Ugrás a tartalomra
Néha már az is megfordul a fejemben, hogy valami baj van velem. Talán túl sok időt töltöttem romantikus irodalmi hőseim társaságában, és emiatt túl magasak az eszményeim és az elvárásaim. De a valóságban még senkitől nem éreztem így magam.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindig beleképzeltem másokba mindenfélét, és így olyan valakinek a szeretetére vágytam, aki valójában nem is létezett. Az viszont, hogy igazából milyenek az emberek, nem érdekelt. Nem tudom, milyen az, ha valakit úgy igazából ismersz. Érted? Nyilván milliószor csalódtam emiatt, legyen szó barátságról, vagy épp pasikról. Ami nem is csoda, hiszen nem a valóságra figyeltem, hanem az elképzeléseimet akartam ráerőltetni az emberekre.
Oravecz Nóra
-
Mesélhetnék arról, hogy mi van velem,
Hogy sokszor fáradt vagyok, és folyton fáj a fejem,
Hogy túl kevésnek érzem mások mellett már önmagam,
Pedig körülöttem lassan már mindenki ugyanolyan.
Soulwave
-
Valahogy képtelen vagyok a saját gondolataimat és érzéseimet hûen közvetíteni. Minden jóindulatom ellenére mindig félreértenek. Írásban persze némileg jobb a helyzet, de ha arra gondolok, hogy a regényeimet is folyton félreértik, talán ez is csupán illúzió.
Kanehara Hitomi
-
Valamilyen rejtélyes okból kora gyerekkoromtól azt képzeltem, az életem valójában egy regény. Ahol a kezdődő, beteljesülő és elmúló szerelmek mindig mások, és ahol én vagyok a regényhősnő. A regényes szerelmek persze ritkák és múlékonyak, semmi közük egy tartós, életre szóló kapcsolathoz. A vágy szinte lehetetlenné teszi az igazi szövetséget. Elrontja, kikezdi. A lelkem mélyén nyilván tudtam, örökké nem lehet szerelmes az ember. Mégis minden alkalommal ott lappangott bennem ez a különös szerelmi maximalizmus, más szóval a rettegés, hogy valójában megalkuszom, nem pedig megállapodom valaki mellett.
Vass Virág
-
Nincsen arra elképzelhető lehetőség, hogy én valaha még szerelemmel szeretni tudjak. Az én csalódásom több volt, mint csalódás. Az rémület volt és iszony. (...) A valóságos világban csak tengődöm és lézengek, ügyefogyottan, lázadozva, keserûn, egyedül. Nagyon egyedül. Sokkal magányosabban, mintha sohasem lett volna senkim, vagy mintha lett volna valaha igazán valakim.
Harsányi Kálmán
-
Ha néha-néha összehasonlítottam magam másokkal, gyakran voltam büszke és beképzelt, de ugyanakkor gyakran levert és megalázott. Gyakran tekintettem magamat zseninek, gyakran félőrültnek. Nem tudtam osztozni a velem egykorúak örömeiben és életében, emiatt gyakran vádoltam magamat, aggodalmak közt vergődtem, mintha reménytelenül el lennék tőlük választva, mintha az élet el lenne zárva előlem.
Hermann Hesse
-
Nem tudom, ti hogy vagytok az ilyesmivel. Szeretek valakit, és akkor történik vele valami, és ettől kezdve úgy érzem, mintha nem ugyanaz az ember volna.
Fehér Klára
-
Maga nem boldog. De remekül elhiteti másokkal, hogy az életben minden rendben van, és a megjelenése magabiztosságot és önbizalmat sugall, de egyáltalán nem elégedett. Nem ismeri önmagát. Maga nyugtalan és bizonytalan, de nagyon tud színlelni. Férjnél volt, de elváltak vagy csak külön élnek. Azt a benyomást kelti, hogy örül a függetlenségnek, de valójában nyomasztja, hogy tönkrement a házassága. Azt hiszi, hogy a maga hibája, és talán így is van, és ez a dolog nagyon sok fájdalmat okozott magának. Nem kötött életre szóló barátságokat, a férje révén megismert emberek nem álltak közel magához, inkább a férje barátai voltak. Néhányan próbáltak közeledni, de úgy érezték, maga megközelíthetetlen vagy csak nagyon zárkózott. Rendkívül titokzatos, és nem bízik az emberekben, és ha mégis megnyílik valakinek, akkor később megbánja. Azt hiszem, úgy érzi, hogy előbb-utóbb úgyis mindenki csalódást okoz. Néha öntudatos és rámenős, főleg krízishelyzetben de mintha folyamatosan valami tragédiától rettegne, és nagyon fél a változásoktól. (...) Maga hajlamos gyorsan belehabarodni valakibe, aztán kellemetlen helyzetbe kerül vagy depressziós lesz, amiért nem úgy alakultak a dolgok, ahogy maga szerette volna. Maga egy álmodozó. És óvatosnak kell lennie, mert hajlamos arra, hogy önmagát okolja a kudarcokért.
-
Világéletemben egy boldogságtól fûtött szerelemre vágytam. Olyan regényesre és olyan drámaira, mint amilyen csak a filmekben van. De (...) rá kellett döbbennem, hogy a férfiak nem hisznek abban, hogy a mesék valóra válhatnak.
-
Azt hiszem, az a baj, hogy ritkán vagyunk egyforma hőfokon. Lehet, hogy ez nem is baj, csak nem tudjuk kezelni az érzelmi hőingadozásinkat.
Vavyan Fable