Azt a szép, régi asszonyt szeretném látni ismét, akiben elzárkózott a tünde, lágy kedvesség, aki a mezők mellett, ha sétálgattunk hárman, vidáman s komolyan lépett a könnyü sárban, aki ha rám tekintett, nem tudtam nem remegni, azt a szép, régi asszonyt szeretném nem szeretni.

Kapcsolódó idézetek

1. Mily szép visszanézni, emlékezni az ifjúságra, mely már messze tûnt! Újra sétálni a mezőkön! A rosszat az ember szívesen felejti s még ha a legnagyobb nyomorban töltötte is: szép volt. Vannak zordabb lelkek, akik tudják, hogy nem volt benne szépség - de ki az, aki nem szívesen kápráztatja el magát emlékeivel! Füst Milán
2. Látod-e, mennyit változhat kis idő alatt, úgymond, az asszony. Hol az az ártatlan leányka, akit én feleségemben imádtam? Elenyészett; van-e egy mozdulás, egy szó, egy tekintet régi formájában most benne? Eltörlötte azt a nagy világ. Szemtelen magaviselése, melyet ő szabad magatartásnak gondol, beszédje eltürhetetlen, esztelen, és azt ő elmésségnek nevezi. Erőltetett minden öltözete s viselete. Oh ismerd meg ebben a szeles dámában azt a természet szerint való leánykát. Kármán József
3. Õ engem körülvett volna az okosságával, a kedvességével, a megfontoltságával, vigyázott volna rám, és nem csak a testével szerette volna a testemet, hanem minden gondolatával is szeretett volna engem, aki vagyok, és őmellette nekem nem kellett volna színészkedve játszanom a magabiztos, kiegyensúlyozott, derûs nőt, hanem magabiztos, kiegyensúlyozott és derûs lettem volna igazán, és szerényen boldog is talán, asszony egy becsületes férfi árnyékában, feleség, akinek senkit se kell hetyke képmutatással, függetlensége öntudatos vállalásának látszatával megtévesztenie. Szilvási Lajos
4. Szépen öregszem, ez talán vigasztal, Mosolyráncokkal, mint a boldogok, S mert nem bírok a gyorsuló irammal, Azt szeretem, akit más eldobott. Kiss Judit Ágnes
5. Az asszony, aki szerény, noha szép, És halkan szól, ámbár a nyelve ép, Gazdag, de kincsét nem pazarolja el, Szemérmes s mégis odasúgja: Jer! S bár sértést megtorolni módja van, Békén tûr, míg haragja elsuhan, S a szíve soha méltó társ helyett Nem választ holmi rangos tökfejet, Gond, érzés, vágy - jól őrzött titka mind, Az udvarlókra vissza nem kacsint. William Shakespeare
6. Az öreg arc, szilárd formáival, a ráncok egyenletes hálózatával: nem csábító, önmagában-való, fenséges, nyugodt szépség. A mai embert az érzékiség rángatja, csak a csábító-szépet ismeri s az öreg arc hatalmas szépségéhez kevésnek van szeme. Weöres Sándor
7. Szerettem őt még mindig? Mintha akkor úgy éreztem volna, hogy már nem szeretem. Nem volt meg többé bennem az a tétovázó hevesség, az a kevélység, az a sóvárgás és a kételkedés, szóval az a szenvedélyes szerelem, amely oly különössé tette minden érzésemet, mikor mellette ültem valaha. Valami nagy és szép, valami meleg és ragaszkodó érzés volt bennem, mintha visszatértünk volna a pajtássághoz. Herbert George Wells
8. Ha nem lennék fiatal és meglehetősen csinos, és nem tudnám jól érezni magam, ha - hogy is mondjam? - rácsok mögött lennék, és az embereket figyelném, hogyan élvezik az életet, sötét, gonosz érzés uralkodna el bennem, és fájdalmat okozni és kínozni akarnék... talán még pusztítani is. Agatha Christie
9. Arra gondolt, hogy nincs erő hatalmasabb, nincs szenvedély pusztítóbb, nincs szerelem tisztább, nagyszerûbb, mint az övék. Minden asszony hazudik, amikor azt mondja: ellobban a szenvedély, megcsúnyul a szerelem néhány együtt töltött év után. Nem pusztulhat el! Jelképpé vált a számára ez a közös szemlélődés. Kiemelkedtek a hétköznapok szürkeségéből, a dolgok fölé kerültek. Föntről olyan szokatlannak tûnt minden: a házak, az emberek, az utcai nyüzsgés. Aprónak, jelentéktelennek. Az emberek értelmetlenül szaladgáltak, tele voltak nyugtalansággal, feszültséggel. Hiányzik belőlük a bizonyosság. Nem valamilyen vallásos kötődésre gondolt, hanem a szerelem nyújtotta biztonságérzetre. Nagy István Attila
10. Ha minden édes nedve a tavasznak öregedő törzsembe beleárad, hogy még utolszor virágba borítsa, sem érezném mindazt a jót, amellyel eltölt, hogy látlak, hogy oldalamon vagy, s figyelhetlek minden mozdulatodban, minden formádban, apró tetteidben. Umberto Saba