Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ellentmondásos hangulatok, zavaros érzelmek között ingadozom, rám telepednek, majd néhány perc múlva elszállnak. Az agyam már csak egy szürke szivacs, amit olyan sokszor kicsavartak, hogy nem tartja meg a gondolatokat.

Gulbahar Haitivaji
🌱 Bölcsesség 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Száguldó gondolataim megtorpannak. Tanácstalanul egy helyben állnak. Olyan érzésem támad, mint amikor elhajtok valami mellett, és később ugyan nem tudom, hogy mit láttam szemem sarkából, de érzem, hogy fontos. Tolvaly Ferenc
  2. A látásomat elhomályosítja a szemem, a hallásomat eltompítja a fülem, briliáns gondolataim pedig egy agy szürke labirintusában vergődnek. August Strindberg
  3. Az, ami volt, elmúlt rég, nem maradt semmilyen emlékkép. Elmezavar, összekavar, közben beveszek valamit még. Intim Torna Illegál
  4. A barátom volt. Megosztottuk egymással a titkainkat. Megértettük egymást. És mégis halványult már az emléke. Az agyam találomra takarít a benne tárolt élmények között, egyeseket végleg kitöröl, másokat tetszés szerint módosít.
  5. Nem tudom szavakkal kifejezni az elmémben tomboló gondolatokat. Ezek, mint a hívatlan vendégek, kilépnek legmélyebb önmagamból, és mint gyógyíthatatlan daganatok, hirtelen szétrobbannak, beárnyékolva azokat az álmokat, amiket oly hosszú ideig dédelgettem. Érzem az emlékek lassú gyaloglását bennem.
  6. Úgy érzem, már nem is tudom, ki vagyok. Minden olyan gyorsan változik, hogy nincs egy biztonságos pont, ahol megvethetném a lábam... Kétségbeesetten próbálok a szálakba kapaszkodni, amelyek összetartják az életem, de állandóan kicsúsznak a kezemből. Érzem, hogy őrülten csüngök rajtuk, de minden szétesik körülöttem, és én nem tudom egybefogni. Egyszerûen nem ismerek magamra, és nem értem, hogy jutottam idáig.
  7. Gyakori szórako­zásom, hogy az enyémmel merőben ellen­kező vélemény igazát fogadom el: ilyenkor a képzeletem úgy ráfonódik, mint az inda, s eredeti nézetem értelmét többé nem le­lem. Michel de Montaigne
  8. Néha, pillanatokra, úgy érzem, mintha minden, ami életemben történt és nem történt velem, minden, amit szerettem volna, amihez gyáva vagy kényelmes, vagy erőtlen voltam, most tető alatt lenne. Ilyen pillanatokban úgy látom magamat és az életem folyását, mint egy nagy rendszert. (...) Úgy érzem magam, mint aki mély, beteg álomból felébred s ocsúdik, és látja, hogy fejbe verték régen és kirabolták és ájultan hevert; és a rablók a kinccsel messze futnak. Márai Sándor
  9. Néha megrészegítenek a fejemben cikázó gondolatok, és túl türelmetlen vagyok, hogy rendbe szedjem őket. Oliver Sacks
  10. Fejemben éj van, éjek éjjele, S ez éj kísértetekkel van tele; Agyamban egymást szülik a gondolatok, S egymást tépik szét, mint vadállatok. Petőfi Sándor
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat