Ugrás a tartalomra
Életem legsötétebb pillanata volt ez. Nem akartam tovább élni és nem volt szabad meghalnom sem. Ó, a párás síkság sötét kétségbeesése! Hogyan sejthettem volna akkor, milyen aranyos napfény árad a völgyek között a magaslati útra? Mennyi szívfájdalomtól menekültem volna meg, ha valaki megmondhatta volna, hogy Isten már rátette a kezét arra a valakire, aki majd egyszer a férjem lesz, s akinek ugyanolyan ideáljai vannak, mint nekem és éppen úgy vágyott Isten mélységes céljainak a megismerésére. De nekem fenékig kellett üríteni a párás síkság üres ígérgetéseit, csak így tudtam csalogatásaitól és ravasz követeléseitől megszabadulni.
Kapcsolódó idézetek
-
Féltem, hogy kínszenvedés vár rám a sötétben és ez nem tartott vissza. De ha a fény és az öröm veszélyét ismertem volna, soha el nem jövök. Ez a búcsú a legmélyebb seb, amit életemben elszenvedtem.
John Ronald Reuel Tolkien
-
Mit kerestem, amikor kimásztam az odúmból, a hunyorgó fényben vonszolva magam elérhetetlen ködképek felé? (...) A visszautat a sötétbe, a semmibe, a komolysághoz, haza, valakihez, aki még mindig vár, akinek szüksége van rám, és akire nekem is szükségem van, aki a karjába zár és azt mondja, ne hagyjam el soha, aki átadja a helyét és virraszt fölöttem, aki szenvedett, ahányszor csak elhagytam, akit gyakran meggyötörtem és akinek ritkán okoztam örömet, akit sosem láttam.
Samuel Beckett
-
Akartam az életemmel tenni egy nagy csodát.
Féltem a naptól, de vártam, hogy megpróbálhatom.
Sok dolgot túléltem eddig, hát ezt is túl fogom.
Bele kell vágjak, fel kell, hogy álljak, a földtől egyből az égig szálljak,
Meg kell tudnom végre, hol van az igazi otthonom.
Caramel
-
Amikor csak várni, hinni, tûrni és munkálkodni kellett volna, úgy éreztem, hogy nem történik semmi! Nekem kell kezembe vennem az életemet!... Kiragadtam az életemet Isten kezéből, s az én kezemben a legrosszabb kézbe került.
Müller Péter
-
Bámultam a semmibe, és feladtam a küzdelmet magányosságommal szemben. Sötét párnába burkolt. Becsuktam a szemem, és éreztem, ahogy lezuhanok egy hangtalan, képtelen helyre. Mellembe szívtam csendességét, aztán kinyitottam a szájamat és némán sikítottam. Egy kiáltással kieresztettem magamból szenvedésem intenzitását, anélkül, hogy egy árva hangot hallattam volna. Addig ömlött belőlem, míg semmi nem maradt, csak forma nélküli létem, a bennem élő egyedüllét érzésébe burkolva.
-
Tudtam, mit szeretnék az élettől, és úgy tûnt, kizárt dolog, hogy ne kapjam meg, amit szeretnék. Azt akartam, hogy szeressenek és csodáljanak. Nagy, virágdíszes esküvőt akartam, amikor az egész város engem bámul, amint apám karján az oltárhoz lejtek, és mindenki azt gondolja, hogy életében nem látott még ilyen gyönyörû teremtést, mint én. A csodálat úgy kellett nekem (...), mint a levegő. Buta voltam és sekélyes, de elégedett.
Stephenie Meyer
-
Nem próbált meg közeledni hozzám, vagy szóba elegyedni velem, és én sem engedtem volna meg, ha eszébe jut is. De a szívem sóvárgott utána. Önző módon örültem, hogy nem nősült meg, mert ha így tesz, nem gondolhattam és álmodozhattam volna róla, hiszen az helytelen lett volna. Lehet, hogy így is ostobaság volt, de úgy éreztem, szükségem van valamire, ha csak buta ábrándokra is, hogy kitöltsék az életemet.
Lucy Maud Montgomery
-
Láttam a napot lemenni olyan városok fölött, amelyekben minden talpalatnyi helyet az életért tolakodó, küzdő emberek töltöttek meg. Életet adtam. Szerelmes voltam. Minden képzeletet felülmúlóan megváltoztam. Láttam, ahogy emberek halnak meg sikátorokban, láttam, hogy mások hihetetlen helyzeteket élnek túl, volt részem boldogságban, sötétségben, bánatban, és az egyetlen, amiben még mindig biztos vagyok, hogy az élet kifürkészhetetlen rejtély, változás (...), ami mindenre képes.
Joanne Harris
-
Egész életemben menekültem. Rosszul voltam a csendtől. Úgy gondolom, mikor meghalok, akkor is csöndben leszek, tudod, az idők végezetéig. De most, ez a pillanat... hangos lesz!
-
Szívem mélyén veszélyesebb életmód után vágyódtam. Számoltam azzal, hogy vannak hegyes sziklák és áruló zátonyok - nem baj, csak változatosság legyen, változatosság és a Váratlannal járó izgalom.
William Somerset Maugham