Ha a gyerekek kiskoruktól fogva kiveszik a részüket a házimunkából, akkor felelősséget vállalnak az általuk okozott rendetlenségért, és elpakolnak maguk után. Az élethez szükséges alapképességeket tanítjuk meg nekik, ha megosztjuk velük a feladatokat.

Kapcsolódó idézetek

1. Alapszinten minden tudás a bukásból ered. Gondolj egy kisgyerekre, aki járni tanul. Először kúszni kezd, aztán sok kudarc árán mesteri szintre emel egy olyan képességet, amelyet felnőttként természetesnek veszünk. Ahogy a gyerek növekszik, minden új teljesítményt - a labda elkapásától kezdve a számolásig - ugyanúgy tanul meg: addig kísérletezik, amíg sikeressé nem válik. Nem várhatjuk el egy gyerektől, hogy mindent elsőre tökéletesen csináljon, ahogyan az összetett feladatokat vállaló felnőttektől sem, hogy elsőre sikeresek legyenek. Tina Seelig
2. Meg kell tanítani a gyerekeknek azt, hogy önmagáért élvezzék a tanulást, ne csak azért, hogy jó jegyeket kapjanak. Azok a gyerekek, akik élvezik a kihívások legyőzését, felnőtt életükben is keresni fogják a kihívást jelentő helyzeteket. Nagyobb valószínûséggel ragadnak meg új lehetőségeket, keresnek új módszereket, dolgoznak olyan feladatokon, amelyeknek nincs egyértelmû megoldása, és ösztönöznek másokat arra, hogy nehéz problémákon dolgozzanak. Csíkszentmihályi Mihály
3. Ha az embernek gyereke van, hát még ha egyetlen, először is úgy igyekszik nevelni, hogy tökéletes biztonságban érezze az otthonát. Ezután következik, amikor az ember arra tanítja, hogy ebben a nagyon bonyolult világban is megtalálja a biztonságát. De nem úgy, hogy az ember mindentől óvja, és megtiltja neki, hogy kilépjen a világba. Hanem azzal, hogy hagyja, hadd menjen bátran, tanuljon megállni a saját lábán abban a tudatban, hogy ott van mögötte az otthon biztonsága, ahová mindig visszavonulhat, ha úgy adódik.
4. Az olyan tulajdonságok, mint a lelki egyensúly és az együttérzés, tanulható készségek, továbbadhatjuk őket a gyerekeinknek, és csiszolhatjuk őket saját magunkban. Minden lépés, amit ebben az irányban teszünk, pozitív felajánlás életünk és világunk felé. Daniel Goleman
5. Az élet alkalmazkodás. Már az iskolában elkezdődik, csöndben ülve kell figyelnünk, mind ugyanazt tanuljuk, később mi is ugyanúgy iskolába járatjuk a gyerekeinket, hogy ők is azt tanulják, amit mi tanultunk: nyelvet, tiszteletet, számtant, a fontos események évszámát, amelyek szigorú ok-okozati rendben sorakoznak történelemkönyvekben. Csak hogy kirekeszthessünk mindent, ami logikátlan, véletlenszerû, érthetetlen. Jannah Loontjens
6. Szülőként nem az a feladatunk, hogy megváltoztassuk az embereket és a társadalom arcára formáljuk őket, hanem hogy fölismerjük a gyerekekben a képességeiket, mi az, amiben jók, mi az, amit szeretnek, mi az, ami az erős oldaluk, és azt biztassuk, és ami kevésbé megy nekik, abban segítsük és támogassuk őket. Igazából csak vezetgessük őket, hogy hogyan kell a világban elnavigálni azokat a képességeket, amikkel rendelkeznek. Mihalik Enikő
7. Egy gyerek felér egy teljes munkaidős állással. Amikor csecsemők, alig várjuk, hogy önállók legyenek, azért aggódunk, nehogy valamit félrenyeljenek, vagy orra essenek. Amikor óvodások, azért aggódunk, mert nincsenek állandóan a szemünk előtt, és mi lesz, ha leesnek a hintáról, vagy ha a védőnő szerint nem fejlődnek megfelelően. Amikor elkezdik az iskolát, azért aggódunk, hogy lemaradnak a tananyaggal, vagy hogy barátok nélkül maradnak, jön a házi feladat és a lovaglás, a kézilabda és a pizsamapartik. Amikor felső tagozatosak lesznek, és még több barát veszi őket körül, jönnek a bulik és a konfliktusok, a fogadóórák és az ide-oda furikázások. Aggódunk az alkohol és a drogok miatt, hogy rossz társaságba keverednek, mígnem a tinédzserkor százkilencven kilométer per órás sebességgel elszáll, akár egy szappanopera. A gyerek hirtelen felnő, és az ember abba a hitbe ringatja magát, hogy mostantól egyszer és mindenkorra felhagyhat az aggódással. Mattias Edvardsson
8. A kisgyerek számára a kudarc még természetes része az életnek: elesik és újra feláll, gyakorol, amíg meg nem tanul átfordulni, kúszni, mászni, járni. Számára ez nem kudarc, hanem a tanulás természetes része, gyakorlás. Az azonban, hogy később hogyan viseli, ha valami nem sikerül, hogy kudarcként éli-e meg, azon múlik, tőlünk mit lát. Dühöngünk, ha valami nem megy? Káromkodunk? Egy halk cifra odamondás után magunkba fojtjuk? Rámondjuk, hogy "mert nekem soha nem sikerül semmi"? Fogat összeszorítva erőltetjük? Elvárjuk, hogy elsőre menjen? Lebeszéljük-e egy-egy ötletéről, mert "úgyse menne"? Mi, szülők, merünk-e kísérletezni az élet dolgaiban? A konyhában? A munkában? A kapcsolatainkban? Merünk-e elesésből újra felállni? Merünk-e tanulni? Hagyjuk-e, hogy a gyermekünk így tegyen? Vida Ágnes
9. Erre valók a testvérek. Hogy szekálják egymást, hogy megnehezítsék egymás életét. A gyerekek ebben nőnek fel, és ettől edződnek meg. Ez adja az alapot a felnőtt élethez. Cecelia Ahern
10. Minden hozzájárul a rendetlenséghez: amit nem használunk, nem hordunk többé, nincs kedvünk vagy bátorságunk kidobni, vagy úgy gondoljuk, hogy egyszer jól fog még jönni. Talán neveltetésünk vagy régebbi tapasztalataink miatt, vagy mert kételkedünk képességeinkben, ragaszkodunk olyan megoldásokhoz, amelyek nem engednek továbbmozdulni az élet más területein sem, legyen az munka vagy akár párkapcsolat. Aki rendet rak, gyakorolja az elengedést, s ez segíti a mentális takarítást, ami a fejlődésünket szolgálja. Basa Ágnes