Ha egy ember nem képes hinni a másnap reggelben, ami maga a nyilvánvaló csoda, ha egy ember nem úgy ül le egy szobában, egy teremben, hogy leshesse az ajtót, vajon nyílik-e? És ha addig nem is, de a következő pillanatban okvetlenül belép valaki, hogy évekre visszamenően is igazolja az ajtóleső létezését, ha az emberből elmúlik a várakozás gyönyörûsége, ha már nem kíváncsi a következő napra, a jövő hét keddjére, szerdájára, (...) akkor nagy a baj.

Kapcsolódó idézetek

1. Látsz egy ajtót és be akarsz lépni rajta, hogy magad mögött hagyd. Megteszed, de visszavisz ahhoz a perchez, és megint meglátod az ajtót, és tudod, hogy úgysem fog sikerülni, de bízol benne. Így hát megint belépsz rajta, és minden alkalommal visszatérsz ahhoz a szörnyû perchez. És folyton újraéled, így inkább nem nyitod ki többet az ajtót. És tétlenül vársz. De biztosíthatlak: az egyik ajtó kivezet, barátom.
2. Akik keresnek, találnak. Az ajtóik várják őket. De utána bármi megtörténhet. Vannak olyanok, akik megtalálják az ajtót, bekukucskálnak rajta, és becsukják. Mások hozzá sem nyúlnak az ajtóhoz, még akkor sem, ha furdalja őket a kíváncsiság. Azt hiszik, hogy engedélyre van szükségük. Azt hiszik, hogy az ajtó valaki más kedvéért áll ott, még akkor is, ha őket várja. Erin Morgenstern
3. Amikor boldog az ember, olyan boldog, hogy nem érzi szükségét Istennek; sőt, mintha Isten kéréseivel egyenesen megzavarná ezt a boldogságot. Ám ha az ember észhez tér és hálával, dicsérettel fordul őfelé, akkor Isten - úgy tûnik - tárt karokkal fogadja. De mit talál az ember a kétségbeesés, a szükség órájában, amikor minden más segítség hiábavaló? Egy arcába csapódott ajtót, és a nehéz lakat kattanását, egyszer, kétszer, amint rázáródik. Clive Staples Lewis
4. Ez lehet (...) a félelem és kétségbeesés közti különbség. Félelem, ha a pincébe lesétálva aggódunk, hogy esetleg becsukódik mögöttünk az ajtó. Kétségbeesés, amikor becsukódott, és be is zárult. Matt Haig
5. Az emberi lény - úgy látszik - csak addig boldog, amíg jövője van, s amíg e jövőre várakozhat, akár csupán a kellemes holnapról, akár a halál utáni örök életről legyen szó. Különféle okokból egyre több ember akad, aki képtelen hinni az utóbbiban. Az előbbinek viszont megvan az a hátránya, hogy ha a kellemes holnap elérkezik, nehéz valóban élvezni további, jövendő holnapok ígérete nélkül. Ha a boldogság mindig valami jövőben várttól függ, csupán álmokat kergetünk, amelyek mindig kicsúsznak kezünk közül, mígnem jövőnkkel együtt magunk is elenyészünk a halál szakadéka mélyén. Alan Watts
6. Létezik az a pillanat, amikor az ember megtehet valamit, és övé lehet a boldogság, ez a pillanat eltarthat néhány napig, olykor néhány hétig, legfeljebb néhány hónapig, de csak egyszer, egyetlenegyszer fordul elő, és ha az ember később vissza szeretne térni ehhez a pillanathoz, az egyszerûen lehetetlen, nincs már helye a lelkesedésnek, a hitnek és a bizalomnak, marad a csendes beletörődés, a kölcsönös, szomorú szánalom, a haszontalan, de biztos tudás, hogy valami megtörténhetett, létrejöhetett volna, de egyszerûen méltatlannak bizonyultunk az adományra. Michel Houellebecq
7. Valaki nagy történeteket talál ki magának, igen, és évekig élhet úgy, hogy hisz bennük, nem számít, milyen őrültek, milyen valószínûtlenek, hordozza őket, és kész. Még boldogítóak is. Boldogítóak, és akár soha nem kell szakítani velük. Mégis, eljön egy nap, amikor minden ok nélkül valami megpattan a nagy képzelgő szívében, és ott áll, értetlenül, föl nem foghatja, miért nincs már vele az a mesebeli história, hogyan került rajta kívülre, mintha valaki másnak az őrülete volna, tudván tudva, hogy az a másvalaki ő maga. Ennyi. Olykor elég hozzá valami semmiség. Egy kérdés. Alessandro Baricco
8. Van. Aztán egyszer csak nincs. Például van, aki állandóan az előszoba szőnyegén felejti a latyakos cipőjét. Te egyfolytában kárálsz miatta, aztán egy szép napon ott állsz az előszobában, és a csupasz szőnyeget bámulod. Van, aki állandóan hamisan fütyül, még az újságot se tudod átfutni tőle. De egy szép napon túl nagy lesz a csönd. Van, aztán egyszer csak nincs. Katarina Mazetti
9. Az ember nem tud csodát tenni. A csodák nem ott történnek (...), ahol valamit ki akarnak kényszeríteni. Csodák ott történnek, ahol az ember várni tud. (...) Ahol valaminek valóban növekednie kell, annak türelmes várakozásra van szüksége. Anselm Grün
10. Furcsa, hogy a kor előrehaladtával az ember mennyire másképpen gondolkodik a sorsról és a végzetről. Fiatalon még meg vagyunk győződve arról, hogy az élet csupa választási lehetőség. Ott állunk megannyi ajtó előtt, kinyitunk egyet, mögötte még több ajtó, ott is választunk egyet és így tovább. De nemcsak azt választjuk ki, hogy mihez akarunk kezdeni, hanem azt is, hogy mivé akarunk válni. És igazából még az sem zavar, ha hangos csattanással időről időre bezárul mögöttünk egy ajtó. Ahogyan az sem, hogy az ajtók közül sok ugyanoda vezet, ahová történetesen egy másik is. És az sem baj, ha az ajtó zárva van, hiszen ott van a többi, lehet újra próbálkozni. Az, hogy a választási lehetőség csupán illúzió, fel sem merül bennünk, hiszen csak azt akarjuk megtudni, hogy mi van az ajtó mögött, a mögött, amiről azt reméljük, hogy közelebb visz a titok nyitjához. Amíg ifjú az ember, így tekint az életre. Aztán valamikor, amikor az ember nagyjából az élete feléhez ér, megváltozik. Kétségek, csalódások, kudarcok, felesleges ismétlődések veszik át a kíváncsiság helyét. Lassan kezdjük felfogni, hogy már több ajtó van zárva előttünk, mint ahányon még benyithatunk. Egyre többet tekintünk hátra, ahelyett, hogy előre néznénk. Ami eddig jelentéktelen volt, annak hirtelen óriási súlya lesz. Richard Russo