Ugrás a tartalomra
Egy nap apám felvett a suliból, és tanítás helyett lementünk a partra. Hideg volt, szóval nem merészkedtünk a vízbe, csak pizzát ettünk egy pléden. Mire hazaértünk, a cipőm telement homokkal, én pedig az egészet szétszórtam a szobámban. Nem tudtam, hogy ez baj. Hatéves voltam. Anyám leüvöltötte a fejemet, de apám nem haragudott. Azt mondta, hogy az évmilliárdok során mozgásban lévő óceánok hordták a homokot arra a pontra a parton, én pedig elhoztam onnan. Azt mondta, megváltoztathatjuk a világot. Szép elgondolás, egészen addig, amíg eszembe nem jut, hogy hány és hány cipőnyi homokot kellene hazahordanom, amíg nem maradna több, amíg más is kiszúrná a változást.
Kapcsolódó idézetek
-
Az élet közepe, a fiatalkorból az idős korba való átmenet egy tengerparton töltött napra emlékeztethet. Tudod, amikor fekszel a parton egy idegen, tûzforró országban, és mindenütt homok van, a lábujjaid között, a szempilládon, a hátadon, a sortodban, a lelkedben és azon az átizzadt törülközőn is, amelyen fekszel. Az ég bántóan fehér, hunyorogsz, mindened ég és viszket, (...) egyre nagyobb a hőség, remeg a levegő, feszültséggel telítődik, és képtelen vagy válaszolni vagy mosolyogni, kis híján sírva fakadsz, és azt gondolod, "legyen már vége ennek", valaminek változnia kell.
Linn Skaber
-
Gyuri, a 13 éves fiú, anyjával sétálgat a folyóparti fövenyen. Egyszer csak anyjához fordul és megkérdezi: - Anya, hogyan lehet megtartani a barátomat, ha egyszer már sikerült találnom egyet? Az anya egy-két másodperc gondolkodás után lehajol és mindkét kezével merít a homokból. Majd mindkét tenyerét az ég felé tartva, egyiknek az ujjait kezdi összeszorítani: a homok kezd kipréselődni az ujjai közül. Minél jobban szorította őket, annál több homok préselődött ki a tenyeréből. A másik tenyerét ellenben csak lazán szorította össze: a homok mind benne maradt. Gyuri elámulva nézte, mit csinál az anyja. Majd így kiáltott: - Anyám, megértettem.
-
Amikor kislány voltam, minden reggel mindenáron vizet akartam hozni a hegy lábánál lévő forrásból a hegytetőn álló kunyhónkba. Amíg cipeltem a vizet, megtanultam, hogy mindegy, egy lépést vagy húszat kell megtenni, egyszerre csak egyet lehet lépni.
-
Megtanultam, hogy a világ brutális, kiszámíthatatlan, gyakran kegyetlen. A nagyszüleim nem ismerték ezt a világot, így értelmetlennek találtam olyan kérdésekkel nyugtalanítani őket, amikre úgysem tudják a választ. Amikor anyám hazajött a munkából, néha elmeséltem neki, miket láttam, hallottam, ő pedig simogatta a homlokom, hallgatott figyelmesen, megpróbálta nekem tisztázni ezeket a dolgokat... az ő hangja, a keze érintése jelentette nekem a biztonságot.
Barack Obama
-
A gyermek agya olyan, mint a frissen hullott hó - mi meg hatalmas hótaposókkal összejárkáljuk, és benne hagyjuk a lábnyomunkat. A mi szüleink ránk sózták az összes hülyeségüket, az ő szüleik rájuk zúdították az ő marhaságaikat, és így tovább egészen az első gerincesekig. Ha meg akarjuk állítani ezt az ősi váltófutást, akkor muszáj tudatosítanunk a tökéletlenségeinket.
Ruby Wax
-
Senki sem tudja igazán, hány élő lény van a földön, de kigondolhatjuk, és az a szám nagyon nagy. Nemcsak ahhoz nincs elég szavunk, hogy ezekről az életekről beszéljünk, de a számukról sem tudunk beszélni igazán. Ez talán segít, hogy elképzeld, hány dolog élt már a földön: a világon sok a tenger, és mind mellett van homokos part. Ha egyszer egy ilyenen jársz, vegyél fel a sok közül egy szem homokot, és nézd meg! Képzeld azt, hogy az egy kis világ a maga tengereivel és partjaival és homokszemeivel; éppen olyan, mint a Föld! Az élet fáján annyi ág van, ahány homokszem az összes kicsi parton az összes kicsi homokszemvilágban. A világunkról beszélni az összes szavunk kevés lenne.
Randall Munroe
-
Mióta élek, megvan az a tulajdonságom, hogy olyan erősen el tudok képzelni bármit, hogy látom, érzékelem, átélem. Kisgyerek koromban a huszonhat fokra felfûtött szobában jéggé dermedt lábamat dörzsölgette anyám, s nem tudta megérteni, mi bajom lehet, aggodalmában a hőmérőt is a hónom alá dugta, persze nem mutatott lázat. Nem mondtam meg szegénynek, hogy nincs veszedelem, csak éppen játszom, azt játszom, hogy szegény árva kislány vagyok, se lakásom, se családom, és kinn bujdosom a havas nagyerdőn. A kályha az ágyam mellett volt, nekem meg vacogott a fogam. Erős a képzelet, erősebb a realitásnál.
Szabó Magda
-
Kiskoromban azt hittem, ahhoz, hogy valaki elmeneküljön, fel kell állnia, és ténylegesen el kell rohannia otthonról, mint a gyerekek teszik a filmekben. Egy haragos kiáltás, egy bevágott ajtó, és indulás világgá. Később rájöttem, hogy sokan menekülnek el anélkül, hogy megmozdulnának.
Cecelia Ahern
-
Anyám betegsége akkor tudatosult bennem először, mikor apám visszadobta a halat a tengerbe. Aznap este éhesen feküdtünk le. Apám azt mondta, azért, hogy megértsük, mi az üresség.
-
Egy barátom, amikor a sártenger partjára ért, undorral mérte fel a terepet, és ahogy egyre közeledett, minden egyes tégla miatt panaszkodott. Amikor odaért hozzám, a szemét forgatta, és így szólt: "Fúj! És ha beleestem volna? Minden olyan mocskos ebben az országban! Mivel jól ismertem, csak óvatosan bólintottam, remélve, hogy megnyugvást lel néma együttérzésemben. Néhány perccel később egy másik barátom (...) érkezett a mocsáron átvezető ösvényhez. "Hopp, hopp, hopp", dalolta szökdelés közben, majd "jó móka!" kiáltással landolt a szárazföldön. A szeme örömtől szikrázott, ahogy hozzátette: "Az a jó a monszunban, hogy egyáltalán nincs por." Két ember: két mód, ahogy a dolgokat nézhetjük; hatmilliárd emberi lény: hatmilliárd világ.
Matthieu Ricard