Ugrás a tartalomra
Egymás körül kerengő porszemek vagyunk a végtelenség egy sugarában. Nő és férfi azonos porszemnek látszik, azonos léleknek. És mégse azonos. Valamiképpen kétféle.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember láthatatlan kicsi porszem a nagy világban, az ember élete alig mérhető parányi egység az idők végtelenségében, és mégis ez a pici porszem, ez a parányi idő mi vagyunk, életünk sok ezernyi változatával, küzdelmével, gondolatával, örömével és bánatával.
Jász Géza
-
Kemény vagyok és omló por vagyok,
nem olvadok és nem köt semmi sem,
ketten vagyunk, mikor magam vagyok,
a lelkem szikla, testem végtelen.
Nemes Nagy Ágnes
-
Szeretek olyan férfival lenni, aki épp azért nagyon érdekes, mert végtelenül különbözőek vagyunk. Amikor vágyunk valakire, amikor tartozni akarunk valakihez, akkor nem a tükörképünkre vágyunk, nem a második önmagunkhoz szeretnénk tartozni.
Roxane Gay
-
Olyan erők vannak a világban, amikhez képest én könnyû kendő vagyok. Mind azok vagyunk. A szél felkaphat, hogy elsodorjon, a Nap szénné égethet, a víz, a tenger bármikor összetörhet. Semmik vagyunk, az egész részei, kis porszemek.
-
Az ember egy porszem a természet megfoghatatlanságához képest.
Paál László
-
Két összeillő ember
Fénylő, tágra nyíló szemmel.
Figyeld, elakad a hangunk!
Istenem, hát mi vagyunk!
Két fénysugár a ködben,
Jöttél akkor, és én jöttem.
Végre megláttalak téged,
És köszönöm az egész életet!
Szécsi Pál
-
A végtelen mindenség (...) föltárja előttünk a nagy ellentéteket is, melyek a kicsiny ember s a mérhetetlen kiterjedésû világtestek között léteznek. Porszemnek érzi magát az óriások között azzal a tudattal mégis, hogy kicsinysége dacára saját nagyságát kell csodálnia azoknak óriási méretei fölött.
-
Nincs semmi más, csak éjnek éje van,
forgó, futó bolygók, és messzeségek,
E kis golyó, mely őrülten rohan,
S kik rajta állunk ketten, páros lélek.
Harsányi Zsolt
-
Mint tükörben a tükör tükörképe:
végtelen arc fonódik egy füzérbe;
melyik vagy te? és én melyik vagyok?
Én adok fényt neked, te fénylesz bennem,
s bennünk a világ. Vagy a végtelenben
valami még nagyobb.
Keresztury Dezső
-
Nemcsak osztódunk, hanem újra meg újra össze is találkozunk. És ezt a találkozást hívják Szerelemnek. Mert amikor egy lélek kettéosztódik, mindig egy női és egy férfi lélek lesz belőle.
Paulo Coelho