Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ha eszünkbe jutna, mik voltak legnagyobb következésû tetteinknek indítóokai; mi gyenge szellő kellett utunk megváltoztatására, mi kis szikla, hogy szerencsehajónk elmerüljön; ha magunknak megvallanánk, mennyiszer mentünk tovább oly utakon, melyeket elejétől fogva rosszaknak tartottunk, csak mert álszemérem nem engedte mást választanunk; mert inkább gyengék s alávalók voltunk, minthogy magunktól is megvetett társaságunk által azoknak tartassunk: - nem lennénk oly büszkék.

Eötvös József
⚖️ Igazság 👗 Divat
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Néha csak azért lépünk rá egy útra, mert nem hiszünk benne. Ilyenkor könnyû dolgunk van: csupán be kell bizonyítanunk, hogy ez nem a mi utunk. De aztán amikor a dolgok elindulnak, és az út felfedi magát előttünk, félünk továbbmenni. Paulo Coelho
  2. Az életünk olyan, mint egy utazás, sík területen sokáig túlságosan is egyenletes, könnyû és unalmas, a meredek emelkedőkön nagyon nehéz és kínos, de aztán a hegytetőn nagyszerû látvány tárul elénk, elragadtatást érzünk, a szemünk boldog könnyel telik meg, énekelni akarunk és azt szeretnénk, ha szárnyaink lennének! Majd pedig, mivel az ember nem maradhat ott, hanem folytatnia kell útját, ereszkedni kezdünk lefelé a túlsó oldalon, s annyira elfoglal bennünket az, hogy megvessük a lábunkat, hogy el is felejtjük, milyen élményben volt részünk odafenn a csúcson.
  3. Ahogyan változunk, néha egyet előre, egyet meg hátra lépünk, lehet, hogy jobb felszereléssel megyünk a hegyre, ám kevésbé tudatosan, véletlenszerûen cselekszünk. De amikor ez az út keménnyé válik és elromlanak a dolgok, ugyanazokra a tulajdonságokra van szükség (...): bátorság, találékonyság, a kényelmetlen helyzetekkel való megbirkózás képessége és legfőképp erős akarat, elszántság. Edmund Hillary
  4. Ha pedig szerencsétlenség ért bennünket, amelyen többé nem változtathatunk, még gondolnunk sem szabad rá, hogy másképp is történhetett volna; még kevésbé arra, hogy miképp háríthattuk volna el, mert ez elviselhetetlenné tenné a fájdalmat, magunk kínzójává válnánk. Arthur Schopenhauer
  5. Mindenkiben van szégyen. Mindig van bennünk jó és rossz, sötétség és fény. Ám ha nem jutunk dûlőre a szégyenünkkel, a küzdelmeinkkel, akkor elkezdünk abban hinni, hogy valami nagy baj van velünk - hogy selejtesek vagyunk, nem elég jók -, és ami még rosszabb: eszerint is kezdünk cselekedni. Ha igazán teljes szívvel akarunk élni, ahhoz esendőnek kell lenni. Az esendőséghez pedig meg kell birkózni a szégyennel. Brené Brown
  6. Az ok, melynél fogva a legildomosabb emberek is az életben annyi ballépést követnek el, abban fekszik, hogy kevés kivétellel, másokról magunk szerint ítélünk, s midőn őket valamire bírni akarjuk, csak oly indokokat használunk, melyek magunkra nézve meggyőző erővel bírnának. Eötvös József
  7. Egyikünknek sem okoz örömet az a gondolat, hogy tetteink olyan folyamatokon alapulnak, amelyeket nem ismerünk; jobban szeretjük döntéseinket az akarásnak, akaratnak vagy az önkontrollnak tulajdonítani... lehet, hogy őszintébbek volnánk, ha azt mondanánk: "Döntésemet olyan belső erők határozták meg, amelyeket nem értek". Marvin Minsky
  8. Tudatában voltam az együgyûségemnek és a hitem naiv voltának. De mi mindent meg nem teszünk kétségbeesésünkben, mely szinte összezavarja a gondolatainkat. Becsülettel elviseltem volna mások gúnyolódását és megvetését, tûröm, hogy álszent bolondnak nevezzenek (...), ha ez segített volna. De nem kaptam támogatást, csak eső jött fentről, és egyszer csak az eredménytelenség miatt feladtam az Istennel való próbálkozást.
  9. Annyiszor állunk meg, mi emberek, kétségekkel telve az élet útjain, s nem tudjuk eldönteni, hogy vajon amit tettünk vagy elszenvedtünk, valóban megtörtént-e, vagy (...) álom volt az egész. Ioan Slavici
  10. Rájöttem néhány dologra. Ha az életünk pontosan úgy alakul, ahogy szerettük volna - és állítólag ez a sikeres élet ismérve - nos, ebben az esetben néhányan azt gondolhatják, hogy kudarcot vallottam. Egyvalami számít. Hogy a csalódások miatt ne a keserûség uralja az életünket. Tanuljuk meg elengedni a múltat. Ha elönt minket a sötét kétségbeesés, fogadjuk el, hogy nem fürödhet minden napunk fényben. Jusson eszünkbe: csak az éjszaka fekete egén világítanak a csillagok, és azok a csillagok egyszer majd hazavezetnek minket. Ne féljünk attól, hogy hibákat követünk el, ne féljünk a botladozástól vagy a zuhanástól. Sokszor éppen az tartogatja számunkra a legnagyobb örömöt, amitől a legjobban félünk. (...) Ki tudja, kit hová sodor az élet. Az út hosszú, de végül is... maga az utazás a cél.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat