Hátat fordítok a napfelkeltének, belélegzem a várost. Benne laksz. Bennem laksz. S hogy mennyire nehéz veled véletlen találkozni, ez egészen őrjítő.

Kapcsolódó idézetek

1. Nincs rosszabb dolog a világon, mint amikor visszautasítanak. A fényed rátalál egy másik ember fényére, azt hiszed, kinyílnak az ablakok és beömlik a napfény, és végre begyógyulnak a régi sebek. És hirtelen rádöbbensz, hogy semmi nem következik be abból, amit elképzeltél. Paulo Coelho
2. Nehéz, amikor az ember itt marad. Várok (...), és nem tudom, hol van, nem tudom, hogy van. Nehéz annak, aki marad. Audrey Niffenegger
3. Rettenetesen nehéz lesz téged elfelejteni. És még nem is tudom, hogy valaha rászánom-e magam. Már nem csillogtatod a szemem. Már csak monoton nyelem a kávét, a könnyek helyett. Már csak valami égi hatalom tudná megjósolni, hogy jelenleg merre tartasz. Vagy hogy fájok-e neked. Albert Tímea
4. Mert az élet az valami roppant különös dolog. Az úgy odakötözi az embert a földhöz, egy völgy hajlatához, vagy egy domb oldalához, úgy odakötözi még akkor is, ha nehéz és nyomorúságos élet, hogy az ember lassanként odanő hozzá, gyökeret ereszt belé s lassan otthonának kezdi érezni akkor is, ha idegen. Wass Albert
5. A másodikon lakom, mert az ember mindig törekedjen az ég felé, ahol az idő lassabban telik, a kékségbe feledkezik, bóbiskol a csillagok közötti sötétben, közel lakom az éghez, ezért látom, ahogy a távoli hegyekre rásüt a felkelő nap, látom a napokat ébredni ismeretlen helyeken. Jón Kalman Stefánsson
6. Álmok, álmok. Bennük járok; bennük élek. Velük csapom be magam. Csoda, hogy egyáltalán képes vagyok még érzékelni a valóságot. Richelle Mead
7. Nem is olyan egyszerû feladat megkeresni valakit egy nagyvárosban. Az pedig szinte lehetetlen, hogy csak úgy összefuss vele. Néha mégis teljesül az ember kívánsága. (...) Ám ha két ember keresi egymást, talán mégsem különös, ha végül mégis találkoznak. Jostein Gaarder
8. Messze a város, ahol születtem, gyerekként felnőttem. Az a város, amit szerettem olyan rég! Távol a barátok, akik szerettek, idővel eltûntek. Titkon várom, hogy velük lehessek én!
9. Ott van az a sok árnyék, különbség, kivétel. Mintha egy széttöredező világba születtem volna újjá, amely tüstént megváltoztatja a kérdéseit, mihelyt azt hiszem, hogy megtaláltam rájuk a válaszokat.
10. Megszokja az ember, hogy nem szeretik. A város fényei egy percre kihunynak. A holdat nézi, a ronda, barna holdat, s megérti azt, hogy úgy pótolható, mint egy elveszített régi kulcscsomó. (...) Elnémítja a szép tapasztalat, hogy bármi is történik, életben marad, de nem álmodik, ha lehunyja szemeit. Megszokja az ember, hogy nem szeretik.