Ha valaki hirtelen nekünk szegezné a kérdést, azt a kérdést, hogy mi az emberi élet értelme és célja, többségünk zavarodottan állna, és nem tudná, mit válaszoljon. Elfelejtettük a hagyományos válaszokat, illetve nem hiszünk már bennük, új válaszokat azonban még nem találtunk. Ha egyáltalában valaha is találhatunk.

Kapcsolódó idézetek

1. Azt a kérdést, hogy mi a célja az emberi életnek, számtalanszor felvetették; még soha nem találtak megnyugtató választ, talán ilyen egyáltalán nem is lehetséges. Némely kérdező hozzáfûzte: Ha kiderülne, hogy az életnek nincs célja, akkor minden értékét elvesztené. Azonban ez a fenyegetés semmin sem változtat. Sigmund Freud
2. Az élet unalmas és céltalan. Mind nagy reményekkel kezdjük, aztán lemondunk ezekről. Rádöbbenünk, hogy előbb vagy utóbb úgy is meghalunk, anélkül, hogy megtaláltuk volna a választ a nagy kérdésekre. Mindenféle bonyolult elméletet dolgozunk ki, amik egyszerûen csak más szempontból közelítik meg a mindennapi valóságot, de közben a nagy és igazi dolgokra vonatkozó tényleges tudásmennyiségünk egy kicsit sem nő. Alapvetően mind rövid és kiábrándító életet élünk. Irvine Welsh
3. Hagyományos hiedelemrendszereink meggyengülésének következtében a világmindenség és az élet értelme az elmúlt évtizedekben-századokban egyre inkább megzavarodott és elhomályosult bennünk. Egyre nehezebb hinnünk abban, hogy életünknek és az univerzumnak van valami önmagán túlmutató értelme, célja. Hankiss Elemér
4. Mindannyian keressük a válaszokat. A tudományban, az életben, mindenben. Néha a válasz alig egy karnyújtásnyira van tőlünk. Máskor pedig akkor kapjuk a választ, mikor még fel se fogtuk, hogy kérdeztünk valamit. Néha a válasz meglepetésekkel szolgálhat, és néha, mikor már végre megtaláltuk a választ, amit kerestünk, egy csomó kérdés marad megmagyarázatlanul.
5. Nem hiszem, hogy az emberi életnek jövőbe mutató vagy összegező értelme volna. Az egyes dolgainknak, amiket csinálunk, azoknak mindig van valamilyen céljuk. Szeretném elérni ezt a poharat, ezért utánanyúlok, és így tovább. Ezt jogtalanul kiterjesztjük az egész létünkre, pedig ilyen értelemben nincs az életnek értelme és célja. Pléh Csaba
6. Mi értelme van az emberi létnek? Gondolatainkat a hétköznapok uralják, ezért ha e kérdéssel szembesülünk, rendszerint az életünkből merítünk választ, s a családot, esetleg a szakmai sikert emlegetjük. Mások szerint erényesen kell élnünk, vagy eleget kell tennünk az élet által ránk rótt kötelességeknek, s közben hinni a Megváltásban. Az élet mélyebb értelmét nem nagyon firtatjuk, vagy a Mindenhatóra bízzuk a választ. Pedig agyunk az ismert világ egyetlen olyan képződménye, amely e problémát képes megfogalmazni, sőt az adott ismeretek szintjén választ is adni rá. A válasz félelmetesnek tûnhet, különösen, ha a Gondviseléssel és az örökléttel a rideg magányt és a teljes megsemmisülést állítjuk szembe. Boldogkői Zsolt
7. A vallások, ha helyesen fogják fel saját elveiket és tanaikat, arra a kérdésre próbálnak választ adni, hogy mi az értelme, mi a célja az ember létének. A tudomány ezekkel a kérdésekkel eleve nem tud mit kezdeni. Nemhogy nem tudja megválaszolni, de feltenni sem tudja őket. Szentágothai János
8. Az élet értelmének megtalálásával (megteremtésével) kapcsolatban is magunkra vagyunk hagyva (abban az esetben persze, ha nem elégszünk meg a készen kapott válaszokkal). Szondy Máté
9. A halál olyan, mint valami rejtélyes dolog, egy folyamatos kérdés, ami még a legboldogabb napjainkban is foglalkoztatja gondolatainkat. Ha végül úgyis meg kell halnunk, akkor mi értelme van az életnek? Minden embert ez a kérdés foglalkoztat, erre keres választ. (...) És ha meg is találjuk rá a választ, az még nem jelenti, hogy valaminek a birtokában vagyunk, hanem azt, hogy attól kezdve szabadon élhetünk. Susanna Tamaro
10. Kérdezzük meg az emberektől, hogy mit akarnak az élettől. A válasz egyszerû. Boldogságot. Talán ez az elvárás, habár pont az, hogy boldogok akarunk lenni, tart távol attól, hogy azok legyünk. Talán minél többet próbálkozunk, és jobban akarjuk a boldogságot, annál bizonytalanabbak vagyunk, hogy megtaláljuk-e. Elérjük azt a pontot, hogy már fel se ismerjük önmagunkat. Ehelyett csak mosolygunk. Iszonyúan próbáljuk annak a boldog embernek mutatni magunkat, akik lenni akarunk. Míg végül be nem ugrik, hogy mindig is ott volt. Nem az álmainkban vagy a reményeinkben, hanem a tudásban, a kényelemben. Az ismertben.