Ugrás a tartalomra
Ha valaki idézi, hogy mit mondtál egy beszélgetés során, sohasem ismersz magadra; szavaidat a legjobb esetben is durván egyszerûsítették, olykor elferdítették (amikor komolyan veszik iróniádat), ezek az idézetek jobbára egyáltalán nem felelnek meg annak, amit valaha mondhattál vagy gondolhattál. Nem szabad ezen meglepődnöd vagy felháborodnod, mert nincsen ennél nyilvánvalóbb jelenség: két, nyomban mûködésbe lépő és szorosan együttmûködő erő elválasztja az embert a múlttól (még a néhány pillanattal korábbi múlttól is): a felejtés ereje (amely eltöröl) és az emlékezet ereje (amely átalakít).
Kapcsolódó idézetek
-
A múlt - a közhiedelemmel ellentétben - egyszerû: az emlékeket szûrjük, alakítjuk, történetté változtatjuk. A történetek meg épp olyanok, amilyennek csináljuk őket; mondatok: itt írom, kihúzok, hozzáírok, úgy, ahogy én akarom. A részletek eltûnnek, kihullanak vagy lesüllyednek az emlékezetbe, jobb esetben betokosodnak és néha-néha feltörnek váratlan zavart okozva; rosszabb esetben dolgozik és megváltoztatják a lélek kötéseit, szorongássá alakítva a jövőtől való aggódás kapcsolásait.
Braun Róbert
-
Sohasem könnyû idézni egy beszélgetést, és pontosan beszámolni arról, amit a másik fél mondott. Az ember mindig hajlamos rá, hogy azt idézze, amit az ő véleménye szerint a másik mondani akart. Később már konkrét szavakat ad a szájába.
Agatha Christie
-
Az emberi emlékezet tüneményes és rejtélyes dolog. Egy adott esemény kapcsán emlékszünk bizonyos dolgokra, és minél inkább erőlködünk, hogy fölidézzük a történteket, újra és újra ugyanazok a dolgok fognak beugrani, amit már eddig is tudtunk. Semmi újat nem tudunk előcsalogatni emlékezetünk mélyéről, aztán egyszer csak valaki váratlanul emlékeztet minket valamire. Akkor azonnal világosan emlékszünk, fölrémlik valami, ami mindig is ott rejtőzött az emlékezetünkben, de mintegy fedőréteg alá rejtve, számunkra is hozzáférhetetlenül. Emlékezetünk képtelen lett volna onnan segítség nélkül előbányászni, látszólag új emlékek bukkantak föl, pedig azok mindig is ott voltak.
Indrek Hargla
-
Egyszer csak felbukkan valaki, és olyasmit mûvel veled, amit korábban már sokszor elszenvedtél. És bár nem érzel semmit az illető iránt, ugyanazt a reakciót indítja be benned, mint a régi élmények.
Oravecz Nóra
-
Amit emléknek nevezel, itt él, és hat időtlenül és elevenen, és formálja az életet. Nehéz elképzelni, hogy jelenlegi életed minden pillanatát nemcsak a múltad sugallja, hanem a jövőd is: sejted, hogy mivé kéne lenned, de nehezen sikerül. Az emlékek nemcsak a múltból tolnak, hanem húznak is a jövőből.
Müller Péter
-
Tudja, vannak dolgok, amiket az ember nem felejt el. Mindegy, milyen régen történt, valami felvillantja az emberben az emléket, és máris kristálytisztán áll előtte a múlt, ahogy volt.
Agatha Christie
-
Különös dolog a múlt. Egyfolytában az emberrel van, talán nem is telik el óra, hogy eszébe ne jutna valami, ami tíz-húsz éve történt, többnyire még sincs semmi valóságérzete, pusztán megtanult tények halmaza, mint egy csomó adat a történelemkönyvekben. Aztán az ember véletlenül meglát, meghall vagy megszagol valamit, főleg megszagol, amitől elindul visszafelé, és már nem a múlt idéződik fel benne, hanem ő maga van a múltban.
George Orwell
-
Aki nem emlékezik, az nincs. Az emlékektől lesz egy ember valóságos, tőlük lesz a múltnak teste. Az ember egyénileg is, csoportosan is tanuló lény, s ha van esze, nem ismétli meg a bajhozó hibáit. A személyiség: reflektált emlékezet.
Konrád György
-
Az emlékezet alig törődik az idővel, amely nem segít soha, és talán nem is tudja, hogy ő az Idő, és az ember fejében összevissza kapcsolja a kedves és kedvetlen, a szép és a csúnya, jó és kellemetlen eseményeket.
Fekete István
-
Elképzelem, mit érez két ember, mikor hosszú évek után találkoznak. Azelőtt sûrûn érintkeztek, tehát azt hiszik, azonos tapasztalat, azonos emlékek fûzik össze őket. Azonos emlékek? Itt kezdődik a félreértés: nem azonosak az emlékeik; mindketten két-három szituációt őriznek a múltból, de ki-ki a sajátjait; emlékeik nem hasonlítanak; semmi közük egymáshoz; még csak mennyiségileg sem mérhetők össze: egyikük jobban emlékszik a másikra, mint viszont; nem csupán mert az emlékezőtehetség egyénenként különböző (ez a magyarázat még mindkettőnek istenes), hanem (és ezt már kínosabb beismerni), mert nem egyformán fontosak egymásnak.
Milan Kundera