Hiányûr ölel, vakká válok... Semmisúlyt feszít körém egy Látnok. Könnycsepp-tengerben fürdőző bánat boldogságfaló cápákat láttat! Nem látom tőlem bennem az énem.

Kapcsolódó idézetek

1. Üres a fejem, a lelkem árva, Egy nehéz súly húz vissza a magányba, És hatalmába kerít engem a bánat, Teljesen felemészt az önsajnálat.
2. Nem tud elülni a szívem. Arcod látása nélkül egyre küzdök keserves, meddő, parttalan vízen. Rabindranath Tagore
3. A semmivel naponta szembenézek. Didergő meztelen szivem nem védi rég igézet. Ember vagyok. Szem és tudat, ki lát, hall, érez, eszmél. Tudom, hogy sokkal boldogabb, ha együgyûbb lehetnék. Légy ölelő part, menedék veszendő életemben, kevés, ha nem lehetsz elég, de mégse hagyj el engem. Lator László
4. Egy lépést sem haladok előre. Állóvizet csepegtetek magam köré, és lubickolok ebben a szeszélyes tóban, amit énnek keresztelek. Minden ember a saját kis szaros érdekei szerint éli vakságát, és végül mindenki azzal a romantikus ábránddal patkol el, hogy talán érdemes volt élni. Gerlóczy Márton
5. Vannak vakok, akik foltokat látnak, de vannak, akik semmit, mert nem mûködnek a látóidegeik. Ilyesmit érez a lírai én a sokadik szakítás vagy családtag elvesztése után. Nincs mibe kapaszkodnia. Závada Péter
6. Hideg szívvel, közönnyel nézek mindent, Ami még nemrég lelkemig hatott; Mi lett belőlem? Emberek közt járó, El nem siratott, bús élő halott. Ady Endre
7. Csodálkozom magamon, csalódtam magamban, örülök magamnak. Bánatos vagyok, levert, föllelkesült. Ez mind én vagyok, de nem tudom magam összegezni. Képtelen vagyok valamilyen végérvényes érték vagy értéktelenség megállapítására, nem tudom megítélni magamat és az életemet. Carl Gustav Jung
8. Állom a gyötrelmek teljességét: kikötőtlen tenger, vándorlás nem veszi életem el. Túlnő lelkem a rosszon, testem tőle erőt kap és a kibírhatatlant is tán elviselem. Publius Naso Ovidius
9. Ezek fájnak. Ezek enyémek, szépek. Ez voltam én. Valaki, aki készül, Valaki, aki árván erre tévedt S akinek útja végtelenbe mélyül... Juhász Gyula
10. Röpûlne a testem, kalandor a lelkem, de láncraverten a vágy mit ér. Szabó Lőrinc