Életünk végzete és terhe mindörökre oda van kötve az ember vállához, s ha megkíséreljük ledobni onnét, annál nyomasztóbban, annál szörnyûbb súllyal esik vissza.

Kapcsolódó idézetek

1. Sorsunk eleve el van határozva, hiába próbálunk ellene tenni, a végzet kezét, mely a vállunkra nehezedik, nem tudjuk elmozdítani. Zilahy Lajos
2. Ilyen kaján a sors! Akkor terheli leginkább vállunkat, midőn tudja, hogy különben is összeroskadnánk. Kemény Zsigmond
3. Ahogy telik az idő, a vállunkat egyre nehezebb terhek nyomják, amíg akkorák nem lesznek, hogy mozdulni sem bírunk. Ezért van szükségünk valakire, aki nem hagyja, hogy megszakadjunk beléjük.
4. A gyász mellbe vágja az embert. Fojtogat minket, úgy érezzük, soha nem állunk belőle talpra. És nem csak azért, mert gyászolunk maga a halál vagy a szívfájdalom vagy a veszteség miatt... hanem azért is, mert gyászoljuk mindazt, ami óhatatlanul, visszavonhatatlanul megváltozik. Gyászoljuk az életet, ami a miénk lehetett volna, ha menet közben nem szaródik el minden. Julie Johnson
5. Egész életünket azzal töltjük, hogy egy kötélhúzásban mi vagyunk a kötél: egyik oldalról a megváltoztathatatlan múlt súlya húz bennünket, a másikról a megjósolhatatlan jövő.
6. Amikor a halál elragadja az embert, mindig az élet végének emez oldaláról ragadja el. Hátulról tör rá a halál, s itt éri utol még életében. William Faulkner
7. El kell, hogy bírjuk terheink, vagy elvesznek szép perceink, és mindig mennünk kell tovább egy életen és sorson át. Depresszió
8. Az élet életveszélyes és mindig halálos kimenetelû. Bele kell törődnünk, és ezzel együtt élvezzük az életet, az arcunkra írt valamennyi történetével.
9. Az élet gyakran visszakézből pofán csap bennünket azzal, amit verejtékes küzdelemben olyannyira el akarunk tolni magunktól. Halász Margit
10. Vannak ilyen rettenetes percei az életnek: az ember nem tud megszabadulni valamely bosszantó tehertől, amely szíve fölé hengeredett. Krúdy Gyula