Boltíves fejed, hogy szoborrá fagyott, nem lett felbomló, riasztó halott, - finoman szövődött rá a glória, a földöntúli ős harmónia. Görög arcéled, - két csukott szemed megszépülve élte már az örök életet. Azóta így látlak, úgy állsz már elém, sugárban, mint régen, életünk delén... Most tudom csak - hogy elvesztettelek: Úr Isten! mennyire, mennyire szerettelek...

Kapcsolódó idézetek

1. Nem maradt semmi fenn számomra - mint egy megsemmisített szív. Egy megsemmisített szív, - mely egykor oly forrón, oly kimondhatatlanul szeretett téged, mely készebb lett volna megrepedni, mint gondolni e szomorú jövőre. Ez a megsebzett szív még meg sem dobban most, e szavaknak, melyek utolsók hozzád: - Isten veled! Élj boldogul! Rudnyánszky Gyula
2. Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok.
3. Eltüntél, el s ah örökre tüntél! Gyönyörrel telt kora szép éltemnek. Hányszor édes örömöket szültél Szent lángokra felhevült keblemnek. Dukai Takách Judit
4. Amit az élet tőled megtagadt, Megadta a sír, bárha oly sötét; Itt elvesztetted szívnyugalmadat, S a túlvilágon újra felleléd! S azért nyugodj hát békén, csendesen, Mi majd virággal fedjük sírodat, Emléked nálunk örökös leszen: Költészeted szent ereklyénk maradt!
5. Minden mosolyod, mozdulatod, szavad, őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld. Elmémbe, mint a fémbe a savak, ösztöneimmel belemartalak, te kedves, szép alak, lényed ott minden lényeget kitölt. József Attila
6. Úgy fáj a szépség! Így lehet örök, Lebeg fölöttünk, s a tenger fölött. Hajóink szellemvitorlája hull. Egyenlő sorsot ígért rég az Úr. Az ő csatáit vívjuk, míg szabad, Így süllyedünk el csillagunk alatt. Többé nem halljuk, szívünk hogy kiált Szorongva kérve éltet vagy halált. William Butler Yeats
7. Olyan boldog vagyok, ha néha azt hiszem, szemedből szerelem ragyog rám. Máskor meg úgy elfog a félelem, mint temetőben éji órán. Nézel, s nem látsz; vajon énnekem mit jelent, mit árul el hideg, merő tekinteted sûrû szempillád erdejében? Akár két égitest, ikercsillag az égen, amely nem sejti, hogy mily álmok követik, ragyog, vonz... de nem melegít. Jakov Petrovics Polonszkij
8. Szívemben nem szûnik meg hevülni azon szeretet, amellyel bennünket az ég egybekapcsolt. Legyen az oly szilárd, mint az acél. - A te testvéri szereteted teszi lelkemet erőssé, s edzi meg a sors viszályai között.
9. Én szerettem... És mindent, mit gondoltam, A legszelídebb szavakkal mondtam el. És most... Bevallom, megkönnyebbülés, hogy vége: A végén már csak szánakoztam, Hogy még mindig a létbe kapaszkodsz... Isten veled.
10. Én kőszívû szerelmem, pillantásod, mint tüzes nyíl, fájó sebet ejt szívemen! Éjnél is feketébb szemed, mégis örökké rabul ejtett. A büszkeséged megkeményíti szívedet, és elhomályosítja szerelmünket, de elvarázsol engem. Tudom, hogy ez a büszkeség emel az égbe, és a csillagoknál is szebbé tesz. Mégis fáj, felőröl és elemészt a fájdalom, de tudom, ajkad egyetlen érintésétől visszatérhetnék az életbe. Ó, kőszívû kedvesem, eldobod szerelmünket, kegyelmezz nekem, könyörülj, könyörülj rajtam!