Ugrás a tartalomra
Föl-fölvillan előttem egy hajdani, végül megíratlan kisregény ötletem. A címe is ez lett volna: A boríték. A lezárt boríték, amelyet mindenki megkap születése percében. A borítékba csupán egy dátum, a címzett halálának az időpontja. Bárki dönthet úgy, hogy fölbontja, de akár úgy is, hogy lezárva hagyja. A halál dátuma ott van, adott, ha kibontja, ha nem. Persze, foglalkoztathatja, izgathatja, ám ahhoz, hogy fölbontsa, vagy van bátorsága, vagy nincs. Ez csupán a történet egyik oldala. A másik, és valójában ez még inkább foglalkoztatott, hogyan viselkednénk, hogy osztanánk be kapott időnket, ha megtudnánk, hogy egy bizonyos napon, egy nem is túl távoli időpontban véget ér az életünk. Vajon többet préselnénk-e ki magunkból, aktívabbakká válnánk-e? Jobban megbecsülnénk-e a nekünk maradt órákat, napokat, éveket?
Kapcsolódó idézetek
-
Ha az emberek tudnák a saját haláluk idejét, könnyedén vennék az életet és belenyugodnának a halálba. Eszükbe jutna sok olyan apró tett és beteljesületlen álom, amit nem sikerült megvalósítaniuk.
Genki Kawamura
-
Néha magam előtt látom az eljövendő napok sorát, a holnap a legnagyobb és a legtisztább. A továbbiakban egyre kisebbek és kisebbek, és egyre távolabbiak, de egytől egyig engem fenyegetnek. Olyan, mintha azt mondanák: "Óvakodj tőlem! Jövök!" És néha... néha figyelem az év napjait: a születésnapokat, az évfordulókat, jókat és rosszakat egyaránt, és arra gondolok, hogy van egy fontosabb dátum ezeknél. A nap, amikor majd meghalok. Csak fekszem majd. Alattomos és csöndes nap az összes többi között, és rám vár. Ki tudja? Talán a mai nap az.
-
Az időnek minden bizonnyal nincsen valósága. Csak szellemünk illúziója. Ha pedig nincsen idő, hogyan hozhatná el halálomat? (...) A halálom van, mindig is volt, és mindig is lesz. Még nem érzem, és mégis van, és nem kell félnem tőle, mert bolondság volna olyannak az eljövetelétől rettegni, ami már el is jött. A halál olyképpen van, mint az utolsó lapja egy könyvnek, amelyet olvasok, de még nem olvastam végig.
Anatole France
-
Minél idősebb vagyok, annál kisebbre szûkül körülöttem a világ. És már nem tehetek ellene semmit. Az élet rövid (...). Legalább meg kell próbálnod élni, mielőtt ott végzed, ahol én - csak számolom a napokat, míg mások úgy nem döntenek, hogy betesznek valahová, ahonnan már nem szabadulhatok. Mert ennek nézek elébe, tudod? Hogy majd valaki kitörli a fenekemet egy olyan helyen, ami tele van haldokló emberekkel.
John Corey Whaley
-
Születésem órájában vándorútra indultam a mozdulatlan és végtelen időben, s ez a vándorlás az én számomra csak a halál órájában ér véget. Ha elgondolom, körülbelül úgy történik, mint mikor egy piktorlétra egyik oldalán elindul az ember, és fokról fokra, napról napra, évről évre halad fölfelé, s mikor a csúcsra ért, a létra másik oldalán megindul lefelé, fokról fokra, napról napra, évről évre. Közben megöregszik, de az idő ugyanegy marad körülötte, áttörhetetlen és kimeríthetetlen. S ahogyan az idő egyszerre van jelen mindenütt, ugyanúgy van jelen az emberben a múltja, jelene és jövője.
Kassák Lajos
-
Az egyetlen dolog, ami biztos, az a halál. Az időpontja nem biztos. Nem tudhatod sem a sajátodét, sem azokét, akiket szeretsz. Ezek tudatában fel kell tenni a kérdést: hogyan éljek? Az én magamnak adott válaszom erre az, hogy ha valamit csinálni akarok, azt MOST csináljam, ha valamit mondani akarok neked, azt MOST mondjam, mert tíz perc múlva már lehet, hogy egyikünk nincs itt.
Feldmár András
-
A halál olyan, mint valami rejtélyes dolog, egy folyamatos kérdés, ami még a legboldogabb napjainkban is foglalkoztatja gondolatainkat. Ha végül úgyis meg kell halnunk, akkor mi értelme van az életnek? Minden embert ez a kérdés foglalkoztat, erre keres választ. (...) És ha meg is találjuk rá a választ, az még nem jelenti, hogy valaminek a birtokában vagyunk, hanem azt, hogy attól kezdve szabadon élhetünk.
Susanna Tamaro
-
Eldöntöttem, hogy írok neked egy levelet. Azért ma, mert szülinapod van. Pontosan a harmincharmadik. Így ez olyan, mint egy ajándék, egy gondolat, igaz, hogy nem egy csomag, hanem csak egy boríték... de tovább tart.
Fabio Volo
-
Szeretném, ha száz kezem volna, hogy dolgozhatnám sokat, megmérhetetlen sokat. De vannak napok (eleinte csak pillanatok, később órák, most már napok), amikor lelkemre nehezedik valami megmagyarázhatatlan, sejtelmes borongás, s a két kezemet is sokallom; amikor sötétnek, hidegnek látom az egész világot; amikor csak egyetlenegy gondolatom van: a halál. A halál, mely orozva lep meg. Talán épp abban a pillanatban rántja ki kezemből a tollat, amikor áradozó szívvel írom: de szép az élet, ó de szép!
Benedek Elek
-
Eljön a nap, hogy többet nem leszek,
a könyvespolcon kis kötet leszek.
Mi életem volt: öröm, szenvedés,
sötét sorok örök csendjébe vész.
Sárközi György