Ugrás a tartalomra
Elvehetik tőlünk az otthonunkat, az értékeinket. A családunkat. Az életünket. Elûzhetnek bennünket, ahogy eddig még sosem sikerült. Megalázhatnak, megfoszthatnak emberi mivoltunktól. De a gondolatainkat nem vehetik el. A tehetségünket nem vehetik el. Nem vehetik el a tudásunkat, az emlékeinket, az elménket.
Kapcsolódó idézetek
-
Megfoszthatnak a jövőnktől, megkeseríthetik a jelenünket, de a múltunkhoz nem nyúlhatnak.
Lucy Maud Montgomery
-
Mindent elvehetnek az embertől, egyet kivéve: emberi mivoltának végső szabadságát, a szabadságot, hogy bármely körülmény között megválassza hozzáállását, a szabadságot, hogy a maga útját járja.
Viktor Emil Frankl
-
Harcolhatunk foggal-körömmel olyan javakért, amiket később egyetlen pillanat alatt bármikor elvehetnek majd tőlünk. Ugyanez áll mindenre, amit - bár épp ugyanilyen bizonytalanok - szeretünk a "magunkénak" gondolni: társadalmi státuszunk, egészségünk, fizikai erőnlétünk vagy épp emberi kapcsolataink. Hogyan is birtokolhatnánk őket, amikor rajtunk kívül álló erők - a sors, a balszerencse vagy épp a halál - figyelmeztetés nélkül elragadhatja őket tőlünk? Mi marad tehát, amit valóban a sajátunknak mondhatunk? Csakis saját életünk - és az sem túl sokáig.
Ryan Holiday
-
Talán csak azért vagyok képtelen megnyugodni, mert annyi szörnyûség történt velünk. Mert egyszerûen nem merem elhinni, hogy mindaz, amit itt látok, tényleg az enyém. Egy pillanatra sem tudok felengedni, mert úgy érzem, bármikor elvehetik tőlem.
Szurovecz Kitti
-
Nem csak a földjüket vesszük el azoktól, akiktől a szülőföldjüket elvesszük. A múltjukat is, a gyökerüket, identitásukat.
Karen Blixen
-
Mindent elveszíthetünk, mindentől megfoszthatnak az életben, de az, ami belül van, az a miénk marad örökké.
Antiochiai Szent Ignác
-
Azt hiszem, senki sem kerülheti el, hogy tanúja legyen annak, ahogy a számára legfontosabb dolgok egyik pillanatról a másikra eltûnnek az életéből. És itt most nemcsak emberekre gondolok, hanem az eszményeinkre és az álmainkra is: talán bírjuk egy napig, egy hétig, vagy akár néhány évig is, de végül mégis elveszítjük a harcot, mert eleve vesztésre vagyunk ítélve.
Paulo Coelho
-
Senkit sem lehet visszatartani attól, hogy felépítse vagy tönkretegye a saját életét. Próbálunk hatni rájuk, szenvedünk miattuk, harcolunk értük, mégsem megy. Egy embert nem birtokolhatsz, sem jóban, sem rosszban.
Pier Vittorio Tondelli
-
Egy embertől meg lehet venni az óráit, el lehet lopni a napjait vagy akár az egész életét is. De senki nem foszthat meg egy embert egyetlen pillanatától sem.
Robert Seethaler
-
Ami rajtunk kívül van, bármikor elvehető. Csak az lehet biztonságban, amit belül őrzünk.
Jeanette Winterson