Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Hétvégénként, kora reggel szeretek legjobban a mentőben ülni. Ilyenkor a város még nem ébredt fel, így akadály nélkül lehet száguldozni az utakon, akár sziréna nélkül is. A kék fény csendesen alvó lakások ablakairól tükröződik vissza, az ablakok mögött mindenki próbálja kipihenni a hét fáradalmait. A mentősök viszont ekkor is ébren vannak, és vigyázzák az alvó várost.

💍 Feleség 👩‍👧 Egyedülálló szülő
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ahogy az ablakon át kinézek, látom, amint az emberek vígan jönnek-mennek az utcákon. Nevetnek, nyaralnak, élik az életet. (...) Így lesz akkor is, ha majd én halok meg egyszer. Az ég nem szakad le, a Föld forog tovább. Születünk és elmúlunk észrevétlenül.
  2. Néha, különösen közvetlenül elalvás előtt, amikor a nap minden nyugtalansága véget ér, az ágyban fekszünk, hallgatjuk a vérünket, és sötétség dől be az ablakon, az a mélyről jövő és kellemetlen sejtés ébred fel bennünk, hogy a most véget érő napot nem úgy használtuk fel, ahogy kellett volna, meg kellett volna tennünk valamit, csak azt nem tudjuk, micsodát. Eltûnődtél-e néha azon, hogy a történelemben még soha nem volt ilyen jó dolgunk, az egyénnek még soha nem volt nagyobb lehetősége arra, hogy hatással legyen a környezetére, soha nem volt ilyen könnyû részt venni dolgokban, de közben meg ritkán volt rá ennyire kevés akarat - vajon hogy lehet ez? Lehet, hogy a válasz egy másik kérdésben rejlik: ez az állapot kinek a leghasznosabb? Jón Kalman Stefánsson
  3. A legtöbb embert ugráló kutyák és visongó kölykök várják. A párjuk a napjukról kérdezi őket és éjszaka alszanak. A csillagok előgördülnek nappali rejtekhelyeikről. És az egyik fény, ami kicsit ragyogóbb a többinél, a felettük elhúzó gépem lámpája.
  4. Reggel van, és a világ mindig reményteljesebbnek tûnik ilyenkor, mint az éjszaka közepén. E. L. James
  5. A mentőautók olyan tekintéllyel és sietve száguldoznak végig az utcákon, hogy az ember azt hihetné, kényelmesebbek belülről. Pedig nem. Olyan, mintha az ember egy csomag lenne egy jégkrémes kocsi hátuljában.
  6. Nyáron is szar korán kelni. Hiába világít a nap, ne világítson, hova világít? Minek? De nem annyira kiakasztóan fájdalmas, mint a legnagyobb, legsötétebb, legkilátástalanabb télben ébredni. Kint fagy, kimész a kocsidhoz, beindítod, visszamész a házba a kávédhoz, hallgatózol, ketyeg-e a motor, mintha ketyegne, de csak az agyadban zakatol a nemrég megszakított álom. Hartay Csaba
  7. Jókedvünkhöz és lelki egyensúlyunkhoz elengedhetetlenül szükséges, hogy egy bizonyos mennyiségû napfényhez jussunk. Azt szokták mondani, hogy még a metrón ülve is lerí az emberek arcáról, hogy milyen az idő odafent. Elég körbenézni és ránézni az emberek arcára. Ha egy metrókocsiban legalább két ember különösebb látható ok nélkül mosolyog maga elé, akkor ez valószínûleg azt jelenti, hogy szép idő van odakint. Jean-Gabriel Causse
  8. Szeretek éjszaka sétálni. Senki nem állít meg, és nem mond ostoba dolgokat, és szeretem a csillagokat is. A dolgoknak jobb illatuk van, és a mindennapos dolgok rejtélyesnek látszanak. Agatha Christie
  9. Az ember résen van, ha a sötét, baljós éjszakába merészkedik ki, akkor bármire fel van készülve. De egy tiszta, felhőtlen nyári napon? Honnan tudná, hogy menekülnie kell, ha semmit nem lát, ahol veszély rejtőzhetne? Stephenie Meyer
  10. Jobb lenne a világ, ha többet aludnánk, vagy legalábbis több időt töltenénk az ágyban. Vannak emberek, akiket nem nagyon kedvelek, amikor ébren vannak, viszont egyáltalán nem zavarnak, amikor alszanak, és a nyáluk a párnájukra csorog. Robert Fulghum
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat