Eszembe jutnak a városi reggelek, a hörgő autóbuszokkal, az elakadt, egymás bûzében fuldokló autókkal, a kedvetlen, ingerült tömeggel, a rosszkedvû megérkezésekkel a munkahelyekre. A karambolok, szirénázó rendőr-és mentőautók. A csőd, amit városainkban összehoztunk. A gyermekek, akiket, mint egy laboratóriumban, a szmognak támaszkodó lakásfalak között szerelmeskedtünk össze. Akik a rigót és a verebet nem tudják megkülönböztetni, s mindegyikre azt mondják, hogy madár.

Kapcsolódó idézetek

1. Piszkos épületek, névtelen emberek tömege, soha nem szûnő zaj, zsúfolásig teli vonatok, szürke ég, a teret uraló hirdetések, vágyak és lemondások és ingerültség és izgalom. Végtelenül sok választás, végtelenül sok lehetőség. Csakhogy miközben végtelenül sok, egyben nulla. Mindent a kezünkbe fogunk, és közben a nagy nullát markoljuk. Ilyen egy nagyváros. Murakami Haruki
2. Kézen fogva álltok be a sorba, mosolyogva figyelitek, ahogyan pusztul és ég ez a Föld, gyermekek sírnak a sarkon. Elhagyott életek, haldokló emberek kiáltására ébredek minden éjjel. Gyertyáktól világító autóutak, vonat alatt eltûnt lelkek, mélybe zuhant testek kiáltására ébredek minden éjjel. Összenyom a tér, fertőzött ez a világ. Hova veszett szemetek csillogása? Nézzünk egymásra, magunkba, emberek!
3. Ezt kell szeretni, ami magával sodor és szétszed, mert ez a mi javunk. Ezeket a kaland nélküli napokat, ezeket az egyforma mozdulatokat, az elveszettnek tûnő időt, a hamis remény elhagyását, az eső utáni lágy estét, a meg nem születendő gyerekeinket (...), a keresztet, a táskát és a fedőt, ezekkel a fonott virágokkal, a rosszul megfogalmazott panaszokkal és nedves zsebkendőkkel együtt. Jean-Michel Maulpoix
4. Miért vonzódunk a többi emberhez?! Hiszen tudjuk, hogy mit várhatunk tőlük! Itt körös-körül milyen sok ember siet valahová, ahol nem látják szívesen. Az egyik a szeretőjéhez siet, akit nem fog otthon találni. A másik a volt feleségéhez megy, hogy kibéküljön vele, a végén összevesznek. (...) Az élet félelmes, a halál ijesztő. Szegény kis szenvedő bolondok. Mennyi szív dobog itt körös-körül. Milyen fenséges, hiábavaló zene! Aszlányi Károly
5. A hátam mögött az eszpresszógép dühös kígyóként sziszegett. Volt ebben a hangban valami baljós, hogy azt ne mondjam, ördögi. Erről eszembe jutott, hogy a legtöbb mai zajnak ilyen a színezete. A sugárhajtású repülőgépek félelmetes, dühös sikoltással szelik át az eget, az alagútból kifelé jövő földalatti moraja lassú és fenyegető, a hatalmas országúti szállítmányok a házak alapját is megrázzák... Napjaink kisebb házi zajai, bármilyen hasznosak, valamiféle készenlétet követelnek. A mosogatógépek, a hûtőszekrények, a kuktafőzők, a sivító porszívók is. - Légy óvatos - látszólag mind ezt mondja. - Szolgálatodra megszelídített dzsinn vagyok, de ha nem tartasz kordában... A világ veszélyes - erről van szó, a világ veszélyes. Agatha Christie
6. Mikor jó, akkor az élet olyan, mint egy száguldó országút. Rohanva szaladnak el látóterünkből a kellemes pillanatok gyönyörködtető épületei, a fantáziánk szülte ábrándvárosok, a pihenés ligetei, még a hétköznapok aszfaltszürkesége sem zavar. Viszont ha rossz, akár egy rohadt létra. Az ember csak kapaszkodik rajta, és nem tudja pontosan, hogy most lefelé mászik, vagy felfelé. De a leghosszabb országút, és a legrohadtabb létra is véget ér valahol.
7. Elveszett szerelmeink, széttépett leveleink és barátaink hangja a telefonban. A felejthetetlen éjszakák, a mániánk, hogy mindig, mindent átköltöztetünk, az emberek, akiket majd fellökünk, ahogy futunk a busz után, amely úgysem fog megvárni bennünket... Ez a sok minden, meg még más is. Ez elég, hogy ne omoljunk össze. Anna Gavalda
8. Ebben az országban (...) az emberek nem tudják értékelni a reggeleket. A vekker erőszakos hangjára ébrednek, amely úgy vágja ketté az álmukat, mint a fejszecsapás, és azon nyomban belevetik magukat az örömtelen lótás-futásba. Hát mondja, miféle nap lesz az, amelyik ilyen erőszakos módon kezdődik! Mi vár azokra az emberekre, akiket az ébresztőóra minden áldott reggel kisebbfajta elektrosokkal térít magukhoz! Napról napra egyre jobban hozzászoknak az erőszakhoz, és egyre jobban elszoknak az örömtől. Higgye el nekem, hogy az emberek magatartását a reggeleik szabják meg. Milan Kundera
9. Jövés-menés közben nem lehet nem észlelni, hogy üresek a falvak, hogy eltûnt a fél ország. Csak gondoltam, jelentem, hátha nem járnak arra, ahol a madár sem szokott, aki visszajő tavaszra, de ezek emberek, kérem, és elhagyták a fészket, és jó rég, mert düledeznek a tetők és kerítések. Tudom, mi jár a bajok, a rossz hír hozójának, de uraim, bocsássák meg, annyira lesújt a bánat. Muszáj elmesélnem, hogy annyian hiányoznak, hiányzik a hangjuk, lépteik nem visszhangoznak, a félig üres utcán csak nagyszüleik csoszognak, hát, uraim, nem lesz ez jó, uraim, baj lesz, félek, ha az országban nem lesz, lassan nem marad lélek. Molnár Krisztina Rita
10. Az emberek mindenütt a megoldást keresik. Az agyuk zsibbad (a kereséstől). Annyi minden kavarog körülöttük, és bántja őket. Az arcukon látod az ütések és a fájdalmak nyomát. Bajban vannak. Folyton rohannak. Be kell vásárolniuk, el kell menniük a mosodába, a fodrászhoz, pénzt keresnek vagy sorban állnak a segélyért. A szegényeknek ez a feladatuk, a gazdagoknak meg az, hogy elköltsék a rengeteg pénzüket. Az is munka.