Falainkra újabb kérget növeszt a távolság meredek görbülete. képzeletem labirintusában védtelen homokszem bolyong egy emlékkép: hol voltál, hol nem voltál valahol, valamikor, egyetlenegy.

Kapcsolódó idézetek

1. Az igazság képlékeny. Mindig akad egy újabb mozdulat, amivel elferdítheted a sztorit, egy újabb homokszem, amit az elbeszélés gépezetébe szórhatsz. R. F. Kuang
2. Kiszóródott belőlem az oktalan homokszemek szerével minden tétlen, álmatag, szavakba nem köthető gondolat. Kaffka Margit
3. Ahol egykor te voltál, most lyuk tátong, és valahogy folyton körbe-körbe járom nappal, s éjszaka belecsúszom. Pokolian hiányzol. Edna St. Vincent Millay
4. Az emlék többnyire emlékezetem egyik távoli sarkában honol. Mint messzi felhő. De időről időre a kis felhő megnő, és beborítja az egész eget.
5. Az idő homokját nem lehet megállítani. Az évek telnek, akár akarjuk, akár nem... de emlékezhetünk. Ami elveszett, az tovább élhet az emlékezetünkben. Amit hallotok, az lehet tökéletlen és töredékes, mégis kincs, ami nélkületek nem létezik. Christopher Paolini
6. Az emlékezet olyan, mint egy faház padlózata, néhány deszka lassan elkorhad, de ránézésre még nem különbözik a többitől, te bátran lépkedsz, aztán az egyik váratlanul lesüllyed, eltûnik, s magával rántja a körülötte lévőket a mélybe, ahová te már nem érsz el. S ahogy múlnak az évek, úgy tátong egyre több szakadék az emlékezeted padlózatán, s te egyre óvatosabban mozogsz, hogy a szaporodó örvények a mélybe ne rántsák azt a néhány emléket, amit még őrzöl. Susanna Tamaro
7. Minden pillanatban ott egy láthatatlan világ - erkélyek mögött, kívül az emlékezeten, ahová nem ér el az értelem. Nathan Filer
8. Az elme emléket hadar, Egyszerre fájni kezd a lét, A kitelt idő még több fényt akar, Így feszíti szét korhadt keretét. Ákos
9. Fakó fényképpel nézek egyre szembe, ahogy az íróasztalnál ülök. Mi minden jut egy képről az eszembe, láttán borongok és felderülök. Dsida Jenő
10. Miközben te kisajátítással vádolsz, én a közös menedékünket igyekszem felépíteni. Azt a mások elől rejtett otthont, ahol végre ketten létezhetünk. Ahová belépve a teher pehellyé válik, a szürke hétköznapokra néző ablakunk elé pedig vörös függönyt húzhatunk. Ahol a másodpercekké rövidülő napoknak hála akár az idők végezetéig fiatalok maradhatunk. Ahol talán sosem múlunk el. Ahol csak könnyed fenyeget, mint homokvárat a tengervíz. Lakatos Levente