Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ha valakivel először találkozunk kilenc év után, akkor furcsamód mindig van egy pillanat, vagy talán csak egy töredékmásodperc, amíg úgy érezzük, hogy a másik teljesen idegen, de aztán ez elmúlik, és megint ugyanaz az ember áll előttünk, akit ismerünk.

Rainbow Rowell
🔮 Jövőkép 🌿 Egyszerűség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ha először találkozom valakivel, először vagy tíz percig beszéltetem, aztán pedig teljesen ellentétes szempontból mérem fel, mint ahogy ő beállítja magát, és így objektívebben tudom megítélni. Murakami Haruki
  2. Már az első pillanat is különös. Tudjuk, hogy ismeretlen emberrel állunk szemben, mégis érezzük, hogy ő egészen más, mint a többi. Hiába van másoknak vonzóbb külseje, lehengerlőbb humora, szárnyalóbb intellektusa, nem menekülhetünk, szívünk nem ereszti őt. A. O. Esther
  3. Vannak emberek, akikkel kapcsolatban az első pillanatban azt érezzük, mintha mindig is ismertük volna egymást. Ezek az emberek nem véletlenül találkoznak. Földvári-Oláh Csaba
  4. Van, hogy éveken át ismersz valakit, de mégsem igazán. Ez a helyzet a felismeréssel, néha hirtelen jön.
  5. Csak a legelső találkozás első perceiben látjuk igazán, hogyan néz ki a másik, mert azután már csak egy benyomást látunk, amit erősen árnyal, hogy mit gondolunk az illetőről. Jojo Moyes
  6. Ha évekig együtt élsz valakivel, akkor is előfordulhat, hogy nem igazán ismered ki; csak azt tudhatjuk egy emberről, amit ő megmutat nekünk. Ami belül van, az pedig lehet a szöges ellentéte annak, ami látszik. Sara Crowe
  7. Korábban hajlamos voltam azt gondolni, hogy csak nem ismerem eléggé, de ha ez változik majd idővel, már nem okoz annyi meglepit. Pedig akadnak emberek, akikkel hiába éljük le akár a fél életünket, ugyanolyan rejtelmesek maradnak. Talán nem olyan meghökkentők a reakciók egy idő után, de a rejtély nem oszlik. Csak ismerős rejtély válik belőle. Laurell Kaye Hamilton
  8. Ha az ember idegennel találkozik, az első együtt töltött percek mindig bizakodásra adnak okot. Egy úton haladunk. Miénk ez az út. Óvjuk egymást. Aztán jön az első kereszteződés. És még egy. És egyre több. Mint a házasságban. Gerlóczy Márton
  9. Körülbelül három másodpercre van szükség ahhoz, hogy egy idegen valamilyen benyomást tegyen ránk. Halász Margit
  10. Mindössze egytized másodpercünk van, hogy jó benyomást keltsünk, és ez az első benyomás marad általában az emberek iránti hozzáállásunk alapja még akkor is, amikor már jó ideje ismerjük őket.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat