Én az élettel rég nem perelek, Ha jéghideg, ha égető meleg, Ha manna hull is számba két kezéből Vagy szennyes véreső pereg. Mindig olyannak nézem, amilyen És nem töröm miatta a fejem. Amit kemény kenderből font a sorsom, Megértem: nem lehet selyem.

Kapcsolódó idézetek

1. Oh nincsenek, minők az én lelkemben, A tengeren oly viharok, És mégis lásd, én közeledben Oly megadó, csöndes, szelid vagyok. Tóth Kálmán
2. Vannak dolgok az életben, amik félelemmel töltenek el. Ez természetes, nem? Csakhogy én ezeket a dolgokat nem fogadom el csak úgy. Mindent beleadok százszázalékosan, és addig megyek előre, ameddig bírok. Ami kell, elveszem, ami nem kell, azt nem. Én így élek. Ha valami nem jól sül el, majd akkor ott elgondolkozom, hogyan is tovább. Murakami Haruki
3. Meghajtom gőgös, vad fejem, Ziháló mellemen kezem. A térdem roskad, mint betegnek, S könnyeim lassan megerednek... A semmi súlyos érzete Sziklaként rám ólomkodik, A lélek veszte, végzete, Hogy vétkezik, hogy elbukik. P. Jánossy Béla
4. Emberhez nem köt gondolat, Asszonyhoz nem hajt érzelem, Királyhoz nem húz hódolat, Halálhoz nem fûz félelem. Ágyamban testem nem pihen, Nem ingerel a jó ebéd, Imádkoznék, én istenem, De tudom, hogy nem értenéd. Zsolt Béla
5. Már énnékem bizony nem kenyerem a bánat: Csak úgy nyelem le, ha alapos oka támad, S még ha száz oka is majd kiszúrja szemem, Én bizony úgy teszek, hogy észre sem veszem. Moliére
6. Csak sose sírj, Nem volt az élet énhozzám kegyetlen, Csak sose sírj, Én voltam lusta, gyáva és ügyetlen, Csak sose sírj, Nem illet engem itten joggal semmi, Csak ennyi, lásd Köszönni illedelmesen és menni. Tóth Árpád
7. Nem kértem életet, nem kértem bánatot, sem szenvedést, De kaptam eleget, hidd el, mellé félelmet meg rettegést. Most itt állok, a szellő fúj fülembe síró dallamot, A könnyek porba hullnak, én meg magányosan ballagok. Children of Distance
8. Nem vágyom már esküszavakra, s nem verejték, hogy legyen létem másnak a lét, de ha mégis, ne arannyá akarjon tenni, maradjon nekem a kenyér. Sohonyai Attila
9. Vannak emberek, akiknek a sérelmeit nem koptatja meg, nem hervasztja el az idő; én nem okulok és nem felejtek (...), minden érzelmemet frissen, jégbehûtve viszem magammal. Hevesi András
10. Az éj börtöne nem enged, fogva tart, de a sötétből hálát adok az Istennek, hogy a lelkem meg nem tört. Az élet mért rám szenvedést, de én nem sírok, nem csüggedek, ha véres is e halánték, nem hajtom le fejemet, a haragon és könnyön túl árnyak prédája a lélek. Mégis, ha veszély tüze gyúl, láthatjátok, nem félek, utamon mi utolér, a csapásokat hárítom, én felelek lelkemért, a sorsom én irányítom!