Ugrás a tartalomra
Ha az ember egy bizonyos körből átkerül egy másikba, még ha az csak három mérföldnyire van is, többnyire teljesen másfajta társalgás, nézetek és eszmevilág közepébe csöppen!
Kapcsolódó idézetek
-
Mikor egy barát közelébe kerülünk, egy másik világba jutunk, ahol frissebb a belélegzett levegő, tisztábban csengenek a hangok, élénkebbek a színek, gondolataink gyorsabban, következetesebben járják útjaikat. Való világunk teljesen különbözik ettől a környezettől, hiszen most olyan helyzetben vagyunk, ahol szabadon önmagunk lehetünk.
-
Mikor rátalálsz arra az egy emberre, aki összeköt a világgal, menten valaki mássá válsz. Mondhatni, jobb emberré.
-
Ha az ember beengedi az idegent, a másságot, ha annyira nyitott, mint azok a kedves emberek, akik rendre barátjuknak, néha testvérüknek fogadják a harmadik és negyedik világban, az átéltek visszavonhatatlanul módosítják a lelket.
-
Ha túl sokáig maradunk egy helyen, elfelejtjük, mekkora is valójában a világ. Nem érzékeljük a szélességi és hosszúsági körök jelentőségét. Ahogyan szinte felfoghatatlan az ember belső világának nagysága is.
Matt Haig
-
Ha valaki új dolgokra jön rá saját magával vagy a többiekkel kapcsolatban, vagy egy kérdéskört behatóbban megvizsgál, körbejár, elmélyed benne, akkor a világból ért meg többet.
-
Nincs oly messze senkitől az az út,
egy lépés csak körös-körül.
De a léte múlik azon, hogy a kör
izzó közepén föláll-e, leül.
Vasadi Péter
-
A világ telis-tele van lehetőségekkel. Elmehetsz valaki mellett, vagy megállhatsz megnézni, és ha megnézed, új világ tárulhat eléd. Bele lehet tanulni az emberekbe.
Piia Leino
-
Ha beszélek hozzád, számolok azzal, hogy lefordítod magadnak a mondanivalómat! Ezzel számolj te is! Hogy a másik ember: egy másik világ! Minden egészen más benne! A képzelete, a gondolatai, az érzései, a vágyai és a reményei.
Müller Péter
-
A távolság teljesen mást jelent, ha az ember gyalog vág neki a világnak. Az egy kilométer hosszú lesz, a kettő szó szerint tekintélyes, a tíz óriási, az 50 pedig már az elképzelhetetlen határát súrolja. Rájövünk, hogy a világ tágasságát csak a túrázók kis közössége ismeri. A bolygólépték a mi kis titkunk.
Az élet is takarosan egyszerûvé csupaszodik. Az idő elveszíti minden jelentőségét. Ha besötétedik, az ember lefekszik, ha megint kivilágosodik, felkel, minden más csak a kettő közti átmenet. Csodálatos.
Bill Bryson
-
Ahogy így újra meg újra végigélem, végigcsinálom gondolatban a rég elmúlt dolgokat, néha össze is fut a szemem előtt sok összefüggés. Mindennek, ami történik, oly sokféle oka van; nem tudom, mindig a legigazabbat találom-e meg, ha egy okot keresek - és nem tudom, minden apróság éppen úgy történt-e, vagy csak sokszor gondoltam és mondtam úgy el azóta, és már magam is hiszem. Hallottam egyszer, hogyha az ember hegyes vidéken jár - néha csak egypár lépést megy odább, és egészen megváltozik szeme előtt a tájkép; völgyek és ormok elhelyezkedése egymáshoz. Minden pihenőhelyről nézve egészen más a panoráma. Így van ez az eseményekkel is talán; és meglehet, hogy amit ma az élettörténetemnek gondolok, az csak mostani gondolkodásom szerint formált kép az életemről. De akkor annál inkább az enyém - és érdekesebb, tarkább, becsesebb játékszert ennél el sem gondolhatok magamnak.
Kaffka Margit