókharapást, de úgy, hogy csak a szemhéjadat tudnád mozgatni, és pislogással kéne kimorzéznod az ábécét? Az már nem számít igazán, hogy milyen messzire jutsz a kitalálósdiban, a lényeg, hogy ebben a világban még minden lehetséges. A gyerekek úgy gondolkoznak, hogy tárva-nyitva vannak a világra, és szerintem akkor lesznek felnőttek, amikor lassan becsukódnak. Jodi Lynn Picoult
  6. Az ember néha igazán elcsodálkozik a gyerekeken. Némelykor egészen váratlanul kirobban egyik-másik, akiről az ember azt gondolná, hogy semmi sem izgatja az égvilágon. Van olyan érzékeny természet, amelyik nem tud kifejezésre jutni mindaddig, míg el nem hajszolják a tûrőképessége határáig. Agatha Christie
  7. Kamaszként mindennel problémánk van, mert kívül-belül változunk. Kialakulóban van a saját szemléletünk, ehhez viszont túl sokat kell feldolgoznunk, megértenünk viszonylag rövid idő alatt. Sokszor összezavarodunk. A félelmet és a szorongást az válthatja ki, hogy nem tudunk megfelelni az érett, a szülőkről leválni képes kis felnőtt képének. Túlzottan is fontossá válik, hogy mit gondolnak rólunk mások. Racionálisan tudjuk ugyan, hogy nem várják el, hogy előbb felnőjünk, mint ahogy képesek vagyunk rá, de tudat alatt mindig meg akarunk felelni egy mások által kialakított vagy jónak gondolt nagykorú, felnőtt élet normáinak. Kováts Laura Rozália
  8. Az ember gyerekként a jövőt éli meg. Pici, túlérzékeny lények, már a ráció alól kiszabadulva. A felnőttkor a múlt. Ami kétszáz éve még jól mûködött, elrontottuk. A felnőttkor már nem ketyeg. Mint egy leállt falióra. Mint egy hatástalanított pokolgép. Az öregkor a jelen. Némi bölcsesség, sok szenvedés. Vörös István
  9. A kamasz fiziológiai lustaságban szenved, azaz egész egyszerûen testi, élettani okai vannak annak, hogy lusta. Olyan gyorsan nő, olyan jelentősek a hormonális, idegélettani változások, hogy ezek megviselik a gyereket. Ezt a huszadik század elején mindenféle vizsgálatok nélkül is tudták a tanárok. Vekerdy Tamás
  10. Egy 17 éves ember lelke egyáltalán nem gyerekesebb, mint az enyém, vagy a tiéd, vagy a nagymamámé. Legfeljebb élőbb és mûködőképesebb.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat