Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Csak úgy bánjunk a másik emberrel, ahogyan magunkkal is bánnánk. És ha nem így történik, akkor bizony jogunkban áll revansot venni. De csak sportszerûen. Nem több büntetést kiszabva, mint amekkora a bûn volt.

Karafiáth Orsolya
🔮 Jövőkép 🌙 Éjszaka
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Akármilyen súlyos is a sértés, nem a sértett dolga a megtorlás. Elégtételt csak úgy kaphatunk, ha kifogástalanul viselkedünk minden helyzetben még a legközönségesebbekkel szemben is. Tar Károly
  2. Legalább a saját szabályait tartsa be az ember! A törvények azért vannak, hogy megszegjük őket, de nem a saját szabályainkat!
  3. Az egyik embernek nem bûn, ha kezet emel az apjára, a másiknak bûn, ha késsel eszi a halat. Az a lényeg, hogy amit te bûnnek tartasz, attól óvd magad, mert ha elköveted, az benned bosszulja meg magát, de nagyon.
  4. Amikor mások az erényes viselkedés terén hiányosságokkal küzdenek, és emiatt fájdalmat vagy szenvedést okoznak embertársaiknak, fel kell szólalnunk ez ellen (a megfelelő módon, a megfelelő időben, a megfelelő szinten). De ha bûnük megbocsátható, emlékeztessük magunkat arra, hogy mi miben reménykedünk, amikor elbaltázunk valamit, és próbáljunk ugyanolyan jóindulattal és megértéssel viseltetni irányukban, mint amit mi is szeretnénk kapni másoktól. Michael Schur
  5. Kétféle bûn van. Az egyik fajta bûn csak azért bûn, mert büntetés jár érte az uralkodó földi hatalmak különös gondoskodása folytán. (...) Az ilyen fajta bûnök igen könnyen megszüntethetők pl. azzal, hogy nem jár büntetés értük. Az ilyen bûnök ellen lehet és kell küzdenünk - mégpedig a büntetlenség biztosításával, az intézményes szabadsággal. (...) A másik fajta az a bûn, melyet akaratlanul elkövet az ember és akkor is megbán elkövetője, ha nem büntetik érte. Ez az eredendő bûn. Bûn az ellen, akit szeretünk. Az ilyen bûn ellen nem elég nem-büntetéssel küzdeni, az ilyen bûnt kifejezetten meg kell bocsátanunk egymásnak. Az ilyen bûnt meg nem bocsátani, maga is bûn. József Attila
  6. Amikor megbocsátunk valakinek, őszintén és határozottan szembe kell néznünk az ellenünk elkövetett vétkével. El kell ismernünk a nekünk okozott fájdalmat és veszteséget, beleértve az illető tettének hosszú távú következményeit is. A bûnt gyûlölnünk kell (...), ugyanakkor a bûnösnek (...) meg kell bocsátanunk.
  7. Adni mindenkinek szabad, amennyit akar. Elvenni azonban csak érdemünk szerint szabad.
  8. Ellensége mindenkinek akad. Ez természeti törvény. Az ember akaratát az ellenállás, a küzdelem acélozza. Mindazonáltal valahányszor fuj valaki reánk, vessünk számot magunkkal, hogy valamely cselekedetünk-e az oka? Ha rosszat tettünk, engeszteljük meg. Ha nem lehet, tegyünk iránta annyi jót, amennyi tőlünk telik. Gárdonyi Géza
  9. Ha akarjuk, zsarnokai is lehetünk egymásnak, csupáncsak az a fontos, hogy ugyanazt szabjuk ki egymásra. Egyik se fogadja el kényszerûségből. Vagy mind a kettő rabságot, vagy mind a kettő szabadságot akarjon. Mezei András
  10. Az ember nem "egyszersmindenkorra ilyen, és semmilyen más nem lehet", hanem "mindig másmilyenné is válhat", és ha elvitatnánk tőle ezt a másmilyenné válás képességet - még akkor is, ha bûnt követett el, az odavezetne, hogy akkor a magunk részéről mi is bûnt követnénk el. Viktor Emil Frankl
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat