Ugrás a tartalomra
Egyszer egy okos ember azt mondta nekem, hogy fordítsak hátat a Napnak, és nézzem meg, mit látok magam előtt. Az árnyékom volt az. Azt mondta, hogy ez nem csak egy egyszerû árnyék, hanem a lelkem megjelenése a mi világunkban. A Nap sugarai olyan erősen sütnek, hogy képesek arra is, hogy szemmel láthatóvá tegyék számunkra a saját és mások lelkét. De egyvalami nagyon fontos, és ezt jól jegyezd meg - mondta. Mint láthatod, nem csak neked van árnyékod, nem csak az embereknek van lelke, hanem mindennek, ami körülvesz minket. A fáknak, az állatoknak, de még a tárgyaknak is. Ha úgy éled életed, hogy ezt az alapvető igazságot soha nem felejted el, akkor tartalmas és szép életed lesz, és olyan dolgokat fogsz megismerni, amire a legtöbb ember sohasem lesz képes.
Kapcsolódó idézetek
-
A lélek olyan, mint egy tiszta lap, melyet a világ ír tele, vagy inkább mint egy üres kancsó, melyet a világ tölt meg színes boraival. S ha nincs két egyforma lélek, vagyis ha minden embernek külön egyénisége van, az egyrészt azon alapul, hogy nincs kettő, aki ugyanazt a világot látná, másrészt, hogy nincs kettő, aki ugyanúgy látná a világot. (...) Mindenikünk lelkében a világ tükröződik vissza, de mindenikünkben másként tükröződik. S a lélek maga, az egyéniség nem egyéb, mint a világnak egy sajátságosan színezett tükörképe.
Babits Mihály
-
Kell a tükör... Hogy lásd magad. Mert gondolhatsz magadról bármit, hiheted magad szépnek, csúnyának, amíg nem állsz szembe a tükörrel, nem fogod tudni, mi az igazság. És hiheted magad jónak vagy rossznak, okosnak vagy butának, ezt sem tudod eldönteni, amíg nem nézel a tükörbe. A tükörbe, aki őszintén figyel rád, és elmondja, mit lát. Aki nem azt mondja, amit hallani szeretnél, hanem azt, amit lát. Amit érez. És ha hiszel neki, ha bízol benne, akkor tudod meg valójában, milyen vagy... tőle. A Másiktól. A lélektükörtől.
Csitáry-Hock Tamás
-
Fordítsd az arcod a nap felé, fiam. Ne feledd, az élet rövid. Ha lehetőséged adódik rá, mindig fordítsd az arcod a nap felé!
-
Az emberi szív olyan, mint a föld: a fele naptól megvilágított, a másik része viszont árnyékban van. (...) Hogy élünk, az csak azt jelenti, hogy tisztában vagyunk mindevvel, s arra törekszünk, hogy az árnyék ne kerekedjen a fény fölé. Ne bízzon semmiben, ami tökéletes, ne bízzon senkiben, akinek a megoldás a zsebében van. Ne bízzon semmiben, csak abban, amit a saját szíve mond, sugall.
Susanna Tamaro
-
A lélek egy olyan hely a bensődben, ahol pontosan tudod, mi a jó és mi a rossz. Noha mindenkinek a bensőjében van egy ilyen hely, nem mindenki utazik el oda. Hogy megtaláljuk, arra van szükségünk, hogy a körülöttünk levő emberek kedvesen és őszintén biztassanak minket.
Steve Biddulph
-
Mennyire másképp néznek ki az emberek, amikor mélyen a szemembe néznek! Mintha átváltoznának. Ha engem kérdeznek, szerintem igaz, hogy a szem a lélek tükre.
Cecelia Ahern
-
Az életben valamikor mindannyiunknak égnie kell a szenvedélytől, a boldogságtól, az örömtől, az igazságtól, a vágytól, mivel ez az a tûz, amely megvilágítja a sötétséget, amely távol tartja a feledés farkasait, ez a tûz fûti fel az életet, és nehogy elfelejts létezni, nehogy csak egy képpé válj a falon, egy székké a nappaliban, egy fotellé a tévé előtt, valaki olyanná, aki egész nap csak a számítógép képernyőjére mered mozdulatlanul, nehogy olyan légy, aki alig vesz észre bármit, nehogy elfásulj és a hatalom, a gazdasági érdekek játékszerévé válj, valami olyanná, ami nem számít, ami érzéketlen és a legjobb esetben is csak egy titokzatos fogaskerék kenőanyaga. Égj, hogy ki ne hunyjon, el ne aludjon, ki ne hûljön a tûz, és a világ ne váljon hideg hellyé, a Hold árnyékos oldalává!
Jón Kalman Stefánsson
-
Én valamit nagyon megtanultam. Azt, hogy ha lép az ember, mindig a maga igazi célja irányában lépjen előre. Persze ez nem olyan könnyû, ha az élet annyi mindent kínál, de itt nem szabad tévedni, mert visszatalálni nagyon nehéz.
-
A lélek nagyon fontos. Úgy érzem... a lélek befolyásolja az ember testét. Ha azt mondja magának: megöregszem és kövér leszek, (...) akkor valóban az lesz. De ha azt mondja: a lehető legjobban fogok kinézni, és megteszek minden tőlem telhetőt ennek érdekében - ez valahogy ráveszi az embert, hogy pontosan ezt tegye. Sose mondja magának: rémesen nézek ki. Mondja azt: nagyszerû vagyok - még akkor is, ha rémesen néz ki.
Julia Migenes
-
Megtudtam, hogy ami egy emberből látszik, szavai, véleményei, cselekedetei, rokonszenvei és gyûlöletei, az még egyáltalán nem ő - legtöbbször csak visszfénye valaminek vagy valakinek, aki megmásíthatatlan; hét fátyol rejti a világ elől, s ott él minden emberben, mélyen a kitapintható felületek mögött.
Márai Sándor