Bütykös karmok tépik le húrjaink, hegedûink némán zokognak a falon, és mi sírunk és félünk a sötétben, mert nincs barátunk.

Kapcsolódó idézetek

1. Idelent madarak vacognak, deres csönd dermedt ágra ül, mesék csodái összerogynak... és szívünk egyre nehezül.
2. Csukott ajtókon zörgetek. Sötét szobád, akár az akna. A falakon hideg lobog. Sírásom mázolom a falra. Pilinszky János
3. Mindannyiunkban van sötétség.
4. Eltört a nyárnak hegedûje. Melegje elfogyott a Napnak. Szívünkre csend, fészkünkre gond száll S ajtót nyitunk a téli fagynak. Móra László
5. Amióta ősz lett a nyár, csak ténfergek a fák alatt, s csak fütyörészem összevissza a jó szomorú dalaimat. Oláh Ibolya
6. Nehéz, fekete anyaga gyász, sokfejû, soklábú lény. Egy hangyát, mi többiek, kikísérünk magunk közül. Ezen sírunk, magunkon, a lobogó téli nap zsebkendője alatt. Parti Nagy Lajos
7. Az éjszaka sötét és hosszú, megfoszt bennünket az értelmünktől. Jón Kalman Stefánsson
8. A vágyak bágyadt hegedûjén gyászindulót húzok neked. (...) Elhantolt álmaim zokognak a horpadt öblû hegedûn, és könnyeim, az eltitkoltak, hullanak a húrra keserûn. Juhász Gyula
9. A szenvedésben egyedül vagyunk.
10. Nincs vígaszom, nincs támaszom, védelmet sem remélek, gürcölnöm kell hát szüntelen, hogy mégiscsak megéljek. Robert Burns