Az út örökre megy tovább, felhők alatt és hold alatt, de bármily messze tért, a láb végül hazafelé halad. S a szem, mely lángot és csatát látott kőtermek mélyiben, a régi, ismert mezőkön át füvön, fán, dombon elpihen.

Kapcsolódó idézetek

1. Az utakat még könnyen járom, De a hegy alján már megállok. Tudom, hogy fentről messzebb látnék, Ott több a nap, kisebb az árnyék, De majd feljutnak újak, mások.
2. Ahogy múlik az ég, ahogy fölkel a nap, A gyûlölet végre a múltra marad, És a fák, a vizek, és a tétova szél, S a néma hegyoldal is újra beszél. Dés László
3. Futnak a hó hadai, jön vissza a fû a mezőkre, fákra a zöld haj, a lomb; újul a föld szine, és békén megapadva özönlik partjai közt a folyó. Quintus Horatius Flaccus
4. Mögöttem a múlt szép kék erdősége, Előttem a jövő szép zöld vetése; Az mindig messze, és mégsem hagy el, Ezt el nem érem, bár mindig közel. Ekkép vándorlok az országuton, Mely puszta, vadon, Vándorlok csüggedetten Az örökkétartó jelenben. Petőfi Sándor
5. Bent égett a tûz, és az este valahogy olyan otthonos volt, és fájt benne a gondolat, hogy mindez nem lesz egyszer... Itt állnak a fák, nézik a házat, és a ház üres lesz. Teteje beomlik, gerendái elkorhadnak, ajtaját kidönti a szél, és a karámból még egy-egy oszlop áll, és aki áthalad erre, meglátja, és azt mondja: itt valamikor élt valaki. És aztán továbbmegy. És látja a tisztást, a fákat, a patakot és az Istenszékét, és minden éppen olyan lesz, mint most... csak nem ül senki a küszöbön, mert valaki, aki itt volt, elment. Wass Albert
6. Jólesik az elsüllyedt, öreg utakat megjárni, a fiatalság ragyogó útjait, (...) és az álmokat, amelyek az örökkévalóságból jöttek, oda is szállnak vissza pihenni és boldognak lenni, mint a szeretetben megfürdött emberi lélek. Fekete István
7. Egy táj, amelyen gyermekkorunktól minden évben eltöltöttünk néhány hónapot: sokkal világosabban marad meg, mint egy másik, amelyen éveket töltöttünk egyfolytában, aztán örökre elhagytunk. Németh László
8. Mi volt, emlékben él, S új vár, mint utad tova léped, S éretten az évek fényeinél, Sokat tehetsz még, annyi szépet. Fodor József
9. Hogy távolodunk: egyre szebbé szépül, S fénylőbben fénylik fel a hegy: a mult, És minden, ami öléből kinőtt, S örök ölébe némán visszahullt. Reményik Sándor
10. Éjjel indultam, a hold se lát, Szép mezők alján, erdőkön át. Csendben lopakodva, ha sötét az ég, nem látja senki sem, a szívemben mi ég. Ismerős Arcok