Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ha megtaláltad a társad, akkor kit érdekel, hogy vannak kisebb összezördülések? Ez véd- és dacszövetség. Sokat kell tenni, hogy minden mûködjön.

🔮 Jövőkép 🧭 Lelkiismeret
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Van egy olyan helyzet, amikor nem a másikkal szemben vagy hátrányban. Hanem együtt vagytok hátrányban. Amikor közösen játszotok, látszólag egymásért, de valahogy mindig hiba csúszik a játékba. És vesztésre álltok. És innen szép győzni. De csak úgy lehet, ha mindketten érzitek, hogy szükségetek van egymásra, hogy kell a másik, hogy akarod a másikat. Igen, akkor lehet győzni. De csak együtt. A célért. A győzelemért. Egymásért. Csitáry-Hock Tamás
  2. Ha két, sok szempontból összeillő ember társául szegődik egymásnak, akkor a szerelem, de legalábbis a rajongó szeretet majd megtalál. D. Tóth Kriszta
  3. Nem egymásra támaszkodni, hanem egymást támogatva előre menni. Ennyi a lényeg. Csak két teljes ember találkozásából születhet meg ez a fajta kapcsolat. Nem érdemes mással beérni, mert így egy mese az élet. Hagyjuk a másikat, hogy a maga útját járhassa, míg ő ugyanezt megteszi veled szemben. Nem irányítjuk egymást, de éreztetjük: számíthat ránk a másik, mellette vagyunk. Õ úgyis tudja, hogy te ott vagy neki, és ő is ott van neked. Ha valaki bántja a másikat, közösen, együttes erővel legyőzitek. Mert a jó játékhoz csapatmunka kell. Oravecz Nóra
  4. Ha tudtok kompromisszumot kötni, akkor ti nyertek. Az életben gyakran függ az egyik ember a másiktól.
  5. Két embert sok minden összeköthet, de legkevésbé az ésszerûség. Inkább a vonzalom, a szeretet, az összetartozás érzése. Néha a közös rögeszme, olykor az érdekszövetség. Érzések, vágyak, indulatok, aggodalmak - például, hogy félsz egyedül. Müller Péter
  6. Amikor egy kapcsolat feszült, az nem egy ember hibája. Mindketten úgy viselkednek, hogy megtartsák a távolságot és a vitákat. Edith Eger
  7. Ki tudja, miért alkot két ember egy párt, azt a kis birodalmat, amit kölcsönösen védenek és becsülnek? A párok olyanok, mint a puzzle-darabkák, amik épp csak annyira érintkeznek egymással, hogy ne essenek szét: sosem illeszkednek tökéletesen, de passzolnak egymáshoz. Diane Ackerman
  8. Két embernek össze kell csiszolódnia, fel kell ismerniük az együttélés csapdáit, elkerülni azokat, mindenféle módon kedvezni a másiknak, figyelembe venni létezését. Nemere István
  9. Amikor jól megy egy csapatnak, mindent egyszerûbbnek éreznek, és automatikusan egyre jobbak lesznek. De ha sikerül összezavarni őket, csak minimálisan is, meglátod, még inkább összezavarják saját magukat. Fredrik Backman
  10. Nem mindegy, hogy kapcsolódunk egymáshoz vagy kapaszkodunk egymásba. Ara Rauch
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat