Ugrás a tartalomra
Azt hiszem, az a baj, hogy ritkán vagyunk egyforma hőfokon. Lehet, hogy ez nem is baj, csak nem tudjuk kezelni az érzelmi hőingadozásinkat.
Kapcsolódó idézetek
-
Az volt a baj, hogy túl gyakran találkoztak. Nem lehet egy viszonyt állandóan forrponton tartani. Ritkábban kell találkozniuk - lazítani kell egy kicsit.
Agatha Christie
-
Az érzelmek rendkívül esendőek, ráadásul pillanatonként változhatnak. Nem nyújtanak elég erős alapot ahhoz, hogy rájuk építsük az életünket.
Gary Chapman
-
Néha már az is megfordul a fejemben, hogy valami baj van velem. Talán túl sok időt töltöttem romantikus irodalmi hőseim társaságában, és emiatt túl magasak az eszményeim és az elvárásaim. De a valóságban még senkitől nem éreztem így magam.
E. L. James
-
Egyeseknél az érzelmek túlságosan lassan vagy éppen elhamarkodva alakulnak ki, vagyis mindig olyankor jelentkeznek, amikor nincs itt az idejük. Támogatás helyett megbénítják a lélek lendületét, megzavarják egyensúlyát. A lelki élet egyensúlyának zavarai gyakran abból származnak, hogy az érzelmek nincsenek összehangolva a többi lelki tevékenységekkel, vagy nem felelnek meg a külső körülményeknek.
Gyökössy Endre
-
Bár minden betegség más, és minden beteg másképp reagál egy adott betegségre, a betegségeknek van egy közös vonásuk: az egyensúlyi helyzetben beállt kedvezőtlen változás. Ez megtörténhet testi és lelki szinten egyaránt.
Boldizsár Ildikó
-
Nem tudom, ti hogy vagytok az ilyesmivel. Szeretek valakit, és akkor történik vele valami, és ettől kezdve úgy érzem, mintha nem ugyanaz az ember volna.
Fehér Klára
-
Még akkor is, ha az orvos csak a testi tüneteket ismeri, gyakran csak félig ismeri a bajt, amelynek gyógykezelésére fölkérték. A betegség látszólag különálló valami, és mégis... talán csak egy lelki baj kifejezése.
Nathaniel Hawthorne
-
Az emberek nem tudnak könnyen átnyergelni egyik hangulatból a másikba.
-
Valami olyasmi... az idegesség, mint a szomjúság. Vagy, mintha fázik az ember, s nem tud sehol meleget találni. Vagy mint az álmatlanság. Vagy mint az éhség. Nem tudom. Néha napokra nem érzek semmit, mintha meglapulna valahol. Aztán, váratlanul, kitör.
Márai Sándor
-
Minden embert másképp kell szeretni. Vagy nem szeretni. Ez is gond. Vannak lelkek, akikkel nehéz összehangolódnunk, mert épp ott szúrnak, ahol nekünk fáj. Vagy éppen fordítva: ott bántjuk őket, ahol érzékenyek.
Müller Péter