Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Eszembe jutott, hogy Joroidóban egyszer az egyik fiú a tó közelében egy tüskés bokorba lökött. Amire kikászálódtam belőle, annyira megvadultam, hogy akár egy faágat is keresztül tudtam volna harapni. Ha valaki egy néhány percnyi szenvedéstől is majd meg tud őrülni, akkor mennyit ronthatnak az embereken a hosszú esztendők? Még a kő is elkopik, ha sokan tapossák.

⚖️ Igazság 🎉 Extrovertáltság
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Helytelenítem, hogy felnőtt emberek oly hamar, oly sokszor és minden apróságon összezördülnek. Eddig azt hittem, hogy a marakodás csak gyerekszokás, s idővel ki lehet nőni belőle. Anne Frank
  2. Ha egy kő leszakad a hegyről, aztán az ember visszacipeli, az még csak hagyján. De ha egy nagy kő leesik valakinek a szívéről, aztán váratlanul vissza akar gördülni, az már sehogy se járja. Az könnyen leveheti az embert a lábáról.
  3. Néha úgy érzi az ember, hogy túl gyorsan peregnek a dolgok körülötte. Annyira el vagyunk foglalva azzal, hogy előre tekintsünk, hogy meg sem állunk élvezni a pillanatot. Egyik nap suhan el a másik után. Az egész élet egy masszává mosódik össze. És gyakran valami nagy sorscsapás kell ahhoz, hogy a jelenre figyeljünk. Akkor aztán fölébredünk, és rájövünk, milyen marhaságokat csináltunk. De már késő, a kocka el van vetve. Bill Watterson
  4. Gyerekként az ember úgy gondolja, hogy az idő csak teher, amit jó lenne siettetni, hogy végre felnőtt legyen. Ez azonban hatalmas csapda - mivel felnőttként érti csak meg, hogy a percek és az órák a legértékesebb dolgok a világon. És senki nem élhet örökké. Ezért rohadt nagy bûn elpocsékolni azt a keveset, ami megadatik. J. R. Ward
  5. Volt idő, amikor azt hittem, nem is a nagy csapás tesz tönkre, hanem a naponkénti apró kellemetlenségek. Pedig a jelentéktelen dolgokat meg lehet tanulni. A megtört szív, a szétfoszlott érzelmek nem javíthatók egykönnyen.
  6. Jön egy ötlet, de abban a pillanatban, hogy elkezdek rajta gondolkodni, már sérül, már nem lehet maradéktalanul szavakba önteni. Elveszik belőle egy csomó minden. És mire papírra vetem, addigra még inkább. Nemere István
  7. Rongyos gyerekkorom csapkod körülöttem, és alighogy befoltozom rajta az egyik lyukat, máris keletkezik egy másik. Tove Ditlevsen
  8. Ha az ember túlságosan gyorsan igyekszik ledönteni a falakat, esetleg rázuhanhatnak azokra, akiket szeret. A szabadság újabb ürügy lehet a figyelmetlenségre, és a mások kötelékei miatt érzett könyörület hiányára. A rózsáknak tövisük van. (...) Óvatosan és szelíden bánj velük! William Paul Young
  9. Szeszélyes egy dolog az idő. Úgy tûnik, mintha állandó, egyenletes tempóban haladna, pedig valójában kanyarog, ugrál a víz alatti kövek között, megpihen a csendes mélyedésekben, megposhad a pocsolyákban és a hegyekből vad vízesésekbe veti le magát. Néha pedig mintha nem engedelmeskedne a természet törvényeinek, és hátrafelé haladna, a kezdetet keresve. Sigrídur Hagalín Björnsdóttir
  10. Nem feltétlenül kellene túl sokat foglalkoznunk az idővel, hiszen annyi mindent felbolygat és elnehezíti lépteinket, arra emlékeztet bennünket, hogy az élet gyorsabban telik annál, mint amit mi még képesek vagyunk felfogni, és néha alig tart tovább egy lélegzetvételnél. Az ember egy darabig fiatal, aztán egyszer csak már nem az. Jón Kalman Stefánsson
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat