Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Életünk alapjait, apánk közremûködésével, születésünkkor anyánk rakja le, létünk piramisának első kváderkövével. Amíg élünk, különféle tetteinkkel hordozzuk mellé a többit, előbb szélesítve az alapot, majd újabb sorokat kezdve, egyre magasabbra építve ez a sajátos, virtuális piramist, melynek utolsó, a vágyott csúcsra kerülő kockakövét a halál teszi oda helyettünk. Sose tudjuk meg, hogy mikor.

Nagy Bandó András
💭 Álmodozás 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Mindannyian építünk valamit. Erről szól az életünk. Kell valami, ami a miénk. Megmarad vagy velünk jön, mikor elmegyünk, és nyomunk sem marad. Ki tudja, hogyan van elrendelve. De ez már nem is a mi dolgunk. J. J. Stalter
  2. Anyánk világot teremtett körénk, nekünk adta érzékenységének felét. Ráadásul pedig az előttünk álló egész életet. Egy darabig fogalmunk sem volt, mit kezdjünk vele. Végül: mit tehettünk, besoroltuk ismertetőjegyeink közé. Élünk. És nyilvánvaló, hogy ebbe fogunk egyszer majd, talán szépen, belehalni. Tar Károly
  3. Gyermekkorunkban életünk minden perce tele van eseményekkel; megszületünk, megtanulunk járni, beszélni, és ezer más dolgot, mindössze néhány rövid év alatt. Azt azonban nem fogjuk fel, hogy az érett kor kihívásai nagyságrendjüket tekintve eltérnek a gyermekkor kihívásaitól. Amikor egy új templomot kell felépítenünk, talán ugyanazt érezzük, mint gyermekkorunkban az első homokvárunk megépítésénél, de megeshet, hogy az alapkövet még tíz év múltán sem raktuk le.
  4. Születésünkkor különböző hosszúságú mászóköteleket kapunk. Nagyon eltérő készségekkel a megmászásukhoz. Az a dolgunk életünk során, hogy ki-ki felmásszon a maga kötelére. Sokszor! Azért kell többek között lejönnünk, mert a földdel kapcsolatban kell maradnunk.
  5. Az élet olyan, mint a kirakós játék, csak éppen nem tudjuk előre, hogy mi áll majd össze a darabkákból. Néha abban sem vagyunk biztosak, hogy megvan az összes. Roger von Oech
  6. Mindennél fontosabb, hogyan cselekszünk. Fontosabb annál, hogy mit mondunk, vagy hogy nézünk ki. Amit teszünk, halhatatlanná varázsolhat bennünket. A cselekedeteink azokra a szobrokra hasonlítanak, amelyeket a hősök halála után állítanak. Éppen, mint a fáraók tiszteletére épített egyiptomi piramisok. Csak kő helyett mások emlékeiből készülnek. Ezért a cselekedetei emelnek szobrot az embernek. Emlékekből kövek helyett. R. J. Palacio
  7. Mindenkinek megvan a saját halála. Egész életünkben elkísér. A születésünk pillanatában világra jön velünk a halálunk is, aztán a végén kivisz. Vállon kocogtat vagy kézen fog a halálunk, és azt mondja, gyere szépen, itt az idő. Philip Pullman
  8. Hiába fúrjuk-faragjuk életünk rejtelmes sziklatömbjét, minduntalan előbukkan rajta a sors sötét erezete. Victor Hugo
  9. A túlélési képességek egy piramist alkotnak, amelynek az alapját az élni akarás képezi. A piramis következő rétege a tudás. Ez táplálja az önbizalmat, és ûzi el a félelmet. A harmadik szint a gyakorlás: az ismeretek elsajátítása és szinten tartása. A piramis csúcsán a felszerelés helyezkedik el. Ha a túlélési ösztön tudással, gyakorlattal és felszereléssel párosul, bármire készen állunk!
  10. Az élet természetesen számos problémát vet fel. A legközismertebbek, hogy miért születünk a világra, miért halunk meg, miért szeretnénk a közbülső idő túlnyomó részét kvarcórák viselésével tölteni? Douglas Adams
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat