Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ha túl sokszor ismétlünk el egy szót, annak elkopik a jelentése és elveszti a kapcsolatát a világgal.

Chris Greenhalgh
📚 Könyvek és olvasás 🌌 Univerzum
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ha egy ember túlzott közelségében élünk, akkor úgy járunk, mint amikor a jó rézmetszeteket folyton puszta kézzel fogdossuk, egyszer csak azt vesszük észre, hogy az összemaszatolt papíron kívül semmi sincs a kezünkben. Az emberi lélek is elkopik végül az állandó használattól; legalábbis a szemünkben kopottnak látszik: soha többé nem látjuk viszont eredeti rajzolatát és szépségét. Friedrich Nietzsche
  2. A túl sokat ismételt szavak elerőtlenednek és kihalnak, szemben az anyaggal, amelynek alapszabálya épp a monotónia. Az elmének egy vég nélküli szótárra lenne szüksége, eszköztára azonban néhány, használatban elcsépelt szócskára korlátozódik. Emil M. Cioran
  3. Az a baj azzal, ha túl jól ismersz embereket, hogy a szavaik a jelentőségüket vesztik, a hallgatásuk pedig olykor a világot jelenti. Elan Mastai
  4. A gyakran használt szavak idővel alkotóelemeikre esnek szét, vagy fokozatosan átalakulnak más, értelmetlen szavakká. Szvoren Edina
  5. Az élet értelme kihuny, ha kihuny a gondolat, s csak az ismétlés marad!
  6. A szavaknak (...) elveszett az értelme a túl sok ismételgetéstől. A tettek mindig hangosabban, erősebben szólnak. Jennifer L. Armentrout
  7. Az ember bizonyos idő múltán saját szavait is elhasználja. Már nem érzi, mi van mögöttük. Erre új szavakat keres, csak hogy ne alkalmazza a régieket, de az újakban sokszor nincs élet, tartalom, hamisak. Kosztolányi Dezső
  8. Amit sokan használnak, az óhatatlanul elkopik és eltorzul. Az lenne meglepő, ha nem menne ki a formájából a kesztyû, amelyben reggel a nagymama húzná a vizet a kútról, délben a kamaszfiú szánkázna vele és este anyuka díszelegne benne az operában. Ilyen milliók által, millió célra használt kesztyû a nyelv. Természetes, hogy változik: enged és kopik, bővül és összeugrik. Elveszti szabályos alakját. Ott veszti el, ahol a legtöbben nyúlnak hozzá: a köznapi szavaknál. Lomb Kató
  9. Ha sokat beszélünk róla, a szerelem elmúlik. Ingmar Bergman
  10. Túl sokat felejtünk. Ha nem így lenne, nem követnénk el ugyanazokat a hibákat. Újra és újra. Benyák Zoltán
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat