Egyedül sír a megkövült tegnap. Hang nélkül sikít vinnyogó áriát. Szürke palástot öltő percek - zörgő csontú ujjakkal, Arcomat simítanák, ha lenne bennük élet.

Kapcsolódó idézetek

1. Csönd. Ajkaim lezárvák. Ringass: árva az árvát, Igy, sírj csak, rámhajolva, Meghalni volna jó ma... Tóth Árpád
2. Csukott ajtókon zörgetek. Sötét szobád, akár az akna. A falakon hideg lobog. Sírásom mázolom a falra. Pilinszky János
3. Fázom s lomhán megülök a kályha mellé bújtan, Hát ma se sikerültél: szent életöröm? Sírnék, s ökölbe görbül tehetetlen az ujjam, S tenyerem húsát vájja a kinlódó köröm. Tóth Árpád
4. A hangjából sugárzott a magány. A bánat, a fájdalom. A múltról énekelt, amely fogva tartja, és amelyből nem is akar szabadulni.
5. Békés, kisimult vonásokat csak a meghaltakon látunk. Az élőkön még ott ül egy egész élet gyötrelme, hiábavaló erőfeszítések és vesztett csaták emléke, és erőlködés a létezés utolsó perceiért. Hogy még, még, még egy kicsit. Még akkor is, ha fáj. Lángh Júlia
6. Csak járom az idő vajúdó kínját. Szívem mély árnyékba hajol: A föld siket méhéből nem hallom lelked, mint dalol.
7. Nem érzem ősi múltamat S nem látom ifjuló jövőm A percnyi tonnasúly alatt Vergődöm gyáván, felnyögőn. Szolgám nem vár a ház körül, Hogy a csengőmet megnyomom, Még a gyilkos sem könyörül Irgalmatlan magányomon. Zsolt Béla
8. Üres vagyok, mint körülöttem a korhadt csend. Kemény kavics a szájam sarkában a megzsugorodott izomcsomó, alattomosan lapul a helyén, nem rándul. Szilvási Lajos
9. Hang nélkül koldulok az omladékon, vánszorognak az órák, éj éjt követ - mind nékem táruló sír.
10. Magányt lélegzek, magányt öltök magamra, magányt ürítek. Paulo Coelho