Ugrás a tartalomra
Ha már "függő" típusok vagyunk, sokkal kisebb gond, ha a mobiltól vagy az internettől függünk, mint például a drogoktól.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem az internet vagy más tesz függővé, hanem aki fogékony erre, az tárgyat keres a dependencia-igényéhez. És egyre több kell neki szenvedélye tárgyából.
Lángh Júlia
-
Ha olyasmit teszünk, ami által egy kissé fellélegzünk a nyomorúság közepette, nehéz megállni, hogy ne váljunk függővé tőle. Mindannyian tudjuk, hogy a drogot és az alkoholt fogyasztó emberek hamar függővé válnak, és - bár másképp - ugyanez a sportról is elmondható.
-
Függőség az, amikor tudjuk, hogy boldogsághiányunkat olyasmivel enyhítjük, ami más hiányérzetet generál; egyre több kell belőle, ezért nehéz kordában tartani. Ha nem sikerül, teljes mértékben eluralja életünket, ha nem kaphatjuk meg, minden egyéb vágyunkat fölülírja.
Erőss Zsolt
-
Jobb barát, vagy barátnő leszel, ha nem akaszkodsz rá a társadra. Az önállóság sokkal vonzóbb, mint a függőség.
-
A házasság, a valakivel együtt élés csökkenti a függőségek esélyét. Úgy tûnik tehát, hogy az ember vagy bizonyos anyagokra, vagy a partnerére szokik rá - de valamire nagy valószínûséggel igen.
Dick Swaab
-
Ma, amikor az okostelefon alig egy évtizede lépett be az életünkbe, egyre gyanúsabb, hogy nem csak pozitív hatással bír. Úgy érezzük, sok a dolgunk, mégsem vagyunk hatékonyak. Bármikor elérhetünk bárkit, mégis magányosak vagyunk. A technológia egyrészt felszabadít, másrészt viszont magához is köt - és minél erősebb a függés, annál inkább el kell gondolkodnunk, hogy tulajdonképpen ki a főnök.
-
Ha ismerünk olyan embert, akinek valamilyen káros szenvedélye van, arra ne függőként tekintsünk, hanem olyan embert lássunk benne, akinek segítségre van szüksége. Gondoljuk át, hogy miért kerülhetett ebbe a körforgásba, keressük az okokat. Fogadjuk el, ha valaki nem kéri a segítségünket, mert lehet, hogy egyedül is képes lesz letenni a függőségét. Ha viszont látjuk, hogy nem efelé halad, akkor segítsünk neki olyan embert találni, akitől el tudja fogadni a segítséget.
Kováts Laura Rozália
-
Mi, akik szeretjük az életet, és mindent megtennénk azért, hogy megvédjük a gyerekeink, szeretteink életét, csupán életfüggők vagyunk. Abban a pillanatban, amikor fel tudnánk adni a függőségünket, szabadok lennénk. És máris belép a képbe a félelem.
Feldmár András
-
A gyerekek és fiatalok, akik túlságosan függővé válnak az online világtól, nehezebben tanulják meg, hogyan kezeljék a valós életbeli érzelmi kihívásokat, mivel az online térben az érzelmi reakciók sokszor könnyen elkerülhetők vagy manipulálhatók.
Bagdi Bella
-
A mobilkészülékek megjelenése előtt mindig azt mondtuk, hogy "rögtön visszajövök", amikor internetes kapcsolatban (online) voltunk. Ezt már nem mondjuk többé. Már nem hagyjuk el az internetet. Rajta élünk.
Jim Kwik